Bajai zsinagóga
A Grassalkovich családnak köszönhetően zsidók már 1750-től kezdve betelepülhettek Bajára, ahol 1773-ban hitközséget is alapítottak. A későbbiekben neológ alapokra szerveződő hitközség a legnépesebb az 1880-as években volt, amikor létszáma meghaladta a 2500 főt is, mely az összlakosság valamivel több, mint tizedét jelentette.
Az első zsinagóga már 1765-ben felépült, és használatban volt egészen az 1840-es nagy bajai tűzvészig. A hamuvá lett városban zsidók és keresztények együtt kezdték meg az újjáépítést. Az új, ma is szinte eredeti pompájában álló klasszicista zsinagógát 1845. szeptember 26-án avatták fel Frey Lajos tervei alapján. A bajai volt az első olyan vidéki zsinagóga, ahol a bima, vagyis a Tóra-olvasó emelvény nem középre, hanem a reform törekvések szerint a frigyszekrény elé került, de abban szintén első volt, hogy az épület utcai homlokzatán magyar nyelvű feliratot helyeztek el: „Egyedül az Istennek”. A megszokott héber felirat a bejárat fölé került, mely fordításban így hangzik: „nem más ez, mint az Örökkévaló háza és az ég kapuja” (1Móz. 28:17.). Az épület női karzatát 1890-ben bővítették, illetve szintén ekkor a frigyszekrény fölé külön erkélyt építettek orgona és kórus számára.
1944 tavaszán dr. Bernhart Sándor (1889–1984) polgármesternek köszönhetően Baján nem állítottak fel gettót, így az itt élő mintegy ezerkétszáz zsidó ember még egy darabig szabadon élhetett, ezáltal lehetőségük nyílt az esetleges menekülésre a későbbi deportálások elől – ezért és más, a zsidók segítésére irányuló tettért a polgármester nevét 1994-ben a jeruzsálemi Jad Vasem központban a „Világ jámborai” közé vésették fel.
A Holokauszt után megfogyatkozott közösség végül 1974-ben eladni kényszerült az akkor már igen romos zsinagógát. Az épületet 1982–1985 között kívül-belül szinte teljesen az eredeti tervek szerint helyreállították, az egykori zsinagóga padjai helyére mozgatható könyvespolcok kerültek, ugyanis ide költözött a városi könyvtár. A bejárat mellett áll a hitközség Pro patria márványtáblája, melyre 36 első világháborús hős nevét vésték, a kertben pedig a mintegy ezer Holokauszt-áldozat neveit olvashatjuk.
Berettyóújfalui zsinagóga
Berettyóújfalun a 18. század közepétől éltek zsidók. A zsinagóga alapkövébe rejtett megsárgult papír szerint Grósz Ferenc és Mózes voltak a település első zsidó lakói még 1757-ben. A legnépesebb az első világháború előtt volt az orthodox hitközség, amikor a tagsága az 1000 főt is meghaladta, mely a lakosság 12%-át jelentette.
Az első nagyobb zsinagógát az 1840-es években építették, majd 1866-ban bővítették, a ma is álló épületet pedig 1903-ban építették Weiszmann Béla tervei alapján. Az 1500 férőhelyével a megye második legnagyobb zsidó temploma ez.
A Holokausztban több mint hatszázötven embert pusztítottak el, akik emlékére a zsidó temetőben egy emlékfalat építettek. A zsinagóga 1964-ben került ki a hitközség tulajdonából, állaga azóta sajnos romlik. A műemléki védelmet élvező épület megmentésére és kulturális célú felhasználására egyelőre még csak tervek születtek.
A zsinagóga udvarán állt Konrád György író apjának egykori vasüzlete, – többek között ez is említve van az Elutazás és hazatérés című regényében, melyben túlélésének története olvasható.
Debreceni zsinagóga
Debrecenbe csak az 1840-es szabad költözést megengedő törvényt követően élhettek zsidók, ugyanakkor a Váradi utcai kapun kívül eső területeken, melyek nemesi birtokok voltak, már több zsidó család élt az ezt megelőző években is. A későbbi betelepülés olyan nagy arányú volt, hogy az izraelita vallásúak száma az 1910-es években meghaladta a 10 000 főt is, mely az összlakosság 9,9%-át jelentette.
Az első imahelyet 1852-ben alakították ki, de az hamar szűkösnek bizonyult és ezért többször is költözniük kellett. Az első nagyobb zsinagóga 1865-ben készült el a mai Szent Anna utca 26. szám alatt, melyet 1895-ben a Svetits-alapítványnak adtak el, akik aztán kápolnává alakították.
Az 1868/69-es zsidó kongresszus után komoly nézeteltérés támadt a tagok között, hogy melyik irányzatba is tagozódjanak, ezért status quo ante alapokon maradtak, ám egy csoport külön neológ hitközséget alapított. A neológok anyagi források hiányában 1886-ban visszaolvadtak, ám ugyanekkor mintegy két tucatnyi családfő önálló orthodox hitközséget alapított és saját infrastruktúrát építettek ki, zsinagógájuk 1894-ben készült el a Pásti utcában.
1892-ben a status quo hitközség grandiózus terveket szőtt a millennium évére: egy reprezentatív zsinagóga építesét határozták el a mai Petőfi téren. Az átadás kicsit csúszott, a monumentális alkotást 1897. szeptember 7-én avatták fel a széles társadalom jelenlétében.
A status quo hitközség alig két évtizeddel később még egy nagyobb zsinagógát épített a székházukkal szomszédos telken, miután az izraelita vallású hívek többsége azon a környéken élt. A Kápolnás utcai zsinagógát 1910. szeptember 22-én avatták fel; ide jártak a szomszédos zsidó gimnázium diákjai is.
1944-ben a környéken és a helyben élő izraelita vallásúakkal együtt mintegy tizenháromezer (!) embert deportáltak Debrecenből, mintegy hatezer főt Auschwitzba, a szinte biztos halálba és hétezer főt ausztriai munkatáborokba, ahol jobbak voltak a túlélési arányok.
A Holokauszt után megkezdték a háborúban megsérült status quo főzsinagóga felújítását, ám emberi mulasztás miatt a tető lágra kapott, és a 13 méter átmérőjű, 44 méter magasságig felérő központi kupola beszakadt. A gyönyörű épületet végül 1962-ben lebontották.
2016-ra megújult a debreceni zsidó negyed maradéka. A Pásti utcai orthodox zsinagógát eredeti fényében állították helyre, ahol a mozgatható bútoroknak köszönhetően rendszeresen tartanak különböző, nem feltétlenül vallási eseményt is. Az udvarban található, napi szinten használatos imaház is felújításra került, szintúgy a pincéjében lévő régi mikve. A máig használt rituális fürdőt még 2012-ben hozták rendbe. A Kápolnás utcai komplexum is felújításra került, a székházban pedig kóser konyha és zarándokszállás is üzemel. A hitközségnek van rabbija is.
Keszthelyi zsinagóga
A Festetics család jóvoltából a 18. század közepétől telepedhettek Keszthelyre zsidók, akik 1766-ban már hitközséget is alapítottak. A neológ hitközség a legnépesebb az első világháború kitörése előtt volt, amikor a létszám meghaladta az 1000 főt is, ami az összlakosság mintegy 11%-át jelentette.
Az első zsinagógát 1780 körül építették Hofstädter Kristóf uradalmi építész tervei alapján, aki a keszthelyi kastélyt is megálmodta. A zsinagóga a zajos utcák forgalmától rejtve, egy udvarban áll, az úgynevezett Pethő- vagy Goldmárk-házon keresztül lehet megközelíteni. Itt született a világhírű Goldmark Károly zeneszerző, a Sába királynő alkotója.
A ma is álló, klassziciázáló stílusú zsinagógát 1852-ben építették, mai formáját pedig 1894-ben nyerte el, amikor az eredetileg középen álló Tóra-olvasó emelvényt a frigyszekrény elé helyezték át. 1898-ban orgona is beépítésre került.
1944-ben két gettót állítottak fel a városban, az egyik itt volt a zsinagóga és udvarán. A holokausztban több mint nyolcszáz zsidó származású keszthelyit pusztítottak el. A néhány tucatnyi túlélő a környék visszatérőivel újraszervezte a hitközséget, melyet szerény formában, de ma is fenntart. Ma az EMIH égisze alatt Keszthelyen van a Balaton-part egyetlen rendszeres hitéletet fenntartó hitközsége. A zsinagóga mögött található az úgynevezett Bibliai Kert, ahol több tucatnyi olyan növénnyel találkozhatunk, melyekről említés van a Tórában, vagy a héber biblia más könyvében.
Kisvárdai zsinagóga
Kisvárdán az Esterházy család jóvoltából az 1730-as évektől kezdve éltek zsidók, akik a következő két évszázadban virágzó hitközséget építettek fel, mely az 1920-as években a város lakosságának majdnem a harmadát adta. 1920-ban 3453 fő tartozott a hitközséghez, mely a kisvárdaiak 30,2%-át jelentette.
Az első zsinagógát 1801-ben építették fel. Az orthodox hitközség ma is álló, monumentális, ám díszítésében mégis visszafogott zsinagógáját 1901 decemberében avatták fel díszes keretek között, a helyi születésű Szabolcs Ferenc (szül.: Grósz, 1874–1959) tervei alapján. A palotákra emlékeztető zsinagóga belső tere a vallásos hagyományoknak megfelelően lett kialakítva, így a nők a karzaton magas vasrácsozat mögött foglalhattak helyet, a férfiak pedig lent, a tér közepén álló bimán olvasták a Tórát.
1944 tavaszán a zsinagóga is a gettó része lett, ahová a helyieken kívül a környék izraelita vallású, és zsidónak minősített embereit, majdnem hétezer főt zsúfoltak össze, akiket aztán két ütembe Auschwitzba deportáltak. A túlélők 1949-ben a zsinagóga előcsarnokába helyezték el a több ezer szeretett mártíruk nevét. Az elvándorlások miatt az épületet a hitközség maradéka 1975-ben eladni kényszerült és utána már csak a szomszédos imaházat használták, ahová a zsinagóga frigyszekrényét is átépítették, ám ma már sajnos ezt sincs, ki használja.
Az egykori zsinagógában 1983 óta a Rétközi Múzeum működik, mely kívülről szinte az eredeti formájában újította fel, de a legutóbbi renováláskor a belső térben több díszítést is visszaállítottak.
Kőszegi zsinagóga
A zsidók múltja Kőszegen egészen a 14. századig nyúlik vissza, ugyanakkor a középkorban csak rövidebb szakaszokban élhettek a városban, mert hol Alsó-Ausztria ura űzte el őket, hol a horvát származású Jurisich Miklós telepítette ki a zsidókat.
Újkori történetünk a 18. század második felében kezdődött, 1788-ban 10 főt írtak össze, közöttük a Schey családot, kinek leszármazottjai a város, a környék és Bécs meghatározó alakjai lettek. A kőszegi zsidó hitközség is Schey Fülöp bőkezűségének köszönhette intézményeinek kiépülését, illetve, hogy rabbit tudott fizetni. Schey Fülöp bankár, aki 1844-ben itt alapította meg az ország egyik pénzintézetét a Kőszegi Takarékpénztárt, lett a Monarchia első nemesi rangra emelt („koromlai” előnévvel) zsidó származású férfija.
Kőszeg zsinagógáját, mely bástyás tornyaival egy erődre hasonlít 1859 végén, hanuka ünnepének szombatján avatták fel. Érdekessége, hogy a földszinti férfi részen és az emeleti női karzaton is 100–100 imaszéket helyeztek el. 1944 tavaszán a Kőszegen és a környékbeli falvakban élő mintegy száztíz zsidó vallású embert a Deutsch Artúr-féle házba zsúfolták össze, majd a szombathelyi gyűjtőtáboronkeresztül Auschwitzba deportálták.
A Holokausztot Kőszegről csupán tizennégy fő élte túl – köztük már nem volt meg az imádkozáshoz szükséges tíz férfi sem, így a zsinagógát már nem tudták újból használatba venni, 1951-ig egy magánházba gyűltek össze. A zsinagóga állapota folyamatosan romlik, kitört ablakain keresztül madarak szállnak ki s be, de a belső díszítésből még így is sok látszik, a mennyezeten máig olvasható az adományozó, báró Schey neve…
A zsinagóga felújítása 2014-ben elkezdődött, de csak az előtte álló hitközségi épületekig jutottak, a munkálatok azóta szünetelnek. Örömteli viszont, hogy 2015-ben a városba költözők újjáalakították a hitközséget és azóta rendszeresen tartanak imádkozásokat egy belvárosi bérleményben, abban a reményben, hogy hamarosan visszaköltöztethetik az Örökkévalót dicsérő imákat a zsinagógába.
Mádi zsinagóga
Mádon már a 17. század elejétől megfordultak zsidók, akik a helyi nemes védelme alatt kóser borkészítéssel foglalkoztak. Állandó, népesebb közösség a következő század közepén kezdett kialakulni, mely 1764-ben egyesületet alakított egy nagyobb zsinagóga felépítésére, ami a következő évtizedben már állt. A ma is látható zsinagóga a település északi domboldalára épült, így bár alig nagyobb egy polgárháznál, mégis jól látható. A férfiak bejárata feletti zárókőbe véséték az épület befejezésének héber dátumát, mely az évszázadok természeti hatásai miatt már csak elmosódva olvasható, ám néhány, háború előtti feljegyzésnek köszönhetően mégis pontosítható az 5558-as évre, mely az 1798-as polgári évnek felel meg.
Az egyszerűnek mondható, copf, „parasztbarokk” stílusú külső homlokzat gazdagon díszített belsőt rejt. A férfiak bejárata egy kisebb előcsarnokba vezet, ahol rituális kézmosó (kijor) és adománygyűjtő (cedáká-) persely található. Ebből a csarnokból két helyre, a zsinagógai térbe és egy kisebb, fűthető imaszobába lehet jutni, melyet hétköznapi imádkozásra használtak, illetve a hideg téli napokon is itt gyűltek össze dicsérni az Örökkévalót.
A zsinagógában kitágul a tér, a kilenckazettás mennyezetet a középen található Tóra-olvasó emelvény (bima) négy sarkán induló oszlopok támasztják alá. A legdíszesebb a keleti fal, ahol a falba süllyesztett Tóra-szekrény található, melyet a megtévesztően élethű drapéra ölel körbe – ez a fajta falfestészet egy ritka példája a korban népszerű trompe-l’œil technikával készült ornamentikának. A Tóra-szekrény frízének felirata szerint a pazar díszítés 1811-ben készült el. A nyugati falnál húzódó női karzat külön feljárón keresztül közelíthető meg.
Az 1880-as években a zsidó hitközség tagjai a mádi lakosság negyedét adta, viszont a következő évtizedekben az újabb nemzedékek elvándorlásával csökkenésnek indult a közösség, bár tekintélye mit sem kopott az itt szolgáló tudós Schwartz, Winkler és Ehrenreich rabbiknak hála.
A mádi zsidókat más vidéki közösségekhez hasonlóan a vészkorszak emésztette fel – a Holokauszt áldozatainak névsorát a zsinagóga nyugati falán elhelyezett két mózesi kőtáblapáron olvashatjuk.
A második világháború után közösség nélkül maradt zsinagóga pusztulásnak indult, de végül az utolsó percekben teljeskörűen felújították és 2004-ben szinte az eredeti pompájában adták át. A helyreállítási munkát Europa Nostra-díjjal is kitüntették. 2016 óta a zsinagógával szomszédos jesiva épülete, illetve rabbiház is megújult és az EMIH gondozásában kóser szállás- és zarándokközpont működik, így a mádi és Tokaj-hegyaljai zsidó örökség újra felelevenedik.
Mád határának egy lankáján húzódik a festői zsidó temető, melynek tetején híres rabbik oheljai (sír feletti építmény) strázsálnak.
Pápai zsinagóga
Zsidók már a 17. század második felében is éltek Pápán, ahol az Esterházy család 1748. május 10-én kelt védnöki levelében engedélyezte számukra a hitközség formális megalakulását is. A közösség erejét mutatja, hogy már négy évvel később saját ispotályt is nyiottak az idős betegek részére. Ezek a korai kezdetek vezettek a pápai zsidók 19. századi virágkorához: 1840-ben a város ötöde, 1880-ban pedig a város majdnem negyede zsidó vallású volt.
A város hatalmas, olasz palotákhoz hasonlatos zsinagógáját 1841-ben kezdték építeni az uradalmi építész tervei alapján és Horowitz Pál, akkori rabbi útmutatása szerint. Az építkezés során a közösségben vita alakult ki a Tóra-olvasó emelvény (bima) helyét illetően, ugyanis azt többen a reform törekvések szerint a frigyszekrény elé akarták volna helyezni. A zsinagógát 1846. szeptember 11-én az akkor itt működő Löw Lipót avatta fel, aki később Szegeden lett híres rabbi. Löw rabbi az 1848-ban a zsinagógában buzdította a zsidókat, hogy harcoljanak a magyar szabadságért – a forradalom leverése után a rabbit a szabadságharcban tanúsított hazafias tetteiért hónapokra bebörtönözték.
Az 1868/69-es zsidó kongresszus után a pápai hitközség ortodox lett, de úgy tűnik a tagjai között többen voltak, akik továbbra is a vallási újítókkal szimpatizáltak, mert a bima helye még mindig napirenden volt. Az emelvény elhelyezésének kérdése egy kompromisszummal zárult, amikor 1918/19 telén a bimát középről a frigyszekrény felé mozdították el ugyan, de úgy, hogy közöttük még két sornyi pad maradt, így végül mindenki megnyugodhatott, hogy a belső tér nem lett olyan mint egy neológ zsinagóga. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a legszigorúbban vallásos emberek külön imaházakban dicsérték az Örökkévalót, sőt a 20. században meggyarapodott haszid közösség gyakorlatilag csak papír forma szerint tartozott az anyahitközséghez, egyébként teljesen külön intézményrendszert épített ki, – híres rebbéjük Grünwald Jakab rabbi volt, kinek sírhelye a mai napig zarándokhelynek számít.
1944 májusában Pápán állították fel a környék gettóját, ahová mintegy kétezer-ötszáz embert zsúfoltak, majd többségüket Auschwitzba deportálták. A pápaiak közül csupán háromszáz ember élte túl a holokausztot, akik megpróbálták újraszervezni a hitközséget, de az 1956 után gyakorlatilag megszűnt, csupán néhány család maradt.
A hatalmas zsinagóga még pusztulásában is lenyűgöző látvány és kis örömmel szolgál, hogy az elmúlt évektől kezdve egy-egy kiállítás vagy program idejére vissztér belé az élet, miért sokat tesz a nem oly rég alakult zsidó hagyományőrző egyesület is.
Szegedi zsinagóga
Szegeden a 18. század végétől élnek zsidók, akik az első nagyobb zsinagógájukat 1803-ban építették fel, gyakorlatilag a ma is működő monumentális zsinagóga helyén. Ez az imahely egyhamar szűknek bizonyult ezért egy nagyobb és kidolgozottabb zsinagóga építését határozták el, melyet 1843. május 19-én avattak fel. A közösség ugrásszerű gyarapodása miatt a klasszicista stlusú zsinagógát 1879-ben bővíteni kellett – az átalakítások után itt 740 imaszék lett, ám ez még mindig nem volt képes kiszolgálni az akkori hitközség negyedét sem.
A társadalmilag elfogadott és megerősödött szegedi hitközség 1899-ben pályázatot írt ki egy grandiózus zsinagóga megtervezésére, melyet a neves Baumhorn Lipót építész nyert el. Az 1903. május 19-én felavatott kései historikus stílusú, de mór és szecessziós elemeket is felsorakoztató zsinagóga belső díszítését a korszak egyik legnagyobb tekintélyű neológ rabbija, dr. Löw Immánuel szegedi főrabbi tervezte gondos aprólékossággal: a kupola tartóoszlopai a világ négy erkölcsi pillérét, vagyis a Tórát, a munkát, a tanulást és a jótékonyságot szimbolizálják. A 32 méter belmagasságú üvegkupola 24 tartóoszlopa a nap 24 óráját jeleníti meg stb. Az orgonával körülölelt frigyszekrény felett héber és magyar nyelvű idézet olvasható: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” Az épületet négy oldalán elterülő kertet szintén Löw rabbi tervezte: olyan növényekkel ültette tele, melyek a Biblia könyveiben előfordulnak.
1944 júniusában három ütemben deportáláták a mintegy négyezerhatszáz embert Auschwitzba, illetve a „szerencsésebbeket” ausztriai munkatáborokba. A Holokauszt alatt a zsinagógát raktárnak használták és itt zsúfolták össze a deportáltak ingóságit.
A kert a második világháborúban szinte teljesen elpusztult, de 2016–2017 között rekonstruálták, melynek keretében 35 fajta növény ültettek újra. Ugyanekkor a zsinagógát is felújították, így ma szinte az eredeti pompájában csodálhatjuk az épületet, melyet a szomszédos zsidó székházzal egyetemben a hitközség maradéka rendszeresen használ az Isten-tiszteletek alkalmával.
Szolnoki zsinagóga
Szolnokra csak az 1840-es szabad költözködést garantáló törvény után költözhettek zsidók. A környező falvakból sokan kihasználták a város adta lehetőségeket, így 1880-ra már az 1000 főt is meghaladta a hitközség létszáma, mely a következő évtizedekben folyamatosan nőt. 1941-ben a 2500 főt is meghaladta, mely az összlakosság 6,2%-át adta ki.
Az első imaházat 1855-ben építették fel, ami utána sokáig a Zsidótemplom utca nevet viselte és később, a nagyzsinagóga felépülése után az orthodox imaegyesület tagjai használták.
A Tisza parján található kupolával koronázott nagyzsinagógát 1899-ben avatták fel a híres zsinagógatervező Baumhorn Lipót tervei alapján. A zsinagógába a neológ trendeknek megfelelően orgonát is beépítettek. Érdekesség, hogy az építész egyetlen köztéri szobra 2004 óta itt, az épület előtt áll.
1932-ben a zsinagógával szemközt építették fel a visszafogottabb méretű és modern stílusú téli zsinagógát Bőhm Henrik és Hegedűs Ármin tervei alapján. Két évvel később a téli imaház mellé kultúrházat is építettek, ahol elsősorban a nőegylet tartotta jótékony célú előadásait és egyéb összejöveteleit. Ezt az épületegyettest csak alig használhatták ugyanis 1942-ben a honvédség lefoglata.
1944-ben a régi zsinagógában és környékén állították fel a gettót. A Holokausztban mintegy nyolcszáz szolnoki embert pusztítottak el. A régi zsinagógát a háború után pár évtizeddel elbontották, a nagyzsinagóga pedig a városhoz került, a külsejében szinte az eredetire újított, a belsejében bizonyos jegyeit megőrizve alakították galériává. Az egykori kultúrház ma mozi, a téli imateremben pedig nagyünnepekkor jönnek össze imádkozni az apró hitközség tagjai, akik egyébként a Mária utcában használnak egy kisebb imaházat.
Váci zsinagóga
Vác történetében már a középkorból is ismerünk zsidó emlékeket, majd a török időkből szintén, amikor a városban már volt Zsidó utca. Népesebb közösség a 19. század közepén kezdett formálódni. Az 1880-as évtől egészen a két világháború közötti időszakig minden tizedik ember izraelita vallású volt a városban, 1910-ben 2131 fő tartozott a két hitközségbe, mely az összlakosság 11,2%-át jelentette.
Az 1868/69-es zsidó kongresszus után a hitközség kettészakadt egy status quo ante és egy orthodox hitközségre; érdekes adalék, hogy 1930-ban a status quo hitközség össze akart olvadni az orthodox hitközséggel, az viszont hallani sem akart erről, így végül külön orthodox hitközséget alapítottak, ennél fogva Vácon két orthodox hitközség is működött, melyek teljesen külön építe ték ki az intézményrendszerüket.
A status quo közösség zsinagógáját az olasz származású Alois Cacciari tervei alapján építették fel
1864-ben romantikus stílusban. Az orthodox zsinagóga 1882-ben készült el, ám ez sajnos már nem áll, ma, a buszpályaudvar melletti tízemeletes házak tornyosulnak a helyén. 1944-ben körülbelül ezerötszáz helyi és nyolcszáz környékbeli zsidó embert gyűjtöttek össze a váci gettóba, akiket innen Auschwitzba deportáltak.
A holokausztban megfogyatkozott közösség régi zsinagógáját 1962-ben kisajátították és raktárnak használták, a hitélet pedig lassan megszűnt, mígnem a hitközséget 1995-ben sikerült újjászervezni, a romokban álló zsinagógát pedig Turai János vezetésével felújítani és 2008-ban újraavatni – így az ma újból a városkép meghatározó eleme lehet.
Várpalotai zsinagóga
Várpalotára a Zichy család jóvoltából már az 1700-as évek közepétől kezdve betelepedhettek zsidó családok is. 1840-ben már 480 zsidó élt a városban, 1880-ban pedáig 599 fő, mer bár nem volt jelentős növekedés, a lakosság arányaiban mégis 11,2%-ot jelentett.
A ma is álló, klasszicizáló zsinagóga 1839-ben készült el. A zsinagóga fontos igazódási pont lett Palota életében, ugyanis timpanonjába órát is építettek. Az óra alatt héber nyelvű bibliai idézet állt: „Akkor hallgass szolgádnak és Izraél népednek könyörgésére, mellyel majd imádkoznak e hely felé” (1Kir. 8:30.)
1944-ben a mintegy kétszáz, még itt élő, zsidónak minősített embert a zsinagóga és környékén felállított gettóba kényszerítették, akiket innen Auschwitzba deportáltak. A második világháború után a hitközség már nem tudott újjáalakulni, a bombatalálatot kapott zsinagógát az 1950-es években le akarták bontani, ám falai annyira erősnek bizonyultak, hogy végül a felújítása mellett döntöttek. Egy ideig kantin működött itt, majd 1986 óta a városi galéria van az épületben.
Zalaegerszegi zsinagóga
Zalaegerszegen a 18. század elejétől kezdve van tudomásunk zsidók jelenlétéről, akik a két világháború közötti időszakig egy egyre gyarapodó közösséget alkottak. 1920-ban 1659 fő alkotta az egerszegi neológ hitközséget, mely a lakosság 12,1%-a volt.
Az első zsinagóga az 1840-es években épült a szombathelyi püspök által ajándékozott telken, melyet ugyan hamar kinőttek, sőt 1883-ban még a tető is meghajlott, ám a közösségnek anyagi gondok miatt majdnem negyed évszádot kellett várnia egy méltó imahelyére.
A ma is álló zsinagógát, melyet Stern József budapesti mérnök tervezett, végül 1904. szeptember 1-jén avatták fel ünnepélyes keretek között. A zsinagógába a neológ trendeknek megfelelően orgonát is építettek, mely a híres pécsi Angster-gyárban készült.
1944-ben a zsinagógát a gettó raktárának használták, ahová a deportáltak nagyobb tárgyait zsúfolták össze. A Holokauszt után megcsappant közösség zsinagógáját 1960-ban eladták, majd sok évi méltatlan raktárság után 1983-ban hangverseny- és kiállítóteremmé alakították.
Az 1990-es év fordulópontot jelentett a még itt élő zsidó származású emberek életében, ugyanis ekkor alakult meg a Béke Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság, akik öt évvel később a hitközséget is újjászervezték, így azóta a kulturális programok mellett rendszeresen vannak vallási összejövetelek is. Sok egyéb mellett a baráti társaság érdeme az is, hogy 1994-ben visszakerült a zsinagóga homlokzatára a mózesi kőtáblapár és a héber nyelvű idézet, mely magyarul így hangzik: „házam imaháznak fog neveztetni mind a népek számára”. (Jes. 56:7.)