hiszen a terápiás alkalmak sokat segíthetnek a traumák feldolgozásában a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Izraelben szintén elindítottak egy programot, amely során eddig veteránoknak és terrortámadásban érintette zenei fesztivál túlélői, illetve az áldozatok szülei vesznek részt. 

Egy izraeli mentős – a cikkben Avi-nak nevezték el – 2023. október 7. óta többször teljesített szolgálatot Gázában és Libanonban. Hogy a szörnyű harci helyzetekben is dolgozni tudjon anélkül, hogy összeomlana, tudatosan kikapcsolta az érzelmeit. Szolgálata befejezése után nehezen tudott visszatérni optimista és szenvedélyes önmagához, mígnem egy ló segített neki visszanyerni a reményt és az emberiségbe vetett bizalmat – írja riportjában az israel21c.org. A lovasterápiával azóta már egyre többeknek próbálnak segíteni. 

Így segít a lovasterápia a traumák feldolgozásában 

A projekt egyik vezetője Anita Shkedi, a legendás brit-izraeli terápiás lovasoktató. Minden egyes találkozás pozitív változásokat hozott, amelyeket Avi érzett, de nem tudta megfogalmazni. Kommunikatívabbá vált, és azt mondta, hogy érzelmileg nyitottabbnak érzi magát. Ahogy Avi teste feloldotta a traumát, és megtanult a lóval ritmusban mozogni. Úgy gondolta, hogy kommunikálnak és vigasztalják egymást – mondja Shkedi. Ez segített neki mélyebben lélegezni, koncentrálni, és végül már optimistának érezte magát.

„A tompaság eltűnt” – mondja Shkedi. „Most már ellenálló képességet épít a traumával szemben, és remélhetőleg a lovak segítségével megtanulja kezelni azt a jövőben is.” – tette hozzá a szakember.

A programban veteránok, a terrortámadásban leginkább érintett negevi zenei fesztivál túlélői és áldozatok szülei vesznek részt.

Megszakítás