Mi történik, amikor két különböző háttérrel rendelkező, mégis a párbeszéd fontosságát valló ember útjai keresztezik egymást – előbb egy elmaradt esemény miatt, majd mégiscsak egy személyes találkozás révén? Juszhász Vali írása egy elképzelt, mégis nagyon is valóságos riport egy kortárs kulturális-gondolati párbeszédről: Kepes András és Köves Slomó találkozásáról. Egy történet előítéletről, kíváncsiságról, megértésről, és arról, mit jelent valóban beszélgetni ahelyett, hogy csak beszélnénk.
Kepes András lemondott egy előre meghirdetett beszélgetést Köves Slomó rabbival, végül más formában, de mégis találkozott vele. Juszhász Vali írása nemcsak ezt a fordulatot idézi meg egy képzeletbeli riport formájában, hanem annak mélyebb rétegeit is feltárja: mitől félnek ma a közszereplők, mit jelent a hitelesség, és lehet-e közösségeket megismerni egyetlen cikk alapján. A popkulturális utalásokkal átszőtt reflexióban egy valós találkozás emléke bontakozik ki – személyes és társadalmi tükörként egyaránt.
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról egy elmaradt majd mégis megvalósult látogatásról
Prológus: „Menni kéne”
Programajánló: A TalkSlo című programsorozat soron következő alkalmán április 4-én Köves Slomó, a EMIH vezető rabbija és Kepes András rádiós, televíziós, független műsorkészítő beszélgetnek Kepes új könyve kapcsán, melynek címe: A boldog hülye és az okos depressziós.
A nemrégiben a sajtóban hurrikánként végigsöpört események kapcsán – ahogy mondani szokták – „légyként a falon” elképzeltem, hogy mi történhetett, mi hangozhatott el azon a két alkalomból álló találkozón, amely egy elmaradt közösségi esemény helyett jött létre. A dialógusok kitaláltak, bármiféle egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
„Valaki mondja meg”
„Lemondtam a beszélgetést Köves Slomó rabbival” – jelent meg Kepes András Facebook-oldalán március 25-én. A bejegyzés mellett megosztva egy vádaskodó cikk az EMIH-ről hivatkozási alapként.
„Arra születtem”
Mindez a magyar médiatörténelem egyik legnyitottabb, legobjektívebb riporter-műsorvezetőjétől, aki független műsorkészítőnek vallja magát és (kis túlzással) arra született és arra tette fel az életét, hogy minél jobban megismerjük egymás kultúráját és ezért a világ minden szegletébe elmenjen riportot készíteni (például a Világfalu című sorozatában). Akár egy kis afrikai faluba vagy egy ortodox zsidó közösségbe (ahol az Egység magazin munkatársainak, Naftali és Chana Deutsch-nak az esküvőjén járt, és amelynek filmkockáinak egyikén éppen Köves Slomó rabbi látható, amint a vőlegénnyel a nyakában táncol.) Emellett interjút készített Horthy István özvegyével is, csak hogy különféle nézőpontokat és embereket bemutasson.
„Ringasd el magad”
A nagy ribillióban elkalandoztak a gondolataim és mivel két, nyitottan gondolkodó emberről van szó (bár korban viszonylag távol vannak egymástól), abban reménykedtem, hogy mégiscsak létrejön ez a találkozó, ha nem is abban a formában, ahogy eredetileg tervezték.
A társadalmunkban jelenleg zajló politikai és mindenféle hisztéria közepette van egy olyan jelenség, ami leginkább kulturális közszereplőknél fordul elő, mégpedig hogy amennyiben leülnének valakivel beszélgetni, vagy részt vennének egy olyan programban, amelyet a közvéleménynek egy része negatívan (vagy egyszerűen csak másképp) ítél meg, akkor összekenik magukat valamivel és attól kellene esetleg félniük, hogy a hitelességük pillanatok alatt romba dől és az eddigi több évtizedes munkájuk is annulálódik. Ilyenkor függetlenül attól, hogy mi az igazság, az a lényeg, hogy az ő nevük tiszta maradjon.
„Nem akarom látni” – Köves Slomó reagál
Azt hiszem, Köves Slomó rabbit is meglephette ez a lépés (értsd: a program lemondása), mert annyira abszurdnak tűnt, hogy valaki egy beszélgetést lemond azért, mert olvasott egy cikket a beszélgetőpartnerről és annak közösségéről, és ezt simán tényként értelmezi. Akkor ennyire törékeny ez a hitelesség?! Hiszen többen úgy érezhették, hogy a riporter a saját hitelességének az oltárán feláldozta azt, hogy nem ment el egy közösségi eseményre, amit sokan vártak, és az esemény lemondásakor egyoldalúan nyilvánított véleményével (amit a cikk megosztásával a sajátjaként értelmezhettünk akkor) egyben megvádolt mindenkit, aki ehhez a közösséghez tartozik.
A rabbi válaszposztot írt a lemondás kapcsán, egyben meghívta a riportert egy magánbeszélgetésre, aki erre – elismerésre méltóan – pozitívan reagált és elfogadta a meghívást, hogy megismerje a közösséget, hiszen az élet annál komplexebb, minthogy feketék és fehérek legyenek a dolgok.
„Add hogy még egyszer lássam”
És ahogy egy későbbi bejegyzésből tudjuk, a riporter el is ment az Óbudai Zsinagógába, sőt valamilyen oknál fogva (talán még maradt benne kíváncsiság a közösség iránt?) sábesz után még a Zsilip Központba is.
„Ringasd el magad II.”
Mivel péntek este volt (ezt lehet tudni a posztokból), nagyon sokan lehettek Óbudán. Gyanítom, hogy miként ilyenkor lenni szokott, többen odamentek hozzá, beszélgettek vele, érdeklődtek a hogylétéről. Ima–tanulás–ima–kidus ilyenkor a menetrend. Talán több régi ismerősével is találkozott a kiduson, még az is lehet, hogy olyan emberek ültek mellette, akiket régóta ismer.
„Vinnélek, vinnélek” – Köves Slomó köszöni
Ahogy azt Köves rabbi Facebook- és Instagram-bejegyzéséből megtudhattuk, a riporter egy másik napon ismét látogatást tett a közösségnél:
„Köszönöm András, hogy elfogadtad meghívásomat és eljöttél végül az Óbudai Zsinagógába múlt hét pénteken a közösséggel megismerkedni. Külön öröm a számomra, hogy ezek után kettesben is volt alkalmunk megismerkedni egy kávé mellett. És ha már a Brooklyn Bagelben voltunk, bemutathattalak Glitzenstein Sámuel rabbinak és a Zsilip központot is megnéztük. ”
Vajon ott miről lehetett szó? Talán arról, hogy miért lehetnek ellenérzések az EMIH irányában (erről szólt a riporter által posztolt cikk). Felmerülhetett okként az irigység. Az irigységnek ugyanis az a természete, hogy az attól való félelem, hogy ha valaki jobban csinálja azt, amit nekünk kellene csinálni, akkor félünk, hogy egy idő után nekünk már nem jut semmi.
„Arra született”
Lehet, hogy a rabbi elmondta, amit már többször, több helyen kommunikált: „A kérdés az, hogy mi a cél. Egy kulturális személyiségnek az a célja, hogy a hitelessége megmaradjon. Hiszen az az ő »intézménye« és mindent annak az oltárán áldoz fel. Az én célom közösségvezetőként pedig nem a saját hitelességem kérdése, hanem az, hogy legyen közösség, legyen sábesz, legyen zsinagóga, legyen kidus, legyen iskola, és ennek rendelek alá mindent. A zsidóság hozzáállása évezredek óta ez: nem az a feladatunk, hogy ország-világ előtt bizonyítsuk, hogy mennyire erkölcsösösek, hitelesek vagyunk és minden erkölcstelenséggel kapcsolatban felszólalunk, hanem az a feladatunk, hogy a közösséget építsük, védjük.”
„Finálé”
A találkozásról az egyetlen képes bizonyíték a Zsilipben készült vidám fotó, amelyen Kepes András Köves Slomó és Glitzenstein Smuel rabbikkal látható. A találkozó után készült fotó melletti kommentek szinte kivétel nélkül pozitívan reagáltak a fejleményre:
„Nagyon örülök, hogy nyitott volt Kepes András!”
„Mondtam én András nem kell magad emiatt feladnod !!!! Gratulálok !!!!”
„Remélem ő is belátta, hogy ez korántsem egy romboló hatású, kitaszítandó, hanem egy jó hangulatú, értékeket teremtő, és megőrző közösség.”
„De szuper, köszönjük a találkozást és az arról való tájékoztatást.”
Az elhamarkodott ítélkezés kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy az ilyen esetek kapcsán az volna-e a cél, hogy elmondhassuk, hogy én bizony megmondtam, vagy az, hogy valami változást érjünk el. Azzal, hogy jól megmondjuk, nem biztos, hogy a legerősebb változást érjük el. A zsidóság megmutatja magát, azt, hogy van érvényes üzenete a világnak. Ha arra gondolunk, hogy mi lehet ez az üzenet, kik azok, akiket ez érdekel, arra példa lehet az EMIH sajtója. Az újságok, a honlap vagy Megyeri Jonatán rabbi, akinek bejelentkezéseit, műsorait sok tízezren nézik, többségében nem-zsidók. Ezekben a műsorokban az élet olyan kérdéseiről beszél, mint házasság, gyereknevelés és más olyan témákat is érint, amelyek érdeklik az embereket.
Mivel nem sokkal pészah előtt volt ez a látogatás, feltételezem, hogy a riporter egy doboz macesszel és szuper élményekkel távozhatott (ahogy az emberek szoktak távozni a Zsilipből) és emellett magával vihette a rabbik kedvességét és azt a tapasztalatot, hogy a zsidóság ma is élő és megélt hagyomány, ami a modern kor kihívásai között is irányt mutat és segít az embereknek megtalálni a gyökereiket és örökségük szépségeit.
(Az alcímekben a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical dalainak címét hívtam segítségül.)
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.