MAGYAR ZSIDÓK SZENTFÖLDI TEVÉKENYSÉGE A XIX. SZÁZADBAN
Idősebb olvasóink talán még emlékeznek arra, amikor a péntek esti gyertyagyújtás előtt édesanyjuk aprópénzt tett a „márbánessz piskébe”. (Így ejtették ki a nevét, főleg vidéken, de így hallottam én is Pesten, gyerekkoromban.) Pontosabb neve ennek az intézménynek Rabbi Méir Báál Hánesz (Rabbi Méir, a Csodatevő) régen Kolél Somré Háchomot (A Városfalak Őrzőinek Közössége), amely a mai napig is komoly szociológiai és vallási tényező Izrael életében.
A „piske”, a fém persely, Jeruzsálem panorámájával ismert volt, története azonban annál kevésbé. A XIX. században Palesztina, a több száz éves korrupt ottomán uralom után, igen rossz anyagi és fizikai helyzetben volt. Ipara jóformán nem létezett, Jeruzsálembe nem vezetett rendes országút, oda szinte csak öszvérháton lehetett eljutni. Azoknak a szent életű, rendszerint előrehaladott korú zsidóknak, akiknek vágyuk volt, hogy a Siratófalnál mondhassák a zsoltár verseket vagy Jeruzsálem óvárosában tanulmányozzák a szent könyveket, sokszor nem volt miből élniük. Ezeknek a zsidóknak a hívására az Osztrák-Magyar Monarchia vezető rabbi-személyiségei a pozsonyi főrabbival az élen, 1858-ban megalapították a Kolél Somré Háchomot a Szentföldön. (Rabbi Ábrahám Sámuel Benjámin Szófer-Schreiber (1815-71), a pozsonyi jesiva feje, a Ktáv Szófer könyv szerzője, kimagasló szellemi óriása volt a magyar zsidóságnak. Apja, a Chátám Szófer (1762-1839) alapította a pozsonyi jesivát.)
Az Encyclopedia Judaica szerint 1970-ben a 36 létező Kolelekből (köztük a lubavicsi Kolél Chábád, ami 1805 óta működik) a legnagyobb a Kolel Somré Háchomot volt. Egyébként érdemes megemlíteni, hogy mai működésük keretei között nemcsak magyar származásúak kapnak segítséget, de pl. az arab országokból származó, úgynevezett szefárdok is – körülményeiknek megfelelően.
Jószéf Chájim Sonnenfeld jeruzsálemi főrabbi (1849-1932) 1873-ban indult el a szlovákiai Verbóról Jeruzsálembe, kísérve mesterét, a kobesdorfi-kaboldi (Burgenland) A. Saag rabbit. Kimagasló, szent életű tudós volt, aki vezetője lett a Kolelnek az óvárosban és ő építette a Bátéj Hungarim (Magyar Házak) negyedet. Ez a mai napig is működik, és most is magyar származású zsidók élnek benne.
A Magyar Házak megvalósítása úttörő munkának bizonyult, mert nem sokára mások is utánozni kezdték ezt a kezdeményezést. Mondhatni, hogy a modern Jeruzsálem indító építkezése volt. Tizenkét év alatt 64 lakás épült, de 15 évvel később (1905-ben) a Báté Hungarimban már 113 lakás volt. Ma körülbelül négyszáz családnak nyújtanak otthont a renovált lakások, szerény, de kielégítő körülmények között. A Kolel képviselve van az egész világon, és a magyar származású önkéntesek buzgón dolgoznak e cél érdekében. A Kolel tart fenn lakásokat Jeruzsálem különböző negyedeiben is. Beteg-segélyezés, ingyen diák-konyha, árva- és özvegy-alap, szegény-segélyezés, orvosi klinika, kölcsönalap, élelmiszersegély, házassági segély, kölcsönkönyvtár, stb. – mind a Kolel tevékenységéhez tartozik. Emellett fiúiskolákat, Talmud Tórákat, 16 jesivát 500 növendék számára működtet a Kolel.
Rabbi Méir Eisenstadt (elhunyt 1852), az Imré És szerzője írja: „A csodatevő rabbi Méir ígérte elhunyta előtt, hogy bárki, aki hozzájárul a Rabbi Méir Báál Hánesz Alaphoz, és ily módon segíti testvéreit a Szentföldön, annak ő fog az égben közbenjárni.” (Eisenstadt rabbi fiatal korában költözött Eisenstadtba (Kismárton), innen származik a neve. Miután rabbiként működött Baján és Balassagyarmaton (1815-35), Ungvárra került és ott nagy Jesiva feje lett. Az ország kimagasló rabbijai voltak tanítványai.)
Saját tapasztalatom alapján, mint a torontói iroda önkéntese, pár héttel ezelőtt felhívott telefonon egy fiatalasszony, aki perselyt kért tőlem, barátnői részére. Elmondta, hogy hét hónapos babája a szülésnél vagy terhességnél problémát okozott és valaki ajánlotta, hogy tegyen pénzt a Reb Méir Báál Hánesz perselyébe gyertyagyújtás előtt, és hála a Mindenhatónak, minden jól sikerült.
Ki is volt ez a Csodatevő Rabbi Meir?
II. század tanaita törvénytekintélye, Akiba tanítványa, a Bár Kochbá felkelés utáni generáció kimagasló vezetője. Juda Fejedelem mellett a Misná pillére. Tragikus élete volt. Kortársa és kollegája, Joszi ben Cháláftá mondta róla, hogy ő „nagy ember, szent ember, szerény ember”. (Jeruzsálemi Talmud Bráchot 2:7. 5b.). A babilóniai Talmud (Ávodá Zárá 18b.) említi, hogy Rabbi Méir mondta, hogy amikor az ember bajban van és a Mindenható segítségére van szüksége, mondja háromszor „Eloka deMéir Ánéni” (Méir Istene segíts!).
A kutatók a fenntieket megkérdőjelezik, mivel sok jel mutat arra, hogy a Csodatevő nem azonos a tanaita Meirrel.
Sírja Tiberiásban van, a Kineret tó partján egy nagy épületben, ahol egy áskenázi és egy szfárdi templom is található. 1521-es Szentföldi útjáról írt könyvében a tudós rabbi, Batola Mózes írja, hogy „emberek jönnek imádkozni reggel és este Reb Méir sírjához, aki megfogadta, hogy nem ül le addig, amíg a Messiás nem jön, és álló pozícióba lett eltemetve is”.
Fontos még említeni ezzel kapcsolatban, hogy a zsidó törvény szigorúan tiltja a halottakat idéző, kuruzslás szerű tetteket (lásd 5Mózes 18:11.). A Szentírásban szellemekről szóló elbeszélések csaknem teljesen hiányoznak és a nekromancia, a halottakkal történő érintkezés, abominációnak, utálatosnak tekintendő. A sírnál vagy általában az imádkozásnál, csak azt kérhetjük, hogy a Teremtő az elhunyt érdemeiben segítsen nekünk.
Másrészt nem szabad az embernek azt hinnie, hogy bármilyen ima, vagy jótékonyság garanciát lenne arra, hogy problémáinkra segítséget kapunk.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 42. szám – 2014. augusztus 18.