Az EMIH női közössége idén új fejezetet nyit a hagyományos Mega Challah Bake rendezvénysorozatban: májusban első alkalommal rendezik meg a Mega Babka Bake eseményt, ezúttal a Szent István parkban, az Izrael 77 programsorozat keretében.

 

A bárhesztől a babkáig

„Úgy éreztük, hogy a Mega Challah Bake rendezvényeken már minden lehetőséget bemutattunk. Volt, hogy a hagyományos kalács elkészítésére koncentráltunk, máskor meg különböző fonási technikákra. Tavaly Challah Prince volt a vendégünk, aki még magasabb szintre emelte a programot” – meséli Erdős Judit, az EMIH rendezvényszervezés vezetője. A Mega Babka Bake ötlete így született meg. Azon gondolkoztunk, mi lenne, ha most egy másik klasszikus zsidó süteményt, a babkát állítanák a középpontba?

A közönséget is bevonták: szavazás döntötte el, mely ízek kerülnek a programba. A három nyertes íz idén: narancsos-csokis, baracklekváros-diós és diós-fahéjas babka.

„Minden résztvevő egy ízt választhat, amikor befizeti a 2000 forintos részvételi díjat – ez tartalmazza a programot, a helyszíni segítséget és természetesen a saját készítésű babkát is, amit haza lehet vinni.”

 Gasztrobloggertől a közösség arcáig

A színpadon a népszerű gasztroblogger, Cserháti Tamara szépségkirálynő, valamint Radziner Chaya mutatják be a babkasütés fortélyait, miközben a „Babka nagykövetek” a helyszínen segítik a résztvevőket. A csapat tagjai többek között: Szilánk Zsuzsa, Myers Tzivia, Ledniczky Lívia (Merkáz), Deutsch-Fehérváry Mercédesz, Bassmann Sophie és természetesen Erdős Judit is.

Együtt a Merkáz és az Izrael 77 égisze alatt

A helyszínválasztás sem véletlen: a rendezvény az Izrael 77 ünnepi eseményeihez kapcsolódik, melyeket a Merkáz szervez a Szent István parkban május 25-én vasárnap 17 órakor.

„Szerettünk volna közösen létrehozni valami igazán női, közösségépítő programot – és mi már készültünk a Mega Babka Bake-kel, úgyhogy tökéletes alkalomnak tűnt az együttműködés. Lednicki Lívia részéről nagyon nagy nyitottságot tapasztaltunk, örömmel fogadták az ötletet.”

Üzenet a hezitálóknak

„Ez a program nem csak a sütésről szól. Hanem arról, hogy nők, anyák, lányok, barátnők együtt, egy térben, közösen alkotnak – ismerősökkel és ismeretlenekkel. Megosztanak egy receptet, egy mosolyt, egy élményt.

Mindenkit szeretettel várunk: hozzátok el az anyukátokat, a lányotokat, barátnőtöket – és kapcsolódjatok be ebbe a különleges programba!”

Ne hagyja ki ezt a remek lehetőséget! Jelentkezés a zsidoprogramok.hu oldalon lehetséges.

Cím: Szent István park

Időpont: 2025. 05. 25. 17:00

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás