A Kecskeméti Zsidóház tagjai idén is közös gyertyagyújtással ünneplik a hanukát, ahol estéről estére a közösség együtt bizonyítja: a fényt nem lehet kioltani.
A Kecskeméti Zsidóház a város szívében gyújtotta meg hanuka első lángját, és közösen teszi ezt az ünnep mind a nyolc estéjén újra és újra. Az idei ünnep különös hangsúlyt kapott. A világot megrázó, Sydneyben történt terrortámadás árnyékában a hanuka üzenete, hogy a fény győzedelmeskedik a sötétség felett, még erősebben szólal meg.
Kecskemét forgalmas terén, a Katona József téren gyulladnak fel hanuka lángjai
A Kecskeméti Zsidóház idén a Katona József téren állította fel hanukai menóráját. Itt, a nyolc ünnepnap során minden este összegyűlnek a helyiek közös gyertyagyújtásra. A város egyik legforgalmasabb közterén felgyulladó lángok nemcsak a zsidó közösség ünnepét jelképezik, hanem nyílt és bátor jelenlétet is: a hanuka fénye Kecskeméten mindenkié.
A vasárnap esti első gyertyagyújtás különösen megrendítő hangulatban zajlott. Radziner Shalom Ber rabbi, a kecskeméti közösség vezetője beszédében felidézte a Sydneyben, hanukai ünnepségen elkövetett terrortámadást, ahol éppen azt a fényt próbálták meg kioltani, amelyet a hanuka jelképez. Mint hangsúlyozta, a zsidó történelem során számtalanszor megkísérelték elhallgattatni, eltörölni vagy megfélemlíteni a zsidó közösségeket, mégsem sikerült soha.
Hanuka fénye nem a mennyiségből fakad
A hanuka lángjai éppen erről tanúskodnak. A fény nem a mennyiségéből fakad, hanem abból az elszántságból, amellyel meggyújtjuk. A közösségi gyertyagyújtás ezért nemcsak emlékezés, hanem állásfoglalás is a remény, az élet és az összetartozás mellett.
Az ünnepségen részt vett Szamler László önkormányzati képviselő, valamint a kecskeméti közösséggel együtt nagykőrösi és szentesi hittestvérek is. Jelenlétük is azt erősítette meg: az ünnep fénye nem elszigetelten lobban fel, hanem közösségeket köt össze, városokon és határokon át.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.