Ma van a 4000 etiópiai zsidó áldozat emléknapja

Amikor egy zsidó Izraelbe költözik, úgy mondják: alijázik. Láálot héberül azt jelenti: felmenni, alija – felmenetel. Izrael spirituális szempontból magasabb szinten áll, mint a világ bármely más helye, és ezért akárhol is tartózkodunk, ha onnan Izraelbe költözünk, az mindenképpen felmenetelt jelent. Izraelen belül Jeruzsálembe is felmegyünk, Jeruzsálemen belül pedig a Templom-hegyre, a Hár Hábájitra is a felmenetel kifejezést használjuk.

Az alija szó dukál a Tóra nyilvános felolvasásához is: amikor valakit felhívnak a Tórához, hogy ő mondhassa el az áldást és neki olvassák fel a hetiszakasz adott részét, akkor is úgy mondjuk, hogy aliját kapott. Ha pedig egy elhunyt lelkéért szeretnénk valamit tenni, azt úgy fejezzük ki, hogy „leiluj nismát …”, vagyis az illető lelkének emelkedésére. Azt kívánjuk, hogy az elhunyt lelkének alijája legyen, vagyis felmenjen az Ég magasabb régióiba. A micvák, melyeket az elhunyt érdemében és lelkének emelkedéséért teszünk, hozzásegítik a lelkét ahhoz, hogy közelebb és közelebb kerüljön Istenhez.

Ijár hónap 28-án, párhuzamosan a Jeruzsálem-napi eseményekkel, azokra az etiópiai zsidókra emlékezünk, akik az Izrael felé vezető úton veszítették életüket. Az etiópai zsidók, a Betá Jiszráel csoport tagjai Etiópia északi-északnyugati részén éltek, több száz kis faluban szétszórva a hatalmas kiterjedésű területen. Miután a teljesen elszigetelten élő zsidó csoport tagjai felvették a kapcsolatot más zsidó közösségekkel, az izraeli hatóságok hosszas háláchikus és alkotmányjogi viták után 1977-ben úgy döntöttek, hogy rájuk is vonatkozik az izraeli visszatérési törvény, vagyis joguk van Izraelben letelepedni.

A Betá Jiszráel tagjai dalaikban, imáikban Izrael Földjére emlékeztek és Jeruzsálembe vágyakoztak évezredeken át. Az 1980-as években megnyílt a lehetőség e vágyak megvalósítására: az etiópiai zsidókat több titkos akció keretében szállították Izraelbe. Az út Etiópiából Szudánon keresztül vezetett, egy olyan, íratlan egyezménynek megfelelően, melyről csak a szudáni legfelsőbb vezetés tagjainak egy része tudott. A határra érkező zsidókat az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynökei várták, ők irányították tovább a menekülőket a szudáni átmeneti táborokba. A zsidó identitásukat rejtegetniük kellett, és a menekülés számtalan veszélyt tartogatott: a betegség és az éhezés mellett gyakori volt az erőszak, a bántalmazás és a rablás is. A családok – idősekkel, gyermekekkel együtt -, hónapokon át gyalogoltak, majd a nagy nehézségek árán elért szudáni menekülttáborban akár két évig is várakoztatták őket borzalmas körülmények között.

Az Izrael felé tartó út során a közösség tagjai közül nagyjából négyezren vesztek oda. Az eltávozottakat nem tudták a zsidó hagyományoknak megfelelően eltemetni, aminek részben az volt az oka, hogy zsidó identitásukat mindenképpen titkolniuk kellett, részben pedig az, hogy a sivatagban a rablóktól, a táborokban pedig a szudáni őröktől kellett rettegniük a menekülőknek.

Az emlékmű

Egy korábbi interjúnkban így mesélt erről a Mózes-akcióval még gyerekként Etiópiából Izraelbe jutott Tová Gete (a teljes beszélgetés itt olvasható): „Rengeteg szomorú dolog történt az úton, nagyon sokan meghaltak, nagyon sok embert temettünk el. A nagybátyám, anyám öccse, két kicsi gyermeke nélkül érkezett meg feleségével Izraelbe. A gyerekek meghaltak az úton. Az izraeli kormány néhány évvel ezelőtt emlékművet emelt a Herzl-hegyen azokért, akik odavesztek az úton, és az ő nevük is rajta van. A Jeruzsálem-napon minden évben megható megemlékezést tartanak, melyen részt vesz a miniszterelnök és számos miniszter. Zsoltárokat olvasnak és történeteket mondanak. Nagyon szépen megtisztelik azoknak az emlékét, akik meghaltak az úton. Közülük sokan kicsi gyerekek voltak vagy idősek, betegek. Így tisztelik meg az emléküket. Sokszor úgy érzem ezért, hogy küldetésem van. Ők nem élték túl az utat, de én azt az ajándékot kaptam, hogy megérkezhettem Izrael földjére. Úgy érzem, teljesítenem kell a végakaratukat, és az az álmom, hogy tóratekercset írassak az emlékükre. Azt szeretném, ha az utolsó betűt ezen a megemlékezésen írnák bele. Nem véletlen, hogy éppen erre a különleges napra tették az ünnepséget. Ez lenne a legmegfelelőbb időpont a tekercs befejezésére. Azután a Herzl-hegyről a Siratófalhoz vinnék a Tórát az egész városon át, és méltó helyre helyeznék ott el, a gyerekek emlékére és lelkük emelkedésére. Tudom, hogy megvalósul majd az álmom, csak ki kell várni az idejét.”

A Kneszet tagjai 2003 végén döntötték el, hogy a jeruzsálemi Herzl-hegyen lévő katonai temetőben hősöknek kijáró emlékművet állítanak azoknak az etiópiai zsidóknak, akik az Izraelbe tartó út során vesztek oda. Azt is elhatározták, hogy minden évben Jeruzsálem-napon, ijár hónap 28-án tartják az ő emléknapjukat. Az emlékmű, melyet négy évvel később, 2007-ben állítottak fel, az erdélyi származású Gávriel Kertész építész tervei alapján készült, etiópiai származású művészek és szerzők közreműködésével. Alkotásaik az emlékmű szerves részét képezik ugyanúgy, mint a közösség tagjainak beszámolói az etióp falvakban való életről, az Izraelbe vezető útról, a szudáni menekülttáborokról és a Jeruzsálem iránti vágyakozásról.

Testben ugyan nem jutottak el az Ígéret Földjére és nem valósulhatott meg az alijával kapcsolatos több ezer éves álmuk, de kívánjuk, hogy lelküknek legyen alijája!

zsido.com

  • Küldés emailben