Meg lehet-e kérni egy kohén embert, hogy hagyja el az imaházat, ha a közösség másnak szeretné adni az első Tóra-felolvasást? Egy régi háláchikus kérdés, amely ma is élő vita forrása.
A zsidó közösségekben régóta hagyomány, hogy bizonyos „megtiszteléseket” (kibudim) olykor eladnak adománygyűjtés céljából. De meddig mehet el egy közösség ebben? Milyen jogai vannak a kohén embernek, és milyen szempontokat vesznek figyelembe a rabbik döntéseikben? Ismerje meg a választ Chaim Hillel Raskin rabbi összefoglalójából.
Kibudim és hagyomány: honnan ered az alija eladásának szokása?
A Risonim korában már ismert volt, hogy bizonyos megtiszteléseket (például a Tóra kivétele vagy visszahelyezése) meg lehetett vásárolni. A Shulchán Áruch is megemlíti, hogy bár egy rangos személyt kellene megtisztelni a hágbá és gelilá micváival, sok helyen mégis fizettek ezért, jelezve a micva iránti vágyat és szeretetet.
A korai forrásokból úgy tűnik, hogy az öt alijából álló Tóra-olvasás tiszteleteit általában nem árusították, egyetlen kivétellel: a Sábát Berésit első felhívását, amely nagy becsben állt.
Idővel azonban kialakult az a szokás, amelyet már a 16. századi Levus is említ: a közösségek adománygyűjtés céljából eladták az alijákat, és a vásárló dönthette el, kit akar megtisztelni, még akkor is, ha ez eltért a Talmud által felállított rendtől.
A Maharik esete: amikor a kohén nem akart fizetni
A 15. századi Maharik egy érdekes helyzetet tárgyal: egy közösség minden évben eladta a Sábát Berésit első alijáját, ám egy alkalommal a kohén nem kívánt fizetni, ugyanakkor nem akarta lemondani természetes elsőbbségéről sem.
A közösség ezért megakadályozta, hogy aznap belépjen a zsinagógába. A Maharik szerint pedig ezt joggal tették.
Ez az eset képezte később az egyik alapját a vitának arról, hogy ki lehet-e küldeni egy már jelen lévő kohént azért, hogy a közösség szabadon adhassa el az első aliját.
Ki lehet-e küldeni a kohén embert az imaházból?
A Magén Ávrahám úgy véli, hogy a Maharik döntése alapján akár egy bent tartózkodó kohén embert is el lehet távolítani.
Ezzel szemben a Tesuvá Mé’áhává szerint tilos egy már ott lévő kohént kiküldeni, mert az tiszteletlenség lenne.
Néhány kortárs döntéshozó kompromisszumos álláspontot foglal el: megengedhető lehet a kohén távozásának kérése mindaddig, amíg a Tóra-olvasás még nem kezdődött el, így a helyzet nem válik nyilvános megszégyenítéssé.
A „vekidásto” parancs szerepe
A Tórában szereplő előírás szerint a kohénokat meg kell tisztelni és elsőbbséget kell adni nekik (vekidásto). A kérdés az, hogy ez a kötelesség milyen mértékben korlátozza a közösség szokásait.
A vélemények megoszlanak:
- Egyesek szerint ez a parancs csak akkor írható felül, ha régi, a kohénok által elfogadott közösségi szokás áll fenn, például adománygyűjtés céljából történő alija-eladás.
- Mások enyhébben értelmezik a törvényt: szerintük a vekidásto csak rabbinikus jellegű előírás, vagy feltételezhető, hogy a kohénok beleegyeznek.
- Van olyan álláspont is, amely szerint elég, ha a kohént bizonyos ünnepeken mindenképp megilletik a neki járó tisztelettel.
Mit tehet a gyakorlatban egy közösség?
A döntések egyik fontos szempontja, hogy a zsinagóga magánkézben van-e. Magánkézben lévő imaházban nagyobb szabadsága van a közösségvezetésnek abban, hogyan osztja ki a tiszteletet. Ismert példa erre a 770-es Lubavicsi Központ gyakorlata, ahol időnként – például bár micvák alkalmával – a kohén alijáját is átadták másoknak.
A borítókép illusztráció. Forrás: Creative Touch Imaging Ltd / NurPhoto / NurPhoto via AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.