Vallásos zsidók gyűltek össze az egyiptomi fővárosban, hogy az első zsidó törvénykódex, a Maimonidész (más néven Rámbám, Mose ben Maimon rabbi, 1138-1204) által szerkesztett Misne Torá éves tanulási ciklusát ünnepélyes keretek között befejezzék – írja az Anash.

A Rámbám művének napokra osztott tanulmányozását a Lubavicsi Rebbe vezette be.

A mű különlegessége, hogy tartalmazza a szóbeli és írott tan összes előírását s mindezt közérthető formában, rövid, tömör stílusban. Napjainkban több tízezer ember vesz részt a programban. A különleges helyszínválasztás oka az, hogy Maimonidész élete legnagyobb részét Kairóban töltötte a szultán orvosaként, s munkája mellett alkotta meg jogi és filozófiai műveit.

A legutolsó alkalom, amikor Kairóban rendezték meg ezt az ünnepséget, huszonöt évvel ezelőtt volt. Idén az egyiptomi határhoz közel fekvő Éjlát lubavicsi küldötte, Joszef Hecht rabbi vállalta magára az esemény megszervezését. Hecht rabbi elmondta, hogy amikor levelezésben állt a Lubavicsi Rebbével, sok ösztönzést kapott tőle ahhoz, hogy Kairóban tartsák meg a tanulási program adott ciklusának befejezését.

Az esemény megszervezése összetett feladat volt, mert számos egyiptomi kormányzati és biztonsági szervezettel kellett egyeztetni. A tanulás ünnepélyes befejezésére a Sáár Hásámájim zsinagógában került sor, az Egyiptomban szolgáló izraeli nagykövet, Amira Oren részvételével. Ezt követően Alexandriában folytatódott a program, a közelmúltban felújított Élijáhu Hánávi zsinagógában, ahol megjelent Egyiptom örökségügyi minisztere is. Az ünnepségre érkezett küldöttség ellátogatott több ősi zsidó temetőbe, ahol neves rabbik nyugszanak, majd abban a szállodában imádkoztak délutáni imát, ahol az előző lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák rabbi tartózkodott 1929-ben, szentföldi látogatása előtt.

 

Megszakítás