Egy kutató szerint az izraeli középiskolai tantervből hiányzik egy nagyon fontos elem. Legyen érettségi tantárgy az önvédelem – mondja Élijáhu Behruz Juszián. Szerinte kötelezővé kellene tenni az önvédelmi kurzust, és az érettségi részeként kellene szerepelnie a tantervben. Tervei szerint csak az kaphatná meg az érettségi bizonyítványát, aki bizonyos célokat elért az önvédelmi kurzuson, írja az Arutz7.

„Ahhoz, hogy egy fiatal befejezhesse a tanulmányait, öt érettségi pontos [ez a legmagasabb elérhető pont az izraeli érettségi-rendszerben] önvédelmi kurzust is el kellene végeznie.

Aki érettségi bizonyítványt szeretne, annak legalább egy dant kell szereznie dzsúdóból vagy karatéból. Aki úgy érzi, hogy nem kér ebből, az nem kaphat bizonyítványt.

Meg kell változtatnunk a DNS-ünket. Diákok vagytok, nem bárányok. Meg kell változtatni a zsidó fiatalok gondolkodásmódját. A zsidó fiataloknak mindenre fel kell készülnie” – jelentette ki.

 

Megszakítás