„Kivételes lehetőségben van része minden hazánkban élő továbbtanulni vágyó diáknak, hiszen havi rendszerességgel
érkeznek a világ minden tájáról zsidó fenntartású egyetemek vezetői, hogy intézményeiket bemutassák minden aspektusból. Olyan egyetemeket hívunk meg, melyek kiemelkedő ösztöndíj-programokat kínálnak, így tényleg csak a fiatalokon múlik, merre veszik az irányt az érettségi után”
– mondta el Szilánk Zsuzsa.
Az elmúlt három – a Maimonidészben megrendezett – iskolabemutató rendkívül népszerű volt a zsidó fiatalok és szüleik körében. Sokan szeretnének külföldön tanulni és mindezt zsidó kereteken belül, ebben is ad iránymutatást a maimós sorozat.
„Minden várakozásomat felülmúlta a program iránti érdeklődés, nagyon örülök, hogy rengeteg nem-maimós fiatal is eljött az eddigi előadásokra és így segíthetünk nekik megtalálni az irányt a zsidó továbbtanulás felé. Már most van három diák, akik a programunkon találkoztak a külföldi egyetemekkel és velük folytatják tovább megkezdett tanulmányaikat. Boldogság számomra, hogy felkutathatom és megismerhetem ezen iskolák lehetőségeit, mert fontos a zsidó gyerekek, zsidó edukációs szisztémában való elhelyezése. Úgy vélem, ezen múlik hazánkban a zsidó jövő. Az általam vezetett intézmények pedig lehetőséget adtak arra, hogy teljes bizonyossággal lássam, rendkívül fontos a zsidó oktatás már egészen pici kortól.”
-tette hozzá az igazgatónő.
Elengedhetetlen, hogy a továbbtanulni vágyók belelássanak a külföldi zsidó iskolák tanmenetébe és életébe is, ebben egyedülálló segítséget nyújt a Maimonidész Gimnázium. A programsorozat többlépcsős, havonta egy külföldi és egy magyar egyetemet lát vendégül a gimnázium. A világ minden tájáról érkeznek meghívott iskolák: amerikai, európai és izraeli intézmények is fogják képviseltetni magukat. Remek alkalom ez a diákoknak és a szülőknek egyaránt, hogy bepillantást nyerhessenek a külföldi zsidó fenntartású intézményekbe.
„Minden szülőt szeretettel várunk, illetve nagyon szeretném ha a hazai összes zsidó szervezet támogatna minket ebben a projektben és lehetőséget biztosítana diákjai számára, hogy eljöhessenek hozzánk a bemutatkozó napokra. Úgy vélem, ez egy óriási lehetőség minden zsidó fiatal számára, hogy közelebb kerüljenek a külföldi továbbtanulás lehetőségeihez.”
– tette hozzá a Maimonidész igazgatónője.
A harmadik alkalommal bemutatkozó intézmény: Lauder Business School – Bécs
Időpont: 03. 08. 16:30
Helyszín: Maimonidész Gimnázium
Regisztráció: titkarsag@zsidogimnazium.hu
|