A brit zsidóság a társadalom többségével együtt gyászolja Erzsébet királynő halálát, mely együttérzés komoly hatással van a vallásos zsidók mindennapjaira is – számol be róla a The Yeshiva World ortodox hírportál. 

Csak kevesen gondolnák, hogy Erzsébet királynő halála befolyásolná a vallásos zsidó életet, azonban azok, akik tényleg a zsidó törvénykönyv, vagyis a Sulchán Áruch szerint élik mindennapjaikat, bizony felmerül egy-két vallási kérdés.

A B’Chárdé Chárédim riportja szerint egy londoni közösség kérdést intézett ráv Chájim Dávid Weiss-hez, az antwerpeni Szatmár Közösség rabbijához, hogy tarthatnak-e tóraavató utcai ünnepséget a gyász napjaiban.

A nagytekintélyű Weiss rabbi válaszában megtiltotta a brit zsidóknak, hogy ezekben a napokban utcai tóraavató ünnepséget tartsanak, hogy nyilvánosan fejezzék ki örömüket, miközben a társadalom nagy része gyászol.

A háláchá egy másik nagy tudósa, a gatesheadi jesiva vezetője, ráv Ávrahám Gurwitz pedig a temetés idejére a leányiskolákban tanítási szünetet rendel el, illetve úgy döntött, hogy a temetés után a nap hátralévő részében az iskolában csak vallási tárgyak oktathatók, aznap világi tárgyakat nem tanulhatnak – a döntéséről már hivatalos levelet is kaptak az iskolában tanuló leányok szülei.

Fotó: Wikipédia