“Tudom, hogy sok bűnöm van, és próbálom kijavítani őket szavakkal és tettekkel” – mondta Szegedi Csanád, Európa Parlamenti képviselő abban a videóüzenetben, amelyet a Westmount-i Chábád központban vetítettek le Montrealban.

Az eredeti tervek szerint a Jobbik – a pártból azóta már kilépett – egykori vezetője élőben tartott volna előadást a kanadai Montrealban, ám múltja miatt 24 órán belül el kellett hagynia az országot. Szegedi Csanádot a westmounti chábád küldöttek hívták meg, hogy tartson előadást arról, hogyan lelt rá gyökereire és miként lett a szélsőjobboldali antiszemitából Izraelt pártoló zsidó.

Érkezését azonban nem fogadták mindenütt örömmel és a bevándorlási hivatalnál ismeretlenek feljelentést tettek szélsőséges múltjáról. Így érkezésekor négyórás átvilágításnak vetették alá, amelynek során sikerült igazolnia az elmúlt másfél év alatt történt pálfordulását, ám a bevándorlási hivatal által indított eljárást már csak jogi úton lehetett megváltoztatni. „Felajánlották, hogy tegyek hivatalos panaszt a félreértés miatt és egy arra kijelölt bíróság meg fogja változtatni a velem szemben alkalmazott szankciót. Tudni kell, hogy egy ilyen jogi eljárás legjobb esetben is 10 napig tart, de akár 3 hétig is húzódhat, viszont addig nem hagyhatom el az országot. Én azonban csupán 2 napra érkeztem Kanadába eredetileg, mivel utána előre lekötött programjaim vannak. Így én azt a megoldást választottam, hogy 24 órán belül hazaindulok és majd Budapesten fogom megtenni a szükséges lépéseket.” – írja Facebook oldalán Szegedi Csanád, aki másfél évvel ezelőtt, szélsőjobboldali politikusként szembesült zsidó származásával. 

Az elkövetkezendő 24 órában Szegedi végigvitte tervezett programjának jelentős részét: találkozott helyi zsidó vezetőkkel és a chábád központban videóra rögzítették tervezett előadását. Itt találkozhatott néhánnyal a közösség tagjai közül és válaszolt az általuk feltett kérdésekre.

A program szervezője, Devorah Shanovitz rebecen elmondta: a vártnál jóval többen, mintegy 275-en jöttek el meghallgatni Szegedit. A közönség legnagyobb része érdeklődéssel hallgatta meg a videóüzenetet és pozitívan értékelte Szegedi megtérését. A Montreal Gazette szerint elenyésző kisebbség volt, aki kritikusan állt hozzá a hallottakhoz, míg a többség úgy értékelte, fontos és tanulságos előadást hallhattak. A lap beszámolója szerint olyanok tehettek feljelentést, akik meg akarták akadályozni Szegedi találkozását a közösség tagjaival. A kanadai vendégszereplés lett volna az első, amikor a szélsőséges nézeteit megtagadó Szegedi Csanád külföldi zsidó közösség előtt lépett volna fel.

Az előadáson résztvevő Oberlander Báruch rabbi, a magyarországi chábád mozgalom vezetője hangsúlyozta a közönségnek: az est célja nem az volt, hogy bárkit meggyőzzenek Szegedi megtérésének őszinteségéről, ezt ítélje meg mindenki Szegedi cselekedetei alapján. Elmondta, megérti azokat, akik szkeptikusak, neki magának is voltak fenntartásai az elején. Véleménye szerint nincs joga senkinek megfosztani Szegedit attól, hogy bebizonyítsa szándékainak őszinteségét. Mesélt a Magyar Gárda alapító tagjának útjáról, amelyet a zsidósága megismeréséért megtett, hogy minden héten két órát tanulnak együtt a zsidóságról, gyakran jár zsinagógában és tfilint rak. Mint mondta, elmagyarázta Szegedinek, hogy mindig el kell elhatárolódnia a rasszizmus minden formájától nyilvánosan is, valamint meg kell bánnia bűneit mind Isten mind a zsidó közösség előtt. Az előadás során válaszolt a feltett kérdésekre, majd később hosszasan elbeszélgetett a résztvevőkkel, akiket rendkívüli módon érdekelt a téma.

Kérdésünkre elmondta, sokan jöttek el meghallgatni az előadást, és a többségük nagyon meg volt hatva. A program során megértették, hogy egy zsidó mindig zsidó marad, történjék bármi – és minden egyes zsidó érték a zsidóság számára.

Szegedi Facebook bejegyzésében arról is ír, nem haragszik azokra, akik feljelentették, sem azokra, akik kételkednek az őszinteségében: “Én tudom hogy miért tévedtem és mitől kerültem a rossz útra, ahogy azt is tudom, hogy most miért járok azon az úton, amelyen járok.”

Megszakítás