A 2023. október 7-i brutális támadás után a Nir Oz kibuc lakói újraépítik közösségüket, az állam és a Tekuma igazgatóság 350 millió sékeles támogatásával.

Új negyed az első visszatérőknek
Megszületett a megállapodás a Nir Oz kibuc és az izraeli állam között: 32 milliárd forintnyi, azaz 350 millió sékel értékű költségvetést különítenek el a teljes körű rehabilitációra. A projekt fő része egy új, „Chálutz” (azaz „Úttörő”) nevű lakónegyed megépítése, amely az elsőként visszatérő családokat fogadja majd.
A legsúlyosabban sújtott közösség

Nir Oz a 2023. október 7-i terrortámadás során szinte teljesen megsemmisült. A több mint 200 lakóegység közül csak hat maradt érintetlen. A közösség lakóinak negyedét, 117 embert Gázába hurcoltak, vagy kegyetlenül meggyilkoltak. A mai napig 14 túszt tartanak fogva Gázában, közülük öt személyt vélnek életben lenni.
Az utolsó kibuc
Nir Oz volt az utolsó a 13 közösség közül, amely megállapodott a Tekuma Igazgatósággal és a Pénzügyminisztériummal. A tervezett újjáépítés több lépcsőben történik: első körben 23 lakóegység készül el a Chálutz negyedben, majd a teljes lakásszám fokozatosan 400-ra emelkedhet.
Fókuszban az infrastruktúra és középületek
A közösségi intézmények is szerepet kapnak: az óvoda új helyre költözik, a baromfiistállók által felszabadított területre. A házak állapotának felmérése még tart, így az elbontandó épületek száma egyelőre kérdéses.
A megállapodás háttere és kihívásai
A Tekuma igazgatója, Aviad Friedman elmondta, hogy bár előtte több ideiglenes vezető is próbált haladást elérni, komoly áttörést csak az ő intenzív munkája hozott, amely során sok időt töltött a helyszínen, még többet is, mint a feleségével. A tárgyalásokhoz szükség volt az állami költségvetés elfogadására is, amelyre csak március 25-én került sor.
„Csak akkor lehet befejezni a munkát, ha valóban jelen vagyunk és együtt dolgozunk”
– hangsúlyozta Friedman, aki személyesen is kötődik a kibuchoz: barátja, Sagui Dekel-Chen is a túszok között volt, akit csak februárban engedtek szabadon.
Megható „idegenvezető”
Egy különösen megható történet során egy 87 éves kibuctag vezette körbe Freidmant és feleségét golfkocsival. A férfi így szólt:
„Mondd meg a férjednek, addig akarok élni, amíg újra látom a búzát nőni.”
Ez a mondat a közösség erejének és kitartásának szimbólumává vált.
Költségek, források és jövőbeli lépések
A pontos költségek még nem véglegesek, mivel a részletes tervek és árajánlatok elkészítése folyamatban van. Azonban az már biztos, hogy az állam, a KKL-JNF és számos adományozó is hozzájárul a projekthez.
A kibuc jelenlegi lakói továbbra is Kiryat Gat városában élnek, ahol szintén folyik a helyi közösség támogatása. A cél, hogy május 1-jén, Izrael függetlenségi napján lerakhassák az első sarokkövet az új Nir Oz kibucban.
Forrás: toi
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.