A két férfi együtt raboskodott egy koncentrációs táborban, a felszabadulás után pedig elváltak útjaik. Egy véletlen folytán most ismét átölelhették egymást – írja a Washington Post.

 

Holocaust survivors have chance reunion nearly 80 years later

Sam Ron and Jack Waksal realized they both were in Camp Pionki 79 years ago.WATCH THE FULL EPISODE OF ‘WORLD NEWS TONIGHT’:https://bit.ly/3uHCDO5 WATCH OTHER…

 

Jack Waksal és Sam Ron 1943-ban látták egymást utoljára, amikor egymás mellett lapátolták a szenet a lengyelországi Pionkiban működő munkatáborban. Waksalnak gyakran eszébe jutott a társa az elmúlt évtizedekben és azon tűnődött, hogy vajon ő is túlélte-e a borzalmakat. A választ idén március 20-án kapta meg: barátja nemcsak túlélte a háborút, de még mindig életben van.

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma gálaestet tartott Dél-Floridában, ahol a 97 éves Ron volt a díszelnök és beszédet is mondott. A négyszáz fős közönség soraiban ott ült a szintén 97 éves Waksal is, aki hirtelen ráismert rég nem látott barátjára.

„Ismerem ezt az embert. Egykor olyanok voltunk, mint két testvér”

– gondolta magában. A beszéd után azonnal Ronhoz sietett, átölelte és így szólt:

„A testvérem vagy. Pionkiban együtt dolgoztunk”.

Ron először nem ismerte fel Wakslat, de azután visszatértek a régi emlékek. „Nagyon megható pillanat volt. Hihetetlen ez az egész” – mondta Ron. Amikor utoljára látták egymást, mindketten szénportól fekete, csontsovány és rettegő fiatalok voltak, most pedig két, elegáns ruhában feszítő idős ember állt egymással szemben, népes családjaik körében. Waksalhoz hasonlóan Ron is sokat gondolt egykori sorstársaira. Most lehetőségük nyílt átbeszélni az elmúlt évtizedeket.

75 év után találtak egymásra a gyerekkori barátnők

A most 91 éves Chájá Lévi és a 88 éves Eszter Scheinberg ugyanabban az erdélyi faluban nőtt fel, a háború azonban elszakította őket egymástól. Most, 75 év elmúltával, újra egymásra találtak. „Esztike!” – köszöntötte Chájá lakásába belépő barátnőjét, akivel 75 éve találkozott utoljára. A két idős hölgy érzelmekkel teli találkozása után hosszas beszélgetés következett, felidézték … Olvass tovább

Ron 1924-ben született Shmuel Rakowski néven Krakkó közelében. A háború elején családja elrejtőzött egy istállóba, de végül elfogták és 1943-ban a Plaszówban működő koncentrációs táborba deportálták. „Amikor bezárnak egy marhavagonba, nem tudod, hogy mi vár rád. Olyan leszel, mint egy állat” – emlékezett vissza. Néhány hónap elteltével Pionikibe vitték, ahol lőszereket gyártott. Ott találkozott Waksallal, aki egy Jedlińsk nevű faluból származott, és szintén egy másik koncentrációs táborból vitték Pionikibe.

„Szenet rakodtunk egész nap. Volt, hogy 24 órán keresztül talpon voltunk. Nagyon nehéz munkát végeztünk. Kevés ételt kaptunk és a higiéniai körülmények borzasztóak voltak. Állandóan éhesek voltunk. Gyakran előfordult, hogy aki mellé lefeküdtem aludni este, reggelre már halott volt”

– mondta Ron. A rettenetes körülmények ellenére a két fiatal úgy érezte, hogy szerencsések, amiért együtt vannak.

„Nagyon közel kerültünk egymáshoz. Mindig mellettem volt”

– tette hozzá Waksal.

A tábort 1944-ben feloszlatták, a rabokat pedig a sachsenhauseni koncentrációs táborba vitték, a németországi Oranienburg közelébe. Waksal azonban megszökött és a következő nyolc hónapot egy erdőben bujkálva töltötte. A 15 szökevényből végül hatan maradtak életben. „Szerencsés voltam, hogy életben maradtam. A bátyámat egy hónappal a felszabadulás előtt ölték meg a nácik” – mondta Waksal. A szüleit és két nővérét Auschwitzban ölték meg. Ő maradt egyedül életben a családból. Ron Sachenhausenben maradt egészen 1945 áprilisáig, amikor halálmenetben útnak indították. Végül május 2-án szabadították fel az amerikaiak.

„Abban a pillanatban ért véget hatévnyi szenvedés. Szabadok voltunk”

– emlékezett vissza Ron.

Bátyját megölték, de szülei életben maradtak és egymásra találtak. Azután Ron Palesztinába vándorolt. 1956-ban Kanadába települt át feleségével és két gyermekével, ahol sikeres építőipari vállalatot alapított.

Waksal a felszabadulás után visszatért szülőfalujába, ahol megtalálta Auschwitzból szabadult feleségét. Egy ideig egy németországi hontalanok táborában éltek, majd 1950-ben Daytonba vándoroltak ki. Waksal az autóiparban helyezkedett el. Három gyermekük, hét unokájuk és öt dédunokájuk született. Ma a floridai Bal Harbourban él, Ron pedig Boca Ratonban, szintén Floridában.

Az ünnepekből merít erőt a surfside-i közösség

A surfside-i közösség több tagja is odaveszett amikor egy sokemeletes épület leomlott. Mindenki gyászol.

Mindketten sokat tettek a holokauszt-oktatásért és rendszeresen tartottak beszédeket fiataloknak. Így jutottak el ugyanarra a rendezvényre, melyen Ron minden évben megjelent, Waksal azonban idén vett részt először.

„Amikor megláttam a színpadon beszélni, azt gondoltam, hogy álmodom. Szerencsések vagyunk, hogy mindketten életben vagyunk még. Ez egy rendkívüli esemény, ilyen nem történik minden nap”

– mondta Waksal. A két barát egymásra találása mindenkit megindított.

„Rendkívüli találkozás ez. Két túlélő, akik annyi mindenen mentek keresztül együtt. Láthatatlan kötelék fűzi őket egybe. Nemcsak túléltek, hanem csodálatos életet építettek fel”

– jelentette ki Robert Tanen, a múzeum területi igazgatója.

Waksal és Ron azóta is tartják a kapcsolatot és sokat telefonálnak egymásnak. Szeretnének hamarosan újra találkozni. „Mindketten várjuk a személyes találkozást. Nagyon sok mindent kell megbeszélnünk” – mondta Ron.

„Mindkettőnknek nagyszerű családja van és mindketten sikeressé váltunk. A remény története a miénk. Csoda, hogy túléltünk és csoda, hogy megértük ezt az életkort”

– tette hozzá.

 

Fotó: WP/ Jacqueline Marie Photography