„Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged jó országba… oly országba, hol búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma (terem), oly országba, hol olajfa és (datolya)méz van.” (5Mózes 8:7-8)
Tu bisvát, azaz svát hónap 15. napja a Misna szerint (Ros Hásáná 1:1) jeles dátum a zsidó naptárban: ez a fák újéve. Többféle szokás létezik az ünneppel kapcsolatban. Vannak, akik – a cfáti kabalista hagyomány alapján – peszáchhoz hasonlóan szédert tartanak négy pohár borral vagy szőlőlével és sok-sok szimbolikus gyümölccsel. Mások 15 féle gyümölcsöt fogyasztanak (svát hó 15. napjának megfelelően), valahol pedig igyekeznek Izrael hét jellegzetes növényének mindegyikét belevonni az ünnepi vacsorába.
Mi is ezt tesszük most: a fenti idézetben említett hét terményt (héberül: sivát háminim, vagyis a hét fajta) magába foglaló menüt kínálunk, de előbb röviden bemutatjuk a hét terményt. A korai Izrael legsajátosabb, legbővebben termő növényeinek fontos szerep jutott a Szentély idejében: ezek voltak azok, melyeknek első terméseit (héberül bikurim) fel kellett vinni áldozatként a jeruzsálemi Szentélybe. Napjainkban nem áll a Szentély, az áldozatok is szünetelnek, a hét növénynek mégis kiemelt szerep jut, mivel előnyben részesítjük őket a többi növénnyel szemben és különleges áldásokat mondunk a fogyasztásuk után.
Búza és árpa: a hét fajta legfontosabb növényei. A lisztjükből készült kenyér fogyasztása előtt kezet kell mosni az ál netilát jádájim áldással, az első falat előtt pedig a hámoci áldást kell elmondani. Étkezés után asztali áldást (birkát hámázon) mondunk. A gabonalisztből készült sütemények előtt és után is különleges áldást mondunk. A kenyérnek (szombati és ünnepi kalács, peszáchi macesz) kiemelt szerepe van a zsidó hagyományban.
Szőlő: ez a gyümölcs, illetve a belőle készült bor szintén fontos szerepet tölt be a háláchában: a szombati és ünnepi kidusban, a szombatot és az ünnepeket búcsúztató hávdálában, az esküvői szertartás során, a brit milá (körülmetélési) ünnepség alkalmával, a peszáchi széderen és számos egyéb helyen. A szőlő és a másik négy gyümölcs fogyasztása előtt ugyanazt az áldást mondjuk, mint bármely más gyümölcs esetén, evés után azonban különleges áldást mondunk, melyben megemlékezünk a Szentélyről és megemlítjük Jeruzsálemet és Izrael földjét is. A szőlőből készült italokra külön elő- és utóáldást kell mondani. Nagyon fontos, hogy a bor és a szőlőlé is csak akkor fogyasztható, ha kósersági pecséttel van ellátva.
Füge: leginkább frissen, vagy szárítva fogyasztották a régi Izraelben. A friss fügét a háztetőkön szárították meg, a tűző napon, így sokáig elállt. Ha fügét eszünk, nyissuk ki a gyümölcsöt, és alaposan vizsgáljuk meg, hogy nincs-e benne hernyó, vagy kukac.
Gránátalma: a hagyomány szerint a gránátalmának 613 magja van, ahány parancsolat szerepel a Tórában. A gránátalmát leginkább nyersen fogyasztják. Tu bisvát mellett ros hásánákor is helyet kap az asztalon.
Olajbogyó: termése nyersen keserű, savanyítva, vagy pácolva fogyasztják, illetve összepréselve olajat nyernek ki belőle. Izrael területén számos ősi olajprés található. Tiszta olaját nemcsak a konyhában hasznosíthatjuk: olívaolajjal töltötték meg a Szentély menóráját, és olívaolajat használtak a zsidó királyok felkenésére is.
Datolya: amikor a Tóra mézet említ (ahogyan a fent idézett szakaszban is), akkor többnyire a datolyaszemekből készülő sűrű, ragacsos szirupot érti alatta. A datolya az őszi ünnepek idején többször is előkerül: szerepel a ros hásánái menüben, illetve szukotkor, a négy növényből összeállított csokorban. Ha a gyümölcsöt fogyasztjuk, minden szemet nyissunk ki, és győződjünk meg arról, hogy nincs benne kukac. A hagyomány szerint „kol hásviin chávávin”- minden hetedik kedves (az Örökkévalónak). A datolya a hét termény közül a hetedik. A lubavicsi Rebbe azt mondta róla, hogy a datolya az összes, a sorban őt megelőző gyümölcs csúcspontját jelenti. A datolyapálma hosszú ideig növekedik, szimbolizálva a szétszóratásban szükséges erőfeszítéseinket, az édes méz pedig azokat a spirituális gyümölcsöket jelképezi, melyeket a messiási korban élvezhetünk majd erőfeszítéseink jutalmaképpen.
Ráadás: bár nem tartozik a hét termény közé, tu bisvátkor szokás mandulát enni, hiszen a mandulafák Erec Jiszráelben, Izrael Földjén tu bisvát környékén kezdenek virágozni, jelezve, hogy lassan újraéled a természet.
Tu bisváti menü
Olajbogyós-lilahagymás kenyér
Zöldségleves búzával és árpával (gerslivel)
Gyümölcsös csirketagine sárgabarackkal, aszalt szilvával, fügével és datolyával
Ráadás-gyümölcs: mandulás rizs
Pikáns saláta gránátalmával
Datolyakrémes tekercsek
A felnőtteknek bor, a gyermekeknek pedig szőlőlé
Olajbogyós-lilahagymás kenyér
6 pohár teljes kiőrlésű liszt (lehet fehér is)
1 kocka élesztő
másfél pohár víz
5 ek. olívaolaj
2 kk. élesztő
egy csésze lecsöpögtetett és felaprított konzerv olajbogyó
egy finomra vágott lilahagyma
2 ek. felaprított friss korianderlevél, vagy egy kk. szárított oregáno
A hozzávalókat tálba tesszük, összegyúrjuk, és alaposan megdagasztjuk. Lágy, rugalmas tésztát kell kapnunk. Szükség esetén adjunk még lisztet a tésztához. Kiolajozott tálban, letakarva egy órán át kelesztjük, átgyúrjuk, majd egy újabb félórányi kelesztés után két részre osztjuk a tésztát. Egy-egy kerek, vagy hosszúkás cipót formálunk belőlük, a cipókat késsel néhányszor bevágjuk, és újabb félórányi kelesztés után, 180 fokon 35-40 perc alatt megsütjük a kenyereket. Szeletelés előtt hagyjuk kissé kihűlni.
Zöldségleves búzával és árpával (gerslivel)
párve, tojásmentes
6 nagy répa, 2 fehérrépa, 2 cukkini, 1 krumpli, 1 batáta, 1 karalábé
1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, néhány szál petrezselyem
negyed pohár egész búzaszem és árpagyöngy (gersli)
fűszerek: 2 babérlevél, só, bors, koriander és kurkuma ízlés szerint
A megmosott és feldarabolt zöldségeket két evőkanál olajon egy nagy lábosban kissé megpároljuk. Felöntjük vízzel, hozzáadjuk a megmosott és átválogatott gabonát, valamint a fűszereket, és felforraljuk. Kis lángon egy óra alatt készre főzzük.
Gyümölcsös csirketagine sárgabarackkal, aszalt szilvával, fügével és datolyával
párve, tojás- és gluténmentes
6 nagy, lebőrözött csirkecomb
egy nagy fej hagyma és 2 gerezd fokhagyma felaprítva
1-1 marék aszalt sárgabarack és szilva, szárított füge és datolya
egy kis darabka gyömbér
2 ek. méz
só és bors ízlés szerint
1 kk. őrölt koriander és őrölt fahéj
A hagymát és a fokhagymát a tagine alsórészében (vagy egy nagy serpenyőben) két evőkanál olajon megdinszteljük, rádobjuk a csirkecombokat, és fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a csirkéhez a fűszereket és a mézet, annyi vizet adunk hozzá, hogy félig ellepje a húst, majd lefedjük a tagine fedőjével (ennek hiányában a serpenyő fedelével). Amikor már majdnem puha a hús, hozzáadjuk a megmosott és alaposan átvizsgált gyümölcsöket, és 10 perc alatt készre főzzük. Ha szükséges, menet közben pótoljuk a főzés során elpárolgott vizet.
Ráadás: mandulás rizs
párve, glutén- és tojásmentes
egy maréknyi mandulalapocska
egy kis fej hagyma felaprítva
egy ek. olaj
só ízlés szerint
másfél pohár rizs
3 pohár víz
felaprított petrezselyem
A mandulát szárazon megpirítjuk, félretesszük. A hagymát az olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a rizst, egy percig kevergetve pirítjuk, felöntjük vízzel, sózzuk, majd lefedve megfőzzük. Amikor már nem látszik víz a tetején, de még nem készült el, belekeverjük a mandulát és a petrezselymet. A tetejére konyharuhát teszünk, arra a lábos fedőjét, és megvárjuk, amíg 5 perc alatt teljesen megpuhul a rizs.
Pikáns saláta gránátalmával
párve, tojás- és gluténmentes
egy fej saláta
egy maréknyi céklalevél
fél pohár gránátalma mag
egy maroknyi vörösáfonya
az öntethez: egy ek. méz, 2 ek. mustár, egy fél citrom leve, só, bors
a díszítéshez: apróra vágott snidling (elhagyható)
A salátát és a leveleket vízbe áztatjuk, majd alaposan átvizsgáljuk, nehogy bogarak maradjanak rajtuk. Átöblítjük, leitatjuk róla a vizet, és feldarabolva tálba tesszük. Hozzáadjuk a gránátalmát és a vörösáfonyát. Az öntet hozzávalóit simára keverjük, majd a salátára öntjük és elkeverjük. Apróra vágott snidlinggel is díszíthetjük. Azonnal tálaljuk. Céklalevelet az ablakban is nevelhetünk: amikor megpucoljuk a céklát, felső részét levágjuk, és kevés vízben az ablakba állítjuk. Néhány héten belül fogyasztható levelei nőnek.
Datolyakrémes tekercsek
párve
2 pohár cukor
¾ pohár olaj
¼ pohár víz
3 tojás
1 csomag vaníliás cukor
4 pohár liszt (teljes kiőrlésű is lehet)
1 csomag sütőpor
2 doboz datolyakrém
fél pohár mazsola
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, ha túl kemény, adjunk hozzá még néhány kanálnyi vizet. A meggyúrt tésztából négy gombócot készítünk. Mindegyiket egyenként hosszúkás téglalappá nyújtjuk, datolyakrémmel megkenjük, mazsolával megszórjuk, majd szorosan feltekerjük. A tekercseket ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, a szeleteket egymáshoz nem túl közel sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és 10-12 perc alatt 180 fokos sütőben megsütjük. ( Ha nem áll rendelkezésre datolyakrém, egy fél kiló datolyát fél pohár cukrot és a fél pohár mazsolát serpenyőben addig hevítünk, ameddig a cukor elolvad, és felforr. Ezt a keveréket kenhetjük a tésztára. A datolyát felhasználás előtt alaposan vizsgáljuk át.