Jichák Joszef, Izrael Állam szefárdi főrabbija egy különleges imát szerkesztett kifejezetten a koronavírus-járvány megszűnéséért és a betegek mihamarabbi felépüléséért. Az imát a főrabbi kimondottan asszonyok és lányok számára írta és a péntek esti gyertyák meggyújtása idején illetve a szombati kalács készítésekor levett chálá micvájának teljesítésekor javasolta elmondását. Az ima számos már ismert imarészletet tartalmaz, jellemzően a közösségi böjtök idején elmondott bűnbánó (szlichot) imákból, hiszen a közösségi böjtnapokat általában olyan időkben rendelték el, melyek a zsidó népre (vagy az emberiség egészére) veszélyt jelentettek.

Az ima szövege könyörgés Isten felé, hogy szabadítsa meg az emberiséget, benne a zsidó népet, minden bajtól és kórságtól, de különösen a most, az egész világot fenyegető koronavírus-járványtól.

Érdekesség, hogy (az eredeti héber szöveg) harmadik bekezdésében Istennek arra a nevére javasolt koncentrálni, mely Isten azon attribútumára utal, amelyik a rossz végzetet semmisíti meg.

Az imát kifejezetten zsidó nők számára írta a főrabbi, hiszen a zsidó hagyomány szerint Ráchel ősanyánk, gyermekeiért aggódó „jiddise mámeként” imádkozik minden leszármazottjáért (Jirmija 31:15 alapján), a péntek esti gyertyagyújtás, illetve a chálá-vétel pedig kifejezetten olyan nők számára előírt parancsolatok, melyek megtartásának érdemében okkal várhatjuk az isteni irgalmat a járvány pusztítása ellen.

Az imát, amennyiben valaki nem tud héberül olvasni, természetesen magyar nyelven is elmondhatja, az alábbi fordítás segít ebben.

Tekintettel arra, hogy a pénteki gyertyagyújtás után már tilos szombatszegésnek minősülő munkát végezni, így elektronikus eszközöket használni, javasoljuk az ima szövegének kinyomtatását még a szombat beállta előtt.

 

Különleges ima letöltése pdf formátumban

 

 

Megszakítás