A nyitott ablakon keresztül lágy nyári szellő kúszott be a szobába, ahol az ott égő olajlámpások lángocskáival játszadozott mielőtt eltűnt volna az éterben. A táncoló lángokra rabbi Jehuda háLévi meredt, mialatt az agyában strófák fogalmazódtak újabb verséhez. Mikor a vers már összeállt, pennát ragadott, s gyorsan papírra vetette újabb költeményét. S épp időben, mert amint visszaállította tollát a tintatartóba, felesége, az erényes Cháná asszony lépett be, majd azt kérdezte férjétől: „Zavarlak, Jehuda?”

A rabbi türelmesen felé fordította tekintetét: „Mi a kérdésed?” Mire felesége széket húzott maga alá, s a toledói Báruch után érdeklődött, hogy ott van-e még. 

„Nem, nem, már hazautazott.” – válaszolta a rabbi, ám felesége tovább nyüstölte, hogy ugyan beszélt-e vele Mirjám leányuk ügyében. Ám Cháná asszony újabb kérdésére újból nemleges választ kapott.

„Sejtettem előre, hogy el fogod mulasztani ezt az alkalmat is. Egy vers elkészítése fontosabb számodra, mint saját leányod férjhez adása”

– perlekedett a rabbival felesége.

„Hát nem tudod, hogy leányunkat sokkal nagyobb embernek szánom? Fülembe jutott, hogy  Ibn Ezrá vándorúton van. Csak légy türelemmel, s egy napon az ajtónkon fog kopogtatni.”

Azonban Cháná asszonyt nem győzte meg férje ígérete: „Legyek türelemmel? Mégis miféle türelmem maradt szerinted két év múltán. Mirjám már 19 éves. Én az ő korában már asszony voltam. Figyelmeztetlek hát, hogyha valami córesz lenne a terveddel, a felelősség téged fog terhelni…”

A rabbi erre egy rövid percig hallgatott, majd felemelte a fejét, mégis mit kéne hát tennie?! „Hogy mit tegyél? Kiválóbbnál kiválóbb tanítványaid fordulnak meg házunkban, s elengeded őket mind anélkül, hogy leányodra gondolnál” – válaszolta a rebecen.

Rabbi Jehuda háLévi felállt és néhány kört írt le séta közben a szobában. A hetedik kör után megállt íróasztalánál, s összeráncolt homlokkal, komoly arccal kijelentette, hogy fogadalmat tesz:

„A legelső vándor bócher, ki házunkba betér, Mirjám férje lesz.”

Cháná asszony elégedetten állt fel, s mosollyal az arcán hagyta el a szobát. Végre úgy érezte, hogy leánya jövője biztosítva van, s közben gondolataiban egy sudár termetű, tóratudós férfiút képzelt el lelki szemeivel. Férje pedig mit sem gondolva tovább előbbi fogadalmára, visszatért a vallásos költészethez, s tovább verselt.

Röviddel a hangzatos, ugyanakkor komoly fogadalom után egy vándor tanuló kopogtatott az ajtón. Cháná asszony izgatottan nyitott ajtót, ám a látvány elrémisztette: a férfin régi, foltos, piszkos ruha lógott, kitaposott cipője kilyukadt, zsíros kalapja felfeslett. Nem szívesen, de férje elé vezette a férfit.

Jehuda rabbit azonban nem érdekelte a külső, hisz nem a ruha, hanem a tudás teszi az embert érdemessé. Szívélyesen hellyel és frissítővel kínálta és érdeklődött tanulmányai felől. Beszélt vele Talmudról, filozófiáról, kérdéseket intézett hozzá a legkülönbözőbb témákban. Azonban semmi válasz nem érkezett a férfitól. Az idegen tudatlansága különösen nagy csalódást keltett, de a rabbinak felsejlett a talán kissé hirtelen meghozott fogadalma, s elhatározta, hogy tanítani kezdi a fiút, hogy legalább ne egy teljesen tudatlanhoz adja hozzá a lányát. S így aztán minden nap, több órát szentelt a jövendőbeli vejének oktatására.

Az idegen bócher náluk lakott, s így, hogy egyre többet látta egymást a fiú és a rabbi leánya, titkos vonzalom fonódott közöttük. A fiút a leány szépsége vonzotta, míg Mirjám, bár tudta róla, hogy nem túl eszes, valami belső hang mégis azt súgta neki, hogy igen bölcs és tanult ember a fiú. Az idővel egyre inkább érzékelhető és nyilvánvaló szimpátia az anyát aggasztani kezdte, mert ő eleinte még bízott abban, hogy esetleg, az egyébként igen szófogadó és jámbor leánya megvétózza a frigyet. Egy ízben Cháná asszony kihallgatta a fiatalok beszélgetését, mely a következőkből állt:

„Tegnap a tanházban megjelent előttem egy szellem, mely egy titkos hírt közölt velem.” – mondta a férfi, mire Mirjám kíváncsian tudakolta, hogy kiről hallott titkos hírt. „Tőled!” – a válasz meghökkentette a leányt… „Tőlem? Mégis mit tartalmazott a hír?” – „Hogy a feleségem leszel! S aztán magam mellett láttalak, együtt nevettünk és örvendeztünk a jövőnek.”

Ezek hallatán szinte félájultan csuklott össze Cháná asszony. Vajon tényleg jól hallotta a fiatalokat, vagy csak egy álom volt az egész?

Másnap, amikor a vacsora ideje már rég elérkezett, s az ebédlőben már megterített asztalnál gőzölgött az étel, Jehuda rabbi még mindig nem volt ott. A rabbi ugyanis egy újabb versének a végén dolgozott. A költemény már szinte teljesen összeállt, csak a végéből hiányzott valamiféle esszenciális ötlet, de hiába gondolkozott, sehogysem akart sikerülni befejezni a verset. 

Hosszabb várakozás után Cháná asszony sürgette meg urát, ám a rabbi szinte meg sem hallotta felesége kérését, s továbbra sem ment vacsorázni, mert neki fontosabb volt a vers befejezése. Ám órák múltak el, s a költemény még mindig nem volt kész. A ház asszonya mostmár az idegen tanítványt küldte át a dolgozószobába, hogy hívja már az étkezőasztalhoz a mesterét.

„Mester! Mivel vagy annyira elfoglalva, hogy még az étkezésre sincs időd?” – kérdezte a dolgozóba belépő fiú rabbi Jehudát, mire az csak legyintett: „Semmiség az egész!”

„Mutasd meg.” – kérlelte a tanítvány mesterét, ám a rabbinak eszében sem volt erre pocsékolnia az idejét. De miután a fiú csak nem hagyott fel a kérésével, a rabbi végül megmutatta a lapot, melyet az idegen átfutott, majd a hiányzó részt könnyedén a szöveg végéhez illesztette.

„Ez meg, hogy lehetséges? Te is foglalkozol költészettel?” – ámuldozott a rabbi, mire a tanítvány felelet helyett előhúzott belső zsebéből egy írást, melyet átadott Jehuda háLévinek elolvasás végett. Ő volt Ávrahám Ibn Ezrá, a híres tudós, ki addig leánynézőben volt, s kit az Örökkévaló vezérelt a zsidóság nemes házába.

Groszberg Salamon, Ibn Ezró lánynézőben című írása alapján.

Fotó: Ronald Cuyan on Unsplash