A háború kitörésének évfordulóján született kisfiú és családja a magyar kormány, az EMIH és az Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége által létrehozott zsidó menekülttáborban lelt menedéket a harcok elől.

Dr. Jakov Gaissinovitch rabbi, Ukrajna fő mohélja – egyébként maga is menekült –, megtiszteltetésnek vette, hogy elvégezze a menekültként született fiú brit milá szertartását.

A Rozman család legfiatalabb tagja az Ávirám nevet kapta. A kisfiú családja még májusban menekült el az oroszok által megszállt Berdjanszkból, és a balatonőszödi zsidó menekülttáborban, a Machne Chábádban lelt menedéket.

„Ennek a családnak a története szívmelengető emlékeztető arra, hogy nem számít, honnan jöttünk, vagy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk, mindig találhatunk vigaszt és támogatást közösségeink ölelésében és a hagyományokban, amelyek összekötnek bennünket”

– írta a nagy eseményről beszámoló Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége, kiemelve, hogy „Ávirám brit milá szertartását még különlegesebbé tette Köves Slomó rabbi jelenléte, aki Ávirám cádikjaként volt jelen”.

„Köves rabbi az EMIH magyarországi zsidó közösségének vezetője, és nagy szerepet játszott az Ávirámhoz és családjához hasonló menekültek megsegítésében”

– tették hozzá.

A Machne Chábád menekülttábor, ahol Ávirám és családja most tartózkodik, egy olyan hely, ahol támogatást kapnak azok az ukrajnai zsidók, akik a háború miatt sokszor mindent hátrahagyva voltak kénytelenek elmenekülni otthonukból. A tábort az Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége hozta létre az EMIH-el és a magyar kormánnyal szoros együttműködésben, és már több ezer embernek segített a háború okozta nehézségek leküzdésében.

 

Megszakítás