És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Küldj el férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán országát, amelyet én adok Izrael fiainak… És fölmentek és kikémlelték az országot… Elérkeztek Eskól völgyéig és ott levágtak egy szőlővenyigét és egy szőlőfürtöt, és vitték azt ketten a póznán; meg a gránátalmákból és a fügékből… És visszatértek az ország kikémleléséből negyven nap múltán. Elmentek és elérkeztek Mózeshez és Áronhoz, meg Izrael fiai egész községéhez, Párán pusztájába, Kádesig; és feleletet hoztak nekik, meg az egész községnek, és megmutatták nekik az ország gyümölcsét. Elbeszélték neki és mondták: Bementünk az országba, ahova küldtél bennünket; és valóban tejjel-mézzel folyó az, ez meg a gyümölcse. Csakhogy hatalmas a nép, mely az országban lakik, a városok erősítettek, igen nagyok és az óriások szülötteit is láttuk ott… Így terjesztették rossz hírét az országnak, melyet kikémleltek, Izrael fiai előtt mondván: Az ország, melyen átvonultunk, hogy kikémleljük, olyan ország, mely fölemészti lakóit és az egész nép, melyet benne láttunk, szálas emberek. Ott láttuk a nefilimet, az óriások fiait a nefilim közül; olyanok voltunk szemeinkben, mint a sáskák és olyanok voltunk az ő szemeikben is.

Hetiszakaszunkban, mely a Slách, vagy Slách lechá címet viseli, Mózes kémeket küld az országba. Ez meg is történik: a kémek, összesen tizenketten, negyven napig tartózkodnak Kánaán földjén, majd visszatérnek a táborhelyre. Végül azonban olyan híreket hoznak az Ígéret Földjéről, mely elijeszti a zsidókat, és így kénytelen negyven évig vándorolni a pusztában, mielőtt újra lehetőséget kapnak a bevonulásra.

A negyvenes szám korábbról már ismerős lehet, az özönvíz negyven napon át hullott a földre, Mózes negyven napig tartózkodott a hegyen, és egyéb eseményekről is értesülünk, melyek éppen ennyi ideig tartottak, illetve a háláchában (zsidó jog) is több helyen szerepet kap. A negyvenes szám szemmel láthatólag fontos üzenetet képvisel, ami pedig nem más, mint az, hogy az ehhez köthető események mindig átalakulást, változást hoznak. A negyven a változás állapotát képviseli, egy olyan periódusét, melynek végén ott vár ránk a megújulás, az új kezdet. A változás nemcsak fizikai, de spirituális síkon is érvényesül a mai napig: elul hónap újholdja és az év legszentebb napja, jom kipur között is negyven nap telik el, az ember pedig negyvenéves korára éri el a biná, a bölcsesség és mélyebb megértés szintjét, mondja a Talmud (Ávot 5:26).

Ezt a negyvenes számot láthatjuk ebben az esetben is. Csakhogy a kémek, ahogyan korábban például itt szóltunk róla, rosszul használták fel a rájuk bízott különleges feladatot és felelősséget. Ahelyett, hogy az ország szépségét és jóságát hangsúlyozták volna, a negyven nap alatt inkább elveszítették a hitüket és az Örökkévalóba vetett bizalmukat. A változás itt is megtörtént, csak éppen másként, mint ahogy azt vártuk volna. Mózes szándéka az volt a kémek kiküldésével, hogy a zsidókat meggyőzze arról, hogy milyen jó az ország, ahova bevonulni készülnek, azonban ők éppen az ellenkezőjével tértek vissza: óriások lakják a földet, akik ellen esélyünk sincsen…

Kérdés az is, hogy kik ezek az óriások, akiket a Tóra így emleget: nefilim, bnéj ánák – leesettek, az óriás fiai. Ahhoz, hogy ezt megérthessük, vissza kell nyúlnunk szinte a tórai könyvek legelejére, egészen pontosan a legelső hetiszakasz végéhez, melyben az özönvíz történetét megelőző időszakról olvasunk:

És történt, midőn az emberek sokasodni kezdtek a föld színén és leányaik születtek, látták a bnéj elokim [szó szerint: Isten fiai] az ember leányait, hogy szépek azok és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket választottak… A nefilim voltak a földön azokban a napokban és azután is, midőn a bnéj elokim bementek az ember leányaihoz és ezek szültek nekik; ezek azok a hősök, akik ősidőtől fogva hírneves férfiak voltak. (M.I. 6:1-4)

A Talmud kiemeli, hogy a bnéj elokim kifejezést, mely szó szerint Isten fiait jelentené, nem szabad szó szerint fordítani, hanem sokkal inkább valamiféle autoritást jelöl. Azt azonban nem közli a szöveg, hogy a bnéj elokim vajon ugyanazokra vonatkozik-e, mint a nefilim, illetve hogy kik ők és utóbbiak honnan estek le (mivel a nefilim szó gyöke: náfál – leesett). A midrás háromféle magyarázatot kínál:

  1. Amikor az özönvíz nemzedéke már igencsak letért az Isten által kijelölt útról, két angyal Isten elé állt, és azt mondta Neki, hogy az ember érdemtelen a teremtésre, és az angyaloknak kellene elfoglalni az ő helyüket. Az Örökkévaló figyelmeztette őket, hogy amennyiben az angyalok kerülnének az emberek helyére, bizony ők sem lennének jobbak náluk, sőt, éppen, hogy sokkal rosszabbak lennének, ám a két angyal nem hitt Neki, és így leküldte őket a földre. A rossz ösztön azonban hamarosan erőt vett rajtuk, és amikor meglátták az emberek gyönyörű lányait, bűnbe estek velük. Az ő leszármazottaik lettek a nefilim, a hatalmas és erős óriások.
  2. Egy másik magyarázat szerint a bnéj elokim olyan embereket jelöl, akik bírák, vagy előkelőségek voltak, ám hatalmukkal visszaélve szörnyű bűnöket követtek el lányokkal és asszonyokkal. E magyarázat szerint az ő leszármazottaik a nefilim, de az is lehetséges, hogy a két kifejezést szinonimaként használja a Tóra.
  3. Egy harmadik magyarázat szerint nem a társadalmi, hanem spirituális elit tagjairól van szó, akiket, miután vétkeztek: erőszakoskodtak, raboltak és gyilkoltak, nefilimnek, leesetteknek nevez a Tóra, mivel egyrészt maguk lezuhantak a hatalmas szellemi magasságokból, másrészt az emberiséget is magukkal húzták esésükben. A nefilim mindenképpen óriásokra utal, akár testi, akár szellemi, vagy hatalmi nagyságról beszélünk.

Itt térünk vissza a hetiszakaszunkhoz. A Kánaán földjéről visszatérő kémek rettegve számoltak be az országban élő, az égből lezuhant óriásokról, világossá téve, hogy attól tartanak, rájuk is ez a sors vár. A pusztában ugyanis, akármilyen furcsán is hangzik, égi körülmények uralkodtak: az égből hullott mindennapi kenyerük, csodás kút szolgáltatta a friss vizet, füst-, illetve tűzoszlop védte a zsidókat a környezetük minden fenyegetésétől. Semmi más dolguk nem volt, mint a Tórával való foglalkozás. A bevonulás azonban, ezt jól tudták, ennek az idilli időszaknak a végét jelenti majd, háborúzniuk és dolgozniuk is kell.

Megfeledkeztek azonban egy fontos különbségről: az ember nem angyal. Az embernek lelke van, melyet a Mindenható lehelt belé, lelke, amely soha el nem szakadhat az Istentől, akármilyen mélyre zuhan is az ember. Ha egy angyal lebukik, a kapcsolódását is elveszíti. Az emberben azonban születésétől fogva ott rejtőzik az isteni lélek, a nesámá, mely lezuhanhat ugyan, de egész élete során bármikor képes arra, hogy újra kapcsolódjon az Örökkévalóhoz.

Forrás: chabad.org, aish.com

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Slách hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide.