A zsido.com csapata Myers Tzivia rebecen a Zsidóház Szentendre társvezetőjével együttműködve vezeti be az olvasókat a zsidó élet mindennapjaiba. Tzivia a koronavírus-hullám alatt döntötte el, hogy szélesebb körben is szeretné elérni az embereket vallástól, származástól és életkortól függetlenül, akiket érdekel a zsidó élet, kultúra. TikTok-csatornáján 4500-an követik és legalább háromszor ennyi lájkot kapott már. Azonban a rebecen kizártnak tartja, hogy beáll a hazai influenszerek közé és kiteregeti magánéletét a nyilvánosság elé, hiszen ez egészen szembe menne azzal az életformával, amelyet a Chábád-haszidizmus képvisel. Az irányzat női tagjait a szemérmesség jellemzi mind életvitelben, mind kinézetben és öltözködésben is. 

„Nem szeretnék influenszer lenni. Amit csinálok, csak egy ablak az embereknek, hogy tisztábban lássák, milyen egyMyers Tzivia zsidó mindennapok orthodox nő élete, vagyis inkább, hogy milyen az én életem. Nagyon sok félinformáció van az orthodox zsidó nőkről, az életükről, főleg, hogy jelennek meg filmek és sorozatok, amelyek nem teljesen fedik a valóságot. Fontos tudni, hogy nem egyetlen irányzat van a zsidóságon belül és minden irányzatnak megvannak a saját viselkedési formái, szokásai, melyek megmutatkoznak például az öltözködésben. Egy dolog azonban közös, a Tóra szeretete és a zsidóság gyökerei. Azt szeretném bemutatni, ahogyan én élem meg a vallásos életet, átlagos emberként. Bizonyára sokan tudják, hogy a filmek leginkább szélsőségeket mutatnak be, az átlagos mindennapokat azonban a külső szemlélők nem ismerik, a videóimból viszont bárki megértheti, hogy miről is szól ez a fajta élet”

-magyarázza a rebecen.

Myers Tzivia rebecen két csodálatos kislány édesanyja, Londonban és Izraelben tanult. Férje Myers Mendy, közösen vezetik az EMIH-Magyar Zsidó Szövetséghez tartozó Zsidóház Szentendrét és a Cháj Galéria és Kávézót. Mendy bár amerikai származású, fiatalkora nagy részét Európában töltötte, édesapja Baruch Myers pozsonyi főrabbi. Ezen kívül Myers rabbi tagja a Közép- és Kelet Európai Rabbik Tanácsának (KERT), melyet Oberlander Báruch, a budapesti Chábád-mozgalom vezető rabbija elnököl.

Az orthodox élet érdekességeit, vagy éppen nehézségeit mutatjuk be hétről hétre rövid videóinkon keresztül. Elvisszük önöket kóser boltba, mikvébe (rituális fürdő), zsinagógába és Tzivia „átlagos” mindennapjaiba. Tartsanak velünk minden szerdán!

 

Tudom, hogy a zene boldogságot ad

Augusztus végén a Cháj Galériában adott megindító koncertet a „Haszid dalok” elnevezésű négytagú formáció. Az együttes egyik fő tagja Baruch Myers pozsonyi főrabbi, Menachem Myers, szentendrei rabbi édesapja. Ennek kapcsán beszélgettünk Baruch Myers rabbival.    – Van kedvenc helye Magyarországon? – 1993-ban költöztem Szlovákiába és 1995-ben jártam először Magyarországon, egy, az Oberlander Bá­ruch rabbi által … Olvass tovább

Megszakítás