Szociális kihívások és válaszok egy falusi közösségekben
A Transznacionális Együttműködések projekt során mindig is igyekeztünk szem előtt tartani, hogy a makroszintű keretek és struktúrák mellett a mikroszintű életvilágok konkrét, kézzelfogható, mindennapi nehézségeit is bemutassuk. Egy-egy ilyen pillanatfelvétel elkészítéséhez – akár csak a fényképészek – mi is többféle „objektív” közül választhatunk. Az így kapott, sokszor egymástól eltérő eredmények minden esetben ugyanazt a valóságot fogják nekünk bemutatni, de egy-egy sajátos látásmódot tükrözve. Ezúttal a társadalomtudós szemüvegén keresztül szeretnénk rátekinteni egy Pest megyei település, Kóspallag helyzetére és megismerni a Kóspallagi Ökotájház-projekt által adott válaszokat a helyi közösség nehézségeire. A feltett kérdésekre Balogh Pál Géza, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz − Kulturális Antropológia Tanszékének tanársegédje és a projekt egyik vezetője adott nekünk alapos és gondolatébresztő válaszokat.
A kóspallagi ökotájház-projekten keresztül mennyire láttok rá a helyi közösség szociális nehézségeire és mik ezek, mennyire tipikusak vagy épp egyediek?
A helyi közösségre, földrajzi helyzetéből adódóan, sajátos, egyedi – hisz minden település egy sajátos kisvilág – ám nem párhuzam nélküli szociális problémák jellemzőek. Fővárosi, agglomerációs településként nem mélyszegénységi problémák jellemzik, sok vidéki térségnél jobb a falu szociális helyzete. Mindazonáltal nem is problémáktól mentes a helyi társadalom, a vidékre általánosan jellemző, tipikus, strukturális problémák – melyek sokszor a társadalomtörténet, a szocialista időszak és a privatizáció következményei – itt is jellemzőek. Mindezekkel a helyiekkel készített interjúinkban is rendszeresen szembesültünk, de a folyamatos jelenlét, az építések és tervezések, közösségi programok során is viszonylag széles rálátást kaptunk a település kis világára és problémáira.
Tipikus ilyen probléma az idősek elmagányosodása. A magas fokú elvándorlás hatására a népesség korfája is eltolódott, a falu népessége kifejezetten elöregedő, amit a városi fiatal, családos leköltözők ellensúlyoznak. A közösségi alkalmak megszűnése, a közösségi helyszínek használaton kívül kerülése és közösségi események ritkulása ezt a korosztályt, aki korából fakadóan se mobilis már, igen nehezen érintette. Az interjúkban nagyon gyakoriak az erre a problémára vonatkozó panaszok.
Kóspallagról emellett fájóan hiányoznak a közösségi programok, és a művelődési házon kívül lehetséges helyszínben is szűkölködik a település. Munkánk során vált egyértelművé, hogy a helyi családosok körében is hatalmas igény van nagyobb összetartásra a település társadalmában, és egy helyszínre, ahol otthonos közegben összegyűlhetnek.
Emellett Kóspallagot se kíméli az elidegenedés: programok szűkösségét, a kulturális kínálat gyenge spektrumát a fiatalabb korosztály is megsínyli, így sokszor tapasztalható, hogy a közösségi kezdeményezések iránt is már kifejezetten passzívak. A fiatalok megszólítására jó eszköz helyben is az ifjúsági közösségi szolgálat, mellyel sokak figyelmét sikerült megragadni a mi kezdeményezésünknek is, többen segítették már ilyen keretben munkánkat. A fiatal felnőtt korosztály egy részének figyelmét azonban tapasztalatunk szerint nehéz megragadni a faluban, ők sokszor a megvalósuló közösségi eseményeken se vesznek részt. Ennek oka az is, hogy a számukra izgalmas, érdeklődésükbe vágó programokban igencsak szűkölködik a település.
Kóspallagon is jellemző az a régi típusú, élethelyzethez kötődő szegénység és depriváció, mely számos vidéki területen jellemző. A település nagyjából 5-8%-át (az önkormányzat becslése szerint) érinti ez a régi típusú depriváció és tünetei, az időszakos munkanélküliség, függőségi betegségek, főleg gyengébb-súlyosabb alkoholizmus. Az ő problémáik kezelése nem feltétlen a tájház mint kulturális intézmény feladata, ám nem is hagyhatjuk figyelmen kívül.
A szocialista korszak a település mezőgazdaságát se hagyta érintetlenül, főleg a tsz-szervezés majd összevonások, valamint a privatizáció következtében a helyi gazdálkodói hagyományok jelentős része eltűnt, a háztáji, önellátó és kisléptékű árutermelő gazdaságok száma visszaesett, a piacra termelő gazdaságok száma a településen csekély. Bár a monokultúrás nagyüzemi gazdaságok jelenléte nem olyan szorító, mint az ország más területein – a földrajzi adottságok miatt is – ám létrejöttük a rendszerváltást követően, jelenlétük és a kisüzemekre való negatív hatásuk a térségben is érzékelhető. A környéken így nem csak kevesen élnek a helyi mezőgazdaságból, de a helyi lakosoknak se mindig könnyű helyi termékekhez jutni.
Leichter Lilla
