Volt egyszer egy szegény ember, Joszef, aki annyira szerette a szombatot, hogy a legfinomabb ételekkel, hússal és hallal tisztelte meg. Joszef azonban nagyon szegény volt, hétköznap kenyérre is alig tellett neki, legtöbbször inkább csak az út szélén szedett gyümölccsel vagy a szentjánoskenyérfa termésével kellett beérnie. Ám amikor szép árut látott a piacon, egy pillanatig sem habozott, hogy megvásárolja-e azt szombatra, akármennyibe is került. Ezért Joszef mokir sábátnak nevezték: Joszef, aki megtiszteli a szombatot.
A szomszédja azonban egyáltalán nem hasonlított a jámbor és istenfélő Joszef mokir sábátra. Gazdag és kapzsi ember volt, igencsak fenn hordta az orrát, és soha senkinek nem akart segíteni. Egyszer azonban álmot látott: azt álmodta, hogy minden pénze és tulajdona egy Joszef nevű zsidó kezébe jut majd. A fukar ember rettenetesen megijedt erre, és mindenét pénzzé tette. A pénzen egy óriási és különösen értékes drágakövet vásárolt. A kővel elment a kalaposhoz, és különleges fejfedőt készíttetett magának: belülről egy zsebe volt, abba rejtette a gazdag ember a drágakövet. Ettől kezdve soha le nem vette a fejéről a kalapot, akárhova is ment, a kalap a fején volt. Egy igen szeles napon azonban, amikor a gazdag ember a folyóparton sétált, baj történt. Egy rettenetesen erőteljes széllökés lerántotta a fejéről a kalapot, benne a gyémánttal, és egyenesen az alant hömpölygő folyóba repítette a fejfedőt. Az ár azonnal magával vitt kalapot, gyémántot egyaránt, és a gazdag ember gazdagságából semmi nem maradt. De még így sem bánta, örült, hogy legalább nem került a szegény zsidó Joszef kezébe a drágakő.
A vihar estére elült, és néhány nappal később, péntek délután a halászok egy hatalmas halat fogtak ki a folyóból. Igencsak sajnálkoztak, hogy éppen délután, a piaci nap végére akadt horogra ez a pompás példány, ki akarna éppen péntek délután árut vásárolni. Már mindenki felkészült a szombatra, az étel megfőzve, az asztal megterítve, az emberek megmosakodva tiszta ruhában várták a szent napot. Ekkor azonban a halászoknak remek ötlete támadt: „Vigyük ezt a hatalmas halat Joszef mokir sábáthoz, ő biztosan megveszi tőlünk.” Így is tettek. Nem sokkal később beállítottak Joszef mokir sábát szerény otthonába az óriási hallal. Nem kellett csalódniuk, Joszef busásan fizetett a szép áruért.
Nem volt vesztegetni való ideje, közeledett a szombati gyertyagyújtás, így azonnal munkához látott. Nekikezdett, felvágta a nagy hal gyomrát, ám meglepetésére a kése megakadt valami keményben. Egy csillogó drágakőre bukkant! A gazdag ember álma valósággá vált, mindene a szegény Joszefhez került. Joszef eladta az értékes holmit, gazdag ember lett belőle, és sok jót cselekedett egész életében. Így jutalmazta meg az Örökkévaló azért, mert olyan különlegesen tisztelte a szombatot.
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 116. szám – 2019. március 4.