A Jitró hetiszakaszban olvassák fel a zsinagógákban a tóraadás történetét.  A Tórában leírt törvényeket a zsidóknak meg kellett tanulnia, többek között meg kellett ismerkedniük a kóserság összetett parancsolataival. Amíg ez meg nem történt, addig elvben sem állt fenn a lehetősége annak, hogy húsos ételt fogyasszanak, hiszen a kóser vágás törvényeinek elsajátítása komoly tanulási folyamatot igényel. Innen ered az a szokás, hogy sávuotkor, a tóraadás ünnepén tejes ételeket esznek.

Sült karfiol besamel-mártással

tejes

A karfiolhoz:

1 nagy fej karfiol

2 pohár tejföl

5 tojás

Só, bors, szerecsendió és őrölt koriander, ízlés szerint

A mártáshoz:

50 g vaj

3 ek. liszt (teljes kiőrlésű is lehet)

2 pohár tej

A karfiolt kis rózsákra szedve vízbe áztatjuk, majd gondosan átvizsgáljuk, nehogy bogár kerüljön általa az ételbe. Az átvizsgált karfiolt kevés vízben 10-12 perc alatt roppanósra pároljuk, majd leszűrjük (a hátramaradt vizet később levesekhez is felhasználhatjuk). A tejfölt, a tojásokat és a fűszereket összekeverjük, majd egy lábosban elkészítjük a besamel-mártást: a vajat lassú tűzön felolvasztjuk, majd a tűzről levéve alaposan belekeverjük a lisztet, végül felöntjük a tejjel, és kis lángon sűrűre főzzük. A mártást hozzáadjuk a tejfölös keverékhez, és ráöntjük a jénai tálba rendezett karfiolra. 180 fokon egy óra alatt készre sütjük.

 

Megszakítás