Amerika két legrégebbi zsidó közössége pereskedik egymással egy 250 éves zsinagóga miatt. A történet kezdete a múlt homályába vész. Egy szövetségi bíró engedélyezte, hogy Rhode Island állam beszálljon a harcba.

A per a jövő hónapban kezdődik, New York legrégebbi hitközsége indította. Az ügynek az az előzménye, hogy a Rhode Island-en található festői szépségű Newport zsidó közösségének vezetője megállapodott a bostoni szépművészeti múzeummal arról, hogy Tóra-díszeket 7,4 millió dollárért eladnak nekik.

A new york-i gyülekezet vezetője Shearith Israel még 2012-ben indította a pert, mondván: történelmi okokból az övék a Touro zsinagóga és a díszek, birtokon belül szeretnének lenni, ugyanis ez egy nemzeti műemlék, ami több tízezer látogatót vonz egy évben – olvasható a vosizneias.com-on

A bíró most lehetővé tette az állam főügyészének a beavatkozást az ügybe. Így jelen lehet a tárgyaláson és a bizonyítékok, vallomások alapján alakíthatja ki álláspontját. Mindkét fél ügyvédei üdvözölték a döntést, a korábbi egyeztetéseik ugyanis sikertelenek voltak, készülnek a tárgyalásra.

A pert kezdeményező new york-i gyülekezet 1654-óta létezik a Central Parknál, az Upper West Side-on. A newport-i Touro zsinagóga az USA második legrégebbi zsidó közösségéhez tartozott – legalább is eddig -, amit 1763-ban alapítottak, de néhány évtizeden belül a város zsidó lakosai elköltöztek. A zsinagóga vagyonát átvitték a new york-i gyülekezetbe. Ez a gyökere a mostani vitának.

zsido.com

Kép: vosizneias.com

 

Megszakítás