Egy londoni gyerekkortól a skóciai Chábád vezetéséig. Chaim Jacobs rabbi életét a Rebbe útmutatása és ösztönzése formálta, különösen a nehéz időkben.
Chaim Jacobs London Stamford Hill negyedében nőtt fel, ahol már gyerekként közel került a Chábád mozgalomhoz, majd a brooklyni jesivában tanulva gyakran találkozott a Rebbével. A 1967-es hatnapos háború idején a Rebbe útmutatására nem vallásos zsidókat is tfilinre kért, inspirációt adva a közösségi szolgálatra. Később Glasgow-ba érkezve, anyagi nehézségek közepette is a Rebbe bátorítása és gyakorlati segítsége segítette őket abban, hogy felépítsék a helyi Chábád intézményeket, amelyek mára a város zsidó életének alapját jelentik.
Jacobs rabbi így került közel a Chábád mozgalomhoz
Chaim Jacobsnak hívnak. London Stamford Hill nevű negyedében nőttem fel, egy hagyományőrző zsidó családban. A Cranwich utcában volt a házunk, ahol sok lubavicsi család élt, többek között Bentzion Shemtov rabbi, a Rebbe küldöttje, továbbá ebben az utcában működött a lubavicsi iskola is. Ötéves koromtól jártam oda a vasárnapi foglalkozásokra, s így fokozatosan közel kerültem a Chábád mozgalomhoz. Később a Brooklynban működő központi lubavicsi jesivában folytattam a tanulmányaimat, ahol gyakran voltam a Rebbe közelében.
1967. június 3-án, egy szombaton a Rebbe az Izrael körül kialakult fenyegető szituációról beszélt. A helyzet éppen nagyon forró volt, mert Nasszer egyiptomi elnök nem sokkal korábban blokád alá vonta az Eilati-öblöt és kiutasította országából az ENSZ békefenntartóit. Az izraeli hajók nem tudták megközelíteni az eilati kikötőt és a feszültség napról napra csak növekedett. A Rebbe a talmudot idézte:
„A világ népei látni fogják, hogy az Örökkévaló neve van rajtad és félni fognak tőled”. Elmagyarázta, hogy ez a mondat a tfilinre vonatkozik és ezt tudatni kell az izraeli katonákkal.
A Rebbe ezt kérte a hatnapos háború idején
A következő nap a Rebbe böjtölt, hétfőn pedig kitört a hatnapos háború. Emlékszem, mennyire fellelkesített mindenkit, ahogy az izraeli hadsereg egy nap alatt megsemmisítette a teljes egyiptomi, szír és jordániai légierőt. A repülőgépek még csak fel sem tudtak szállni. A Rebbe utasítását követve a háború második napján nem vallásos zsidó üzletembereket kerestünk fel és tfilinrakásra kértük őket. „Segítsük Izraelt győzelemhez” – mondtuk és senki sem utasított vissza minket. Az elsöprő győzelem mindenkit elkápráztatott.
A Rebbe azt akarta, hogy ez a lelkesedés ne hagyjon alább. Ha akkor valaki pénzt kért Izrael számára, mindenki azonnal adakozott. A Rebbe azonban más állásponton volt. A rabbiknak nem pénzt kell kérni a közösségtől, mondta, hanem tfilinrakásra kell buzdítaniuk a zsidó férfiakat. Abban a felfokozott állapotban senki sem mondott nemet. Sajnálta, hogy sokan nem éltek a lehetőséggel.
Rebbe: „Örülök a jó híreknek.”
Én minden nap a zsidó tulajdonban lévő üzleteket jártam a tfilinemmel és naponta tájékoztattam a Rebbét az elért eredményekről. „Örülök a jó híreknek … Remélem, hogy mások is eltanulják tőled, hogy mit kell tenni” – írta egyik válaszában.
Az egyik alkalommal egy katonai járművet pillantottam meg az egyik brooklyni utcában. Kiderült, hogy kiképzés lesz olyan fiataloknak, akiket nem soroztak be a vietnámi háborúba. Megkérdeztem, hogy van-e valaki, aki közös imádkozást tartana a zsidó katonáknak. Nem volt, és örömmel fogadták az ajánlkozásomat. Szombat reggel Isten-tiszteletet szerveztem nekik, vasárnap pedig a barátaimmal tfilint raktunk velük.
Amikor beszámoltam erről a Rebbének, azt írta, hogy fokozzam az aktivitásomat. Még aznap este felhívott Hodakov rabbi, a Rebbe titkára, és elmondta, hogy bármilyen kérésem lenne a programmal kapcsolatban, csak szóljak neki, mert a Rebbe minden erőforrást biztosítani fog. Még egy irodát is kaptam!
A Rebbétől kapott pénzből vallásos témájú kiadványokat nyomtattunk a katonáknak, illetve autókat béreltünk, hogy minél több bázisra elszállíthassuk a füzeteinket. Az elkövetkező években nagyon sok katonához eljutottunk.
Ínségesek volt az első skóciai évtized
1969-ben, miután öt éven át tanultam a jesivában, megházasodtam. Feleségemmel, Sorával a Rebbe glasgow-i küldöttei lettünk. Nem volt könnyű dolgunk, mert magunknak kellett megteremtenünk a megélhetésünket és eközben még az oktatási munkát is folytatni kellett. Nem tudtam hogyan fogjak neki, menet közben kellett beletanulnom mindenbe. Hiába próbálkoztunk azonban, 1982 nyarára már tarthatatlanná vált az anyagi helyzetünk, ezért megírtam a felmondó levelemet a Rebbének. Beszámoltam neki arról, hogy tizenkétezer fontnyi tartozásunk gyűlt össze, és kértem, hogy helyezzen át máshová.
A Rebbe elképesztő válaszlevelet küldött, melyet később a Likuté Szichot könyvsorozatban is publikáltak. Emlékeztetett arra, hogy egy néhány héttel korábban írt levelemben arról számoltam be, hogy a problémák ellenére nagy sikereket érünk el és „Isten-i csodákat látunk minden pillanatban”.
Ilyen volt a Rebbe stílusa: a bajok helyett a pozitívumokra koncentrált és ösztönzést nyújtott.
A Rebbe másban mérte a sikert
Arra is felhívta a figyelmemet, hogy Glasgow-ba érkezésünkkor minden szempontból az utunk legelején jártunk. Mára azonban, az Örökkévaló áldásának köszönhetően, a Tórát és a parancsolatokat követő fiaink és lányaink vannak. Saját házba költöztünk. Olyan intézményeket és programokat alapítottunk, melyeket ma már másolnak. A helyi önkormányzat ismeri és elismeri a munkánkat, még a nem zsidó vezetők is. Mindezek fényében hogyan is mondhatom azt, hogy nem vagyunk sikeresek?
„A múltban többször is kerültek a jelenlegihez hasonló anyagi helyzetbe, de végül mindig megtalálták a módját, hogy kilábaljanak a nehézségekből. Ez alkalommal sem lesz másként … Logikus lépésekkel sikerülhet megtalálni a megoldást. A legfontosabb pedig, hogy bízzanak az Örökkévalóban. Furcsának találom azon javaslatát, hogy egy idegen helyen kezdjék újra a munkát. Ez a felvetés említésre sem méltó … Nyilvánvalóan Istenhez kell imádkozniuk azért, hogy minden kívánságuk teljesüljön, de ezt a Tőle kapott végtelen kegyességért érzett hálának, az őszinte és valóságos örömnek kell megelőznie”
– állt a Rebbe levelében, melyhez egy háromezer fontos kölcsönt is csatolt. Mind kiderült, pont ekkor összegre volt szükségünk ahhoz, hogy áthidaló megoldást találjunk.
Ami ezután következett, már történelem. Glasgow-ban maradtunk és sikerrel leküzdöttünk minden nehézséget, ahogy a Rebbe ígérte.
Chaim Jacobs rabbi és felesége, Sora rebecen fél évszázada vezeti a skóciai Chábád mozgalmat. Az interjú 2014 májusában készült. Forrás: JEM.tv
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.