Ahogy pészah első (Izraelen kívül első két) napja ünnep, úgy az utolsó is (Izraelen kívül pedig hozzátoldanak egy nyolcadik napot, ami szintén ünnepnap). Ez a svii sel peszách, vagy ácháron sel peszách, pészah ünnepének hetedik, illetve utolsó napja, tórai ünnepnap.
Ezen a (két) napon a zsidók semmilyen olyan munkát nem végezhetnek, amit más ünnepnapokon sem: nem utazhatnak, nem kapcsolhatnak elektromosságot, nem gyújthatnak új tüzet, nem írhatnak, stb. Gyertyát gyújtanak, este és délelőtt ünnepi lakomát fogyasztanak, amelyeket kidus, a borra és a maceszra mondott áldás előz meg, és ünnepi imarend szerint imádkoznak az erre összeállított máchzorból, azaz ünnepi imakönyvből.
Emellett egyéb különleges szokások is ismertek. Vannak olyanok, akik nem alszanak a pészah hetedik napját megelőző éjszakán, hanem tóratanulással töltik az időt, köszönetképpen azért a nagy csodáért, amit Isten tett az őseikkel. Ennek emlékére a hetedik napi tóraolvasás tartalmazza a tengeren való átkelést követően énekelt diadaléneket (sirát hájám, Smot 14. és 15. fejezet). Elhangzik az elhunyt hozzátartozókért mondott jizkor, vagy mázkir ima is.
Az ünnepen megengedett a főzés, ám kizárólag aznapra. Az ünnepet követő napra nem szabad készülni sem főzéssel, sem egyéb módon. Amennyiben viszont egy ünnepnapot rögtön szombat követ (akár szintén ünnepnapként, akár egyszerű szombatként), akkor még az ünnepen meg kell kezdeni a szombatra való készülődést. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, az ünnepet megelőző napon el kell végezni az éruv távsilin szertartását, amely ezt lehetővé teszi.
Ez az éruv egy sült és egy főtt ételféleségből áll, pészahkor maceszből és valami más, megfőzött ételből (például kemény tojásból vagy halból), amelyeket még az ünnep beállta előtt el kell készíteni, és félre kell tenni. Ezzel kezdődik a szombatra való felkészülés, az ünnepen pusztán ezt folytatódik. Az éruvra kiválasztott ételneműt a kézben tartva mondják el az áldást, valamint a hozzá tartozó, arámi nyelvű szöveget. Amennyiben ezt a szöveget valaki nem érti jól, akkor érdemes olyan nyelven is elolvasnia, amit megért.
A haszidizmus alapítója, a Báál Sém Tov által mintegy 250 évvel ezelőtt létrehozott hagyomány szerint pészah utolsó óráiban, a délutáni mincha ima után van a messiás lakomájának (szeudát másiách) az ideje. Izraelben a hetedik, a diaszpórában a nyolcadik napon tartják ezt a lakomát.
A haszidizmus alapítója annak idején tárt kapukkal ülte meg ezt az eseményt, és bárki, aki akart, részt vehetett rajta. Az ünneplés általában nem sokkal naplemente előtt kezdődik, órákon át tart, és csak az éj beállta után ér véget. A résztvevők így dalokkal és tóramagyarázatokkal búcsúztatják a kovásztalan kenyér ünnepét. Báál Sém Tov idejétől a rebbe Rásáb koráig a messiás lakomájának fő eleme a macesz, a kovásztalan kenyér volt. Az ötödik rebbe, a rebbe Rásáb (Sálom Dov Ber rabbi) több mint egy évszázada, 1906-ban a messiás lakomájának a részévé tette négy pohár bor fogyasztását, tükrözve az egy héttel korábbi széder fontos jelképét. Ezek mellett gyümölcsöt és egyéb finomságokat is felszolgálnak.
Pészah ünnepét a marokkói közösségekben az úgynevezett mimuna zárja. Az ünnep kimenetele után gyorsan elpakolják a pészahra kóser edényeket, előveszik a hétköznapi chámeces eszközöket és kezdődhet a sütés-főzés.
A mimunához nem tartoznak különleges imák, vagy szertartások. Legfőbb jellegzetessége a pészahkor tiltott ételek fogyasztása. Sok helyen termékenységi ünnepként is számon tartják, illetve egyedülálló férfiaknak és nőknek párt hozó napnak, és – ezekhez némiképpen kapcsolódva – gazdagságot hozó napnak is. Bizonyos ételeket ennek érdekében fogyasztanak, vagy helyeznek az asztalokra. Sok helyen vaj, méz és tej egészíti ki a tésztaféleségeket, és búzaszemek kihelyezésével fejezik ki a gyermekáldás, a házastárs, vagy a gazdagodás iránti vágyat. A legtöbb helyen a palacsintaszerű, olajban kisütött mufletát kínálják, a szomszédok, nagycsaládok éjszakába nyúlóan ünnepelnek zenével, tánccal és lakomázással.
Ha pedig különleges pészahi szokások érdeklik, ezt a cikkünket ajánljuk ráadásként.
