A hagyomány szerint a kivonulás alkalmával több mint kétmillió zsidó csodás módon szabadult ki Egyiptomból. De ha ez tényleg így van, akkor miért nem találták még eddig ennek a nyomát a földben?
A kérdés jogos. Ha egy család néhány napot tölt valahol, már annak is marad valamiféle nyoma – szemét, használati tárgyak, vagy legalább egy régi fénykép a hűtőn. Akkor hogyan lehetséges, hogy az izraeliták hosszú évszázadokon át tartó egyiptomi jelenléte, majd drámai kivonulás története nem hagyott maga után egyértelmű régészeti bizonyítékokat?
Aron Moss, sydney-i rabbi szerint viszont van egyértelmű bizonyíték – csak nem ott és úgy, ahogy azt várnánk. A chabad.org legújabb írása most részletesen körbejárja a kérdést, és feltárja mi az a „leghitelesebb lelet”, ami valójában a legmeggyőzőbb bizonyíték lehet.
A kivonulás kézzel fogható nyomai
A régészek több olyan leletet is találtak, amelyek összefüggésbe hozhatók a Tórában által leírt eseményekkel. Természetesen ezek értelmezése vitatott, és gyakran spekulációk tárgya, de érdemes megemlíteni néhány fontos felfedezést:
- A Rekhmire sír (i.e. 15. század): Olyan falfestményeket tartalmaz, amelyek zsidó külsejű rabszolgákat ábrázolnak, amint maltert és téglát készítenek – éppen úgy, ahogy azt a Tóra is leírja.
- A Brooklyn-papirusz: Egyiptomi rabszolganevek listája, ahol olyan héber nevek tűnnek fel, mint Menáchem, Áser vagy Sifra – mindegyik jól ismert zsidó név.
- Az Ipuwer-papirusz: Egyiptomi beszámoló a i.e. 13. századból, amely pusztító csapásokat ír le: „a folyó véres, de az emberek mégis isznak belőle”, „halál mindenütt”, „sötétség borítja a földet”. Ugyanitt olvasható: „A szegény ember gazdag lett, akinek nem volt cipője, most gazdagságot birtokol.” Ez feltűnően emlékeztet a tíz csapásra és a kivonulás körüli társadalmi felfordulásra.
Ezek önmagukban persze nem perdöntő bizonyítékok, de jelentőségteljes mozaikdarabkái egy nagyobb történetnek.
Akkor hol van az igazi bizonyíték?
Képzelje el, hogy valaki azt mondja: „Van egy valódi leletem az egyiptomi kivonulásból.” Azonnal kíváncsiak lennénk – de amit ezután mondanak, az talán még meglepőbb:
A bizonyíték – Ön!
Ön, a zsidó ember, aki minden évben leül a széderasztalhoz, megeszi a maceszt, sósvízbe mártogatja a zöldséget, és azt mondja: „Fáraó rabszolgái voltunk Egyiptomban…”
Ez nem egy távoli történet másokkal. Ez az Ön családi története. Ha szerencsés volt, akkor a nagyszülei elmesélték magának, ahogy az övéik is mesélték nekik – egy megszakítatlan hagyományláncban, amely több mint 3300 éve él tovább.
A macesz, amit eszik, ugyanaz, mint amit ők ettek. A szavak, amelyeket mond, ugyanazok, mint amelyeket ők mondtak. És a gyerekeinek is továbbadja ezt – ahogy azt Önnel is tették.
A kivonulás története nem egyszerűen szép tradíció. Ez élő történelem.
Élő bizonyíték egy örök történetre
Az archeológia értékes, de a valódi tanúbizonyság az élő emlékezet. A világon nincs még egy nép, amely több mint háromezer éve minden évben, ugyanazon napon, ugyanazzal a szöveggel és étellel mesélné újra önmagának ugyanazt a történetet.
Ez a hagyomány nem egyszerűen fennmaradt – él, lélegzik, és újra és újra megszületik minden pészahkor.
És ez a legnagyobb bizonyíték arra, hogy valóban megtörtént, amit elmesélünk: „Az Örökkévaló kivezetett bennünket Egyiptomból.”
És ahogy az első kivonulás sem volt végleges, úgy egyszer majd újra eljön a megváltás. És akkor is lesz valaki, aki majd elmondja a gyerekeinek: „Ez a macesz, amit az őseink ettek, amikor kijöttek a szolgaságból…”
Ön tehát a bizonyíték.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.