Igazán kivételes, közös bárchesz­sütésre invitálta az EMIH közösségének női tagjait múlt vasárnap az Óbudai Zsi­nagógába. Az amerikai alapítású Mega Challa Bake célja, hogy összehozza a hölgyeket egy különleges programra, amely szorosan kapcsolódik az egyik női micvához. Az eseményen az EMIH zsinagógái képviseltették magukat: mind­egyik rebecen saját csapattal érkezett, emellett a prog­ramon az EMIH több intézménye és szervezete is bemutatkozott. Összesen száznegyvenen készítettek kóser bárcheszt a zsinagógában, a bu­dapesti közösség mellett Szent­endréről, Miskolcról és Deb­recenből is érkeztek csapatok.

Az esemény háziasszonya Radziner Chaya és Mautner Zsófi gasztroblogger voltak, így nemcsak a tradicionális kóser bárchesz elkészítését tanulhatták meg az egybegyűltek, hanem azt is, hogy például miért kell lecsippenteni egy kis darabot, az ún. chálát a tésztából formázás előtt, majd elégetni azt.

Fotó: Almássy Bettina

„Különlegesen emelkedett hangulat uralkodott a teremben, mindenki mosolygott, beszélgetett, a csapattagok új oldalról ismerhették meg egymást és a többi zsinagóga, illetve intézmény csapatát” – fogalmazott Tuna Judit, a zsido.com főszerkesztője.

„Minden asztaltársaság készült egy kis beszéddel, melyben bemutatták eddig elért eredményeiket, fontos és érdekes információkat osztottak meg munkásságukról a résztvevőkkel – közelebb hozva így a közösségeket egymáshoz.”

„Nagyon jó volt látni, hogy ennyien csatlakoztak hozzánk vasárnap este. Csodálatos volt a hangulat és igazán nagyszerű, hogy részese lehetek annak, ahogyan gyarapszik közösségünk” – mondta el Köves Dvora, az Óbudai Zsinagóga rebecenje a hagyományteremtő eseményen. A szervezők kis ajándékcsomaggal kedveskedtek a résztvevőknek, melyben egy bárchesz-zsák volt a vonatkozó áldásokkal, sábeszi gyertyatartó és gyertya, továbbá a Séjna Fashion felajánlásából egy tíz százalékos vásárlási utalvány is.

Fotó: Almássy Bettina

„Nem gyújtok péntek este gyertyát és bárcheszt sem sütöttem eddig, de fontos számomra a zsidóságom és lehet, hogy mostantól változtatok ezen a két dolgon” – mesélte az egyik jelenlévő, aki szerint azért is jó ez a program, mert olyanok is szívesen eljönnek rá, akik nem élnek vallásos életet, de szeretnének visszatalálni gyökereikhez. Az egyik legjobb kezdő lépés ehhez a közösség tagjaival megismerkedni.

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 154. szám – 2022. május 10.

 

Megszakítás