A hétvégén szinte elviselhetetlen forróság volt New Yorkban, ám ennek ellenére rengeteg ember zarándokolt a Lubavicsi Rebbe sírjához. Több mint 50 ezren várakoztak hosszú sorokban, hogy néhány percre a Rebbe sírjához jussanak és ott elmondhassanak egy imát.
Gimmel támuz, vagyis a Lubavicsi Rebbe jorcájtja az elmúlt vasárnapra esett, miért a világ minden tájáról érkeztek zarándokok a sírjához. A Queensben található lubavicsi temető szombat éjszakától hétfő hajnalig zsúfolásig megtelt emberekkel, akik a különleges napon a Rebbe sírja közelében akartak imádkozni, és egy-egy kvitlit helyezni az ohelébe.
A Lubavicsi Rebbe jorcájtjának előkészületei
A zsidó hagyomány szerint a jorcájt (halálozási évforduló) napján a cádikok, vagyis igaz emberek lelke különösen közel van a földi világhoz. Ebből fakad, hogy egy-egy ilyen különleges ember jorcájtján ezrek zarándokolnak a sírhoz, hogy ott imádkozzanak Istenhez. Különösen igaz ez a Lubavicsi Rebbe sírjára, melyet idén több mint 50 ezren kerestek fel. A zarándokok között voltak más haszid irányzathoz tartozó, strájmlis férfiak, Chábád küldöttek a világ minden tájáról, s olyanok is, akik először jöttek el erre a különleges helyre.
A szervezők már hetekkel korábban megkezdték az előkészületeket. Külön sorokat alakítottak ki a férfiak és nők számára. A biztonság kedvéért jelen volt New York-i rendőrség. A hőséget pedig nagy teljesítményű ventillátorokkal és hűtött vízzel igyekeztek enyhíteni.
Ezeket mondták az ohel látogatói
Ráchel, egy queens-i nő azt nyilatkozta a Chabad.org riporterének, hogy évek óta rendszeresen jár ki a Rebbe sírjához. Pár évvel korábban súlyos gyász érte, ami teljesen magával ragadta, teljesen elzárkózott a környezetétől. Aztán valaki azt javasolta neki, hogy keresse fel a Lubavicsi Rebbe oheljét. „Először egy éjjel mentem ki, teljesen egyedül voltam. Elkezdtem sorjázni a gondolataimat, és a könnyek csak potyogtak, csendesen, de megállíthatatlanul. Ekkor éreztem először, hogy mit jelent az, ha valaki igazán meghallgat. A Rebbe meghallgat és ennek gyógyító ereje van.”
Ráchellel szemben a 75 éves Mordecháj először járt a Lubavicsi Rebbe sírjánál, jóllehet 1988-ban még személyesen is találkozott vele. Most fia, Liron hívta meg őt és lánytestvérét, hogy töltsék együtt a sábeszt West Hempsteadben, majd menjenek együtt a sírhoz. „Tudjuk, hogy a cádikok lelke ilyenkor közelebb van hozzánk. Reméljük, hogy a Rebbe közbenjár értünk, és az imáink meghallgatásra találnak.”
A Lubavicsi Rebbe öröksége szerte a világon
A Rebbe öröksége világszerte több százezer zsidó életét formálja. Több mint 300 000 dokumentált levele, tanítása és személyes útmutatása máig inspiráció forrása zsidók és nem zsidók számára is.
Örökségét számos világi vezető is elismeri, s időről időre tiszteleg előtte. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke hivatalos levelet küldött az Ohelhez, amelyben a Rebbe tanításaiból merített „erőről és inspirációról” írt. Argentínában pedig Javier Milei elnök is részt vett a buenos aires-i Rebbe-megemlékezésen.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.