Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár koordinálja a zsidó közösségeket érintő feladatokat – jelent meg a Magyar Közlönyben. Eszerint Lázár feladatai közé tartoznak majd a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezésével kapcsolatos koordinációs teendők és azoknak a szakmai és közigazgatási feladatoknak a szervezése és irányítása, amelyek zsidó közösségekkel kapcsolatos oktatási, történelmi tényfeltáró, kulturális és hagyományőrző tevékenységekkel függnek össze. Emellett ő foglalkozik a háborúban elhunytak után maradt vagyon kérdésének rendezésével: koordinálja az érdekképviseleti szervek és a tárcák közötti kommunikációt és szervezi az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat.

Feladata ellátásához rendszeresen, de legalább negyedévente egyeztetnie kell a zsidó közösségek és szervezetek képviselőivel. Mindezek mellett a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormánydöntés is, amelynek értelmében idéntől 50 százalékkal emelik a holokauszttúlélők életjáradékát.

Köves Slomó, az EMIH vezetője ennek kapcsán elmondta, fontos, hogy a közösségek és a kormány közötti párbeszéd gördülékeny legyen. Reményét fejezte ki, hogy Lázár János munkája kapcsán könnyebbé válik ezeknek a kényes kérdéseknek a rendezése.

Megszakítás