Kulturális örökségi központot alapítanak Binjámin Netánjáhu miniszterelnök rendeletére a Lubavicsi Rebbe tiszteletére, írja az Arutz7. A Chábád Örökség Központja a Lubavicsi Rebbe munkásságát mutatja be. Ámicháj Élijáhu rabbi, kulturális örökségi miniszter az elmúlt héten tartott kabinetülés során szólt arról, hogy 121 éve született az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi. A miniszter szavaira reagálva a miniszterelnök bejelentette egy új, különleges örökségi központ megalapítását, melyben bemutatják a Chábád haszidizmust és tevékenységét. A központ a Rebbe nevét viseli majd.

A következő hetekben egy szakértői csoport ül majd össze, hogy megvizsgálja a központban létrehozandó programot, illetve kijelölje a megfelelő helyszínt. A végső döntést a kormány mondja ki. Netánjáhu miniszterelnök elmondta:

„A Lubavicsi Rebbe nagy hatással volt rám és teljességgel megváltoztatta a zsidó világot. A Chábád Örökségi Központ a zsidó nép történetét mondja majd el és kiemeli a lubavicsi Rebbe örökségét. A Rebbe rengeteget tett a tóratanulás és a micvák betartásának ösztönzéséért.”

Élijáhu miniszter szerint „Nagyapámnak [Mordecháj Élijáhu országos főrabbinak] mély és különleges kapcsolata volt a Rebbével és volt szerencsém a Rebbe által alapított oktatási intézményekben tanulni. Ennélfogva különleges privilégiumnak érzem és komoly izgalommal tölt el az a tény, hogy a kör bezárul, és én lehetek az, aki útjára indíthatja ezt a rendkívül fontos projektet. A Chábád mozgalom számára minden egyes zsidó fontos attól függetlenül, hogy ki ő és a Lubavicsi Rebbe öröksége útjelző fényt jelent utunk minden egyes lépésénél. Áldást jelent számunkra, hogy nagyszerű fénye szertesugárzik a világ minden pontjára és szent kötelesség számunkra, hogy méltóképpen emlékezzünk meg arról a fantasztikus vállalkozásról, melyet ő alapított.”

 

Megszakítás