A Tóra lapjain a ló nem csupán harci állat. Egyszerre jelképezi a hatalmat, a gazdagságot, az emberi szenvedélyeket és azt a felismerést, hogy a legnagyobb földi erő is eltörpül Isten hatalma mellett.
Jóllehet, a ló nem Izrael őshonos állata, a Tóra és a zsidó hagyomány meglepően sokat foglalkozik vele. A szent szövegekben hol királyok és hadseregek erejét testesíti meg, hol erkölcsi tanulságok hordozója lesz, miközben újra és újra arra emlékeztet, hogy az ember minden földi hatalma korlátozott az Örökkévaló erejéhez képest.
Ezt szimbolizálja a ló a zsidó hagyományban
Bár a ló nem őshonos Izraelben, a hagyomány már a kezdetektől fogva sokat foglalkozik vele. Erős, szép állatként jelennek meg és szinte minden említésük háborúhoz kapcsolódik. A ló nemességet, kiváltságos társadalmi állást, gazdagságot és fenségességet képvisel a szövegekben, máskor a csillapíthatatlan libidó metaforájaként vagy a butaság szimbólumaként jelenik meg.
Isten erejével szemben azonban a legpompásabb paripák ereje is elenyészik. „Hadd énekeljek az Örökkévalónak, mert fenséges Ő, lovat és lovasát a tengerbe vetette…” – olvassuk Mózes diadalénekében. Hiába bíztak az egyiptomiak nagyszerű harci szekereik és ménjeik erejében, Istennel nem vehették fel a harcot.
Bár a Tóra megtiltja a királyoknak, hogy sok lovat szerezzenek, a királyság korában kiderült, hogy egy ütőképes hadseregnek feltétlenül szüksége van rájuk. Dávid király már lovakat használt, fia, Slomó pedig tovább bővítette lovas seregét: negyven istállója volt tele harci szekerek elé fogható ménekkel és számtalan lovat tartott egyéb célokra is.
„vissza ne vigye a népet Egyiptomba, azért, hogy szerezzen sok lovat.”(5Mózes 17:14–17.)
A borítókép illusztráció. Fotó: MENAHEM KAHANA / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.