Mint arról már korábban beszámoltunk, szeptember 6-án nyitották meg a budavári zsinagógát és avatták rabbivá Faith Ásert, aki ennek a közösségnek a vezetője lesz ezután. Őt sokan ismerhetik már a Vasvári Pál utcai zsinagógából, most rengeteg feladata mellett szakított arra időt, hogy válaszoljon kérdéseinkre, hogy egy kicsit közelebbről is bemutathassuk őt az olvasóinknak.

Ön egyike azoknak a Chábád rabbiknak, akik magyar zsidóként kapcsolódtak be az itteni hitéletbe. Mennyire támogatták szülei ezt a törekvését?

– Az Örökkévalónak hála nagyon jól fogadták – ezt elmondtam a rabbiavatáson tartott beszédemben is – és mivel látták, hogy nagyon komolyan beleástam magamat a zsidó tanok tanulmányozásába, nagy örömmel töltötte el őket. Én pedig hálás vagyok nekik, hogy mindenben támogattak. Olyan hozadéka is volt, hogy ennek hatására édesanyám elkezdett  a vallásról tanulni és péntek esténként gyertyát gyújtani, valamint Jom kipurkor böjtölni.

 

A rabbiavatáson Oberlander Báruch rabbi méltatta szakadatlan kitartását a  tanulmányaiban. Mikor és milyen indíttatásból döntött úgy, hogy rabbi szeretne lenni?

– Eredetileg az volt az elképzelésem és a célom, hogy a gimnázium elvégzése után újságíró leszek, mert nagyon tetszett ez a pálya. Már éppen a főiskolára készültem, amikor egy szép napon Köves Slomó rabbi felhívott, hogy lenne-e kedvem csatlakozni egy pár nap erejéig az akkor éppen újrainduló Pesti Jesivához. Úgy gondoltam, egy napra elmegyek, pár órát eltöltök ott. És ebből a pár órából lett aztán több nap, több hét, több hónap és végül két évet szolgáltam a Pesti Jesivában. Akkor már éreztem, hogy a rabbi-hivatás engem nagyon érdekel. Négy évig tanultam a tel-avivi Cházon Elijáhu Chabad jesivában, ahol nagyon komoly tanulási rendszer volt, igen szigorú feltételekkel. Ennek befejezése után itthon folytattam a tanulmányaimat. Kiváltképpen a zsidó törvénykezés érdekelt: amikor csak tehettem, a Sulchán Áruchot és a Responzum könyveket bújtam, majd később ez kibővült a zsidó filozófia tanaival, és természetesen a Talmud- és Misná-tanulás sem maradt ki az életemből.

 

2010-ben költözött vissza, akkor már feleségével, Budapestre. Milyen területen és hogyan kezdte meg a munkát?

– Sokrétű feladatköröm volt már akkor is. Egyrészről Köves Slomó rabbi felkért, hogy az Olajág Otthonoknak (az EMIH idősotthonai) legyek a vallási vezetője. Itt órákat és különböző ünnepségeket tartottam. Ezenkívül jártam börtönökbe is, ahol az ábécétől kezdve az olvasáson át a zsidó elítélteknek adandó különböző tanácsokon keresztül sokféle dologgal foglalkoztam – még zsidó filozófiát is tanultunk velük. A mai napig jó kapcsolatom van az azóta már szabadlábon lévő akkori fogvatartottakkal.

Az egyik legkomolyabb és talán legnehezebb feladat az volt, amikor négy éve az Átidban elkezdtem foglalkozni fiatalokkal. Kamaszokkal és ifjúsággal dolgozni nem egyszerű. De rengeteg fiatallal állok ennek köszönhetően kapcsolatban, egy részük azóta már külföldi jesivákban tanul. Továbbá fontos feladatom van még az Oberlander rabbi által vezetett kósersági csapatban, amelynek szintén szerves része vagyok – a kóser vágásnál veszem ki a részemet a munkából. Közben a Vasvári Pál utcai zsinagógában a másodrabbi teendők is elég sok elfoglaltságot jelentettek.

 

A másodrabbi-státuszról nem sokat tudunk, milyen feladatokat jelent ez adott esetben a helyettesítés mellett?

– A másodrabbi azt jelentette a Vasvári falain belül, hogy Báruch rabbi jobbkeze lehettem, ami igen nagy megtiszteltetés – ismerve az ő tudását és a közösségért végzett fáradhatatlan munkáját. Ez egy olyan időszak is volt, ami felkészített arra, hogy most az új közösséget szervezni tudjam. Vissza-visszatérnek azok a gondolatok és a válaszok bizonyos kérdésekre, amelyek nem feltétlenül vannak leírva a zsidó törvénykezésben. Amit láttam tőle, hogy különböző kérdésekben, szituációkban, helyzetekben hogyan cselekedett és hogy próbált megoldást találni egyes emberek problémáira.

Ez egy fontos és jó dolog, hogy az ember úgy tud elkezdeni építeni egy új közösséget, hogy mögötte van már pár év gyakorlat egy nagy rabbi mellett. A Vasváriban sok mindent magamra vállaltam, úgy mint a programszervezés, ami nem csak az ünnepekre szólt, hanem más alkalmakra is. A szombat reggeli tanítások, a zsidó misztika, péntek esténként az éjszakába nyúló tanulások – ami egyébként egyedülálló Magyarországon, hogy egy közösség nem csak Sávuot estéjén, hanem máskor is együtt tanul (éjszakáig). Szívemet-lelkemet beletettem a Vas-vári zsinagógában végzett munkámba ezekben az években.

 

A Budavári Zsinagóga vezetése nagy feladat, fel kell építeni egy új közösséget a Várban. Hogyan tervezi ezt megvalósítani?

– Az új zsinagógában az első előadásom pontosan arról szólt, hogy hogyan építünk közösséget, igyekeztem elmagyarázni a megjelenteknek azt, hogy miből is kell állnia egy közösségnek, hogy mindenki ki kell vegye a részét stb. Ez egy hosszabb téma, aki szeretne erről többet tudni, látogasson el hozzánk, és mindenről tájékoztatjuk.

De nemcsak a rabbik feladata a közösségszervezés, hanem a híveké is, mindenkinek magával kell hoznia még két embert. Szerencsére a Várnegyedben és annak környéken is vannak szép számmal hitsorsosok, akiknek egy kis részét már most sikerült megszólítani – ez nagy öröm számomra. Másrészt a környékről jönnek olyanok is, akik kicsit messzebb laknak.

Mindazonáltal egy közösség felépítése nem 1-2 hetes munka, hanem egy hosszabb időszakot felölelő feladat, ahol az ember próbál mindenféle „trükköt” bevetni. Lesznek különféle érdekes programok, melyekről majd folyamatosan értesülnek az érdeklődők – ígérem, hogy izgalmasak és érdekfeszítőek lesznek. A legfontosabb talán, hogy legyen közösségi élet: tanításokat szervezek hétköznap esténként, ugyanígy a feleségem is tervez hasonlókat. Egyelőre a pénteki, szombati alapra hagyatkozunk. A zsinagógának és a Várnegyednek a különleges atmoszférája szintén jó hatással van az emberekre, ami hívogató lehet.

A tervem az, hogy egy élő közösséget varázsolok oda. Nem csak turistalátványosságként szeretnénk üzemeltetni a zsinagógát, bár – érdekes módon – eddig mindig voltak turisták, akik csatlakoztak a minjenhez.

 

Már beszéltünk arról, hogy ezen kívül még számos helyen végez aktív munkát. Például az Átidban vagy a bár micvókra való felkészítésben, és, ha jól tudom, börtönökbe is ellátogat zsidó származású elítéltekhez. Meséljen ezekről néhány szóban!

– A bár micvóra való felkészítés nagyon fontos munka, a visszajelzések alapján ebben nagy sikereket értem el. Különböző gyermekeket sikerült egészen jól felkészíteni, más-más elvárásoknak kellett megfelelni. Nagyon nagy örömmel tölt el, amikor egy 13 éves fiúnak ott állhatok a bár micvó ünnepségén, és hallom a drósét vagy azt, ahogy a Tórából felolvas vagy idéz a klasszikusoktól, ezek mindig nagyon különleges alkalmak. Izgalmas feladat, hogy egy gyermek, aki egy héber betűt sem ismer, a felkészülés során eljut egy olyan szintre, hogy már a Tórából olvas fel.

A börtönbejárás egészen más élményekkel szolgált: megoldani például, hogy egy fogvatartott egy külön hűtőt vagy esetleg a kiddushoz szőlőlevet vagy éppen veszélyesnek tartott tfillint tartson magánál a zárkában. Vagy hogy a különböző elektromos beengedőkapukon hogyan jutottam át ünnepnapokon – ami ilyenkor tilos – anélkül, hogy „becsipogjak” – az ember ezeket előre meg kell, hogy tervezze, mert senki kedvéért nem kapcsolják ki.

 

Bemutatná néhány szóban a családját? Felesége mivel foglalkozik, gyermekei mennyi idősek?

– Feleségem, Ráchel francia származású és hittantanítóként tevékenykedik. Nagyon szeretik őt itt a közösségben, és remek érzés, hogy szépeket és jókat mondanak róla. A későbbiekben tervez izgalmas programokat ő is itt a Budavári Zsinagógában, például zsidó tánctanulásokat és lányos órákat. Három gyermekünk van, Menáchem Mendel 6, Snéur Zálmán 4 és Eliseva Lisa 1,5 éves. Róluk nagyon sokat tudnék mesélni, de ez ebben az interjúban terjedelmi okoból sajnos nem lehetséges.

 

Hogyan képzeli el magát 10 év múlva?

– Valahogy így: egyik nap a közösség egy tagja hív, és elújságolja, hogy újabb gyermeke született feleségétől, akit itt ismert meg nálunk, a „kilében” és zsidó névadásra invitál.

Mire én megköszönöm, és csak annyit kérdezek, hánykor lenne, mert a zsinagógába – amit addigra kiástak már a föld alól – akkor hozzák az új padokat, mivel a régiek elkoptak  a napi többszöri használattól.

 

Juhász Vali írása