Madách Imre és a zsidók

2023-ban emlékezünk Madách Imre születésének kétszáz éves évfordulójáról. A kerek alkalom kapcsán néhány, feledésbe merült összefonódást idézünk fel Madáchról és a magyar zsidókról.

Madách Imre (1823–1864) a magyar irodalom egyik kiválósága, kinek emlékét és remekművének, az 1862-ben kiadott, Az ember tragédiája című drámájának örökségét mindig is odaadóan és szeretettel ápolták a magyar zsidók.

A 19. században, mint minden más magyar könyv, ha világhírnévre kívánt törni, akkor először németre fordították le. Az első fordítók között rögtön találunk három zsidó származású írót, így Fischer Sándort (1853–1888), aki halála előtt két évvel fordította németre a művet, mely később Paulay színpadi átdolgozásának a rövidített szövegét is nyújtotta. A következő Dóczy Lajos (szül.: Dux, 1845–1919) Stuttgartban, 1891-ben megjelent fordítása, majd 1933-ban Mohácsi Jenő (szül.: Klein, 1886–1944) munkája volt.

Az első angol nyelvű fordítást is egy magyar zsidó készítette, méghozzá William N. Loew (1847–1922), vagy születési nevén Löw Vilmos, aki 1866-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba, s ott később mint megbecsült ügyvéd és műfordítóként dolgozott, nem mellesleg pedig a híres szegedi rabbi, Löw Lipót (1811–1875) fia volt. 

Az 1933-as, új angol fordításban is közreműködtek zsidó származásúak, így például Vajda Pál (szül.: Weiss, 1907–1982), mint szerző, Hevesi Sándor (szül.: Hoffmann, 1873–1939) pedig a bevezető tanulmány írója volt.

Madách fő művét a kárpátaljai születésű Avigdor Hameiri (szül.: Feuerstein, 1890–1970) ültette át magyarból héberre. Holder József (1893–1945) költő, újságíró pedig jiddisre is lefordította a drámát.

De nem csak Madách fordítói között találunk magyar zsidókat, hanem az életrajzírói között is szép számban akadnak, csak hogy a két legnagyobbat, Alexander Bernát (1850–1927) akadémikust és Palágyi Menyhért (szül.: Silberstein Menachem, 1859–1924) filozófust említsük.

A Nemzeti Színház első bemutatójától kezdve a színpadon is gyakorta alakították magyar zsidók Madách karaktereit, így például az 1883-as bemutatón a közönség Adorján Bertát (szül.: Weisz, 1864–1941) tekinthette meg, mint Gábriel arkalgyal, Fáy Szerénát (szül.: Frankl, 1865–1934) pedig mint Micháél arkangyal. 

A későbbiekben pedig a főszerepekben is egyre többször tűntek fel tehetséges zsidó színészek, így Beregi Oszkár (szül.: Berger, 1876–1965) mint Ádám, Aczél Ilona (szül.: Alter, 1884–1940) mint Éva, Ivánfi Jenő (szül.: Weisbrunn Ignác, 1863–1922) pedig mint Lucifer.

A híres, tudós status quo ante rabbi, Bernstein Béla (1868–1944) érdekes tanulmányt írt Az ember tragédiája és a zsidó irodalom címen, mely Jób könyvének és a drámának a hasonlóságára világít rá, mint ahogy Bernstein a tanulmánya végén írja:

„Miután Jób végigküzdötte a szellemi tusát barátaival és végül kifakad, hogy Isten nem büntethetné őt igazságosan, mert ő mindvégig jót tett, egyenes és jámbor volt, megjelenik Isten, hogy eldöntse a vitát Jób és barátai között és hogy rendreutasítsa Jóbot is, ki Isten terveibe akart behatolni, kijelentvén neki: »Megmondtam, eddig jöjj és ne tovább és itt legyen határ szabva gőgöd hullámainak!« (Jób 38. 11.) Az ember nem volt ott, midőn Isten a világot teremtette és mindent bölcsen elrendezett, az ember ne is akarjon belátni abba, amit Isten elrejtett előtte.

Így jelenik meg az Úr Ádámnak is, hogy véget vessen Ádám és Lucifer vitájának, hogy fölemelje az embert, újra kegyébe véve; de midőn fölvilágosítást kér álomlátásai felől, hogy eloszlassa a bizonytalanság kínzásait, azt feleli az Úr: »Ne kérdd tovább a titkot, mit jótékonyan tarkart el istenkéz vágyó szemed elől.« Az embernek nem szabad a számára megszabott határon túl menni, hogy míg jövője ködön csillog át, emelje mindig a végtelen érzete és képesítse törekedni nagyság és erény után. Mint Jób, Ádám is visszatér lelki küzdelme után családja boldog körébe, hogy engedelmeskedjék az Úr szavának: Bízzék és küzdjön tovább!”