Száz napja tart a háború. Jicchák Herzog államelnök ez alkalomból mondott beszédében kitért a Hámász által elkövetett szörnyűségekre, valamint a most Gázában harcoló, úgynevezett „TikTok-nemzedék” hősiességére, és figyelmeztetett arra, hogy a kialakult egységet meg kell őriznünk, nehogy visszatérjünk október hatodika megosztottságához. Az alábbiakban Herzog elnök szavaiból idézünk az Arutz7 írása alapján:

„Száz nap telt el, mióta megállt az élet, elsötétült az ég, mindnyájunk előtt feltárult a terror fortyogó és szörnyűséges üstje, és ránk szabadult a mélységes gyűlölet árja.

Száznapnyi háborút kényszerítettek ránk, mely próbára tette az egész nemzetet. Kölcsönös próbatétel volt ez mindnyájunk számára, a szív, a bátorság, az eltökéltség, az igazlelkűség, az erő, a kölcsönös támogatás, az egység és a minket, mint népet meghatározó értékek, illetve alapelvek próbája.”

Az elnök ezt követően szólt a civilek és a katonák áldozatkészségéről, a meggyilkoltakról és az elesettekről, valamint a még mindig a Hámász kezén sínylődő foglyok, illetve családjaik szenvedéséről. „Mindnyájan a próféta szavait visszhangozva imádkozunk: És visszatérnek a fiaitok és a lányaitok a határaik közé” – mondta, majd szólt arról, hogy „még a legsötétebb órában is erőt, eltökéltséget, bátorságot és együttérzést tapasztaltunk, és ezek határoznak meg minket”, a zsidó népet.

„Hatalmas és fájdalmas hibát követtünk el azáltal, hogy nem álltunk készen. Ám a legnagyobb hiba mégis az ellenségünké, melynek »nagyszerű hősei« csecsemőket, időseket, lányokat és fiúkat gyilkoltak meg, mészároltak le és erőszakoltak meg, a házakat a bennük élőkkel együtt égették porig, és a legszörnyűbb emberiségellenes bűnöket követték el.”

Mi azonban, mondta, oroszlánokként harcolunk. „Láttuk, hogy a »TikTok-nemzedék« történelmi erősségű generáció, melynek bátorságát bevésik az izraeli történelem évkönyveinek lapjaira.” A harcosok és parancsnokaik „acélból vannak, ajkukon a »soha többé« fogadalommal várják, hogy megharcolhassanak az ellenséggel”. Herzog méltatta továbbá a közösségek és a kitelepítettek erejét, a kórházakban gyógyuló sebesültek bátorságát, a gyászoló családok megdönthetetlen hitét és büszkeségét, az izraeli társadalom (zsidók és arabok egyaránt) milliónyi önkéntesét és a kölcsönös felelősségvállalást. Kiemelte Izrael szövetségeseit, első helyen említve az Egyesült Államokat és azokat a zsidó közösségeket, melyek világszerte gyakran személyes kockázatot is vállalva támogatják a zsidó államot. „Ilyen népet, egy ilyen egységes és eltökélt nemzetet senki sem tud legyőzni” – jelentette ki.

Ehhez kapcsolódva megemlítette, hogy bár az ellenség az remélte, hogy a kialakult társadalmi-politikai szakadékokat elmélyítheti, ennek éppen az ellenkezője történt és a társadalom minden szegmense vállt vállnak vetve harcol minden eszközzel a közös jövőért. Az elnök arra figyelmeztetett, hogy nem szabad visszatérni az október hatodikai széthúzáshoz. „Bármiféle visszavonulás azokhoz a sötét helyekhez, közvetlenül fenyeget minket – a biztonságunkat és az életünket” – foglalt határozottan állást Herzog. Bár a kritika megengedett és sokszor szükséges is, vitáinkat felelősségteljesen, az egységet megőrizve kell lefolytatni. „Egy nép vagyunk és egy ország” – mondta.

„Amikor fivéreink és nővéreink a fronton teszik kockára az életüket, felül kell emelkednünk a piszkos politikán és a megosztó retorikán… és meg kell hallanunk gyermekeink kiáltását, akik biztonságban szeretnének hazatérni békés otthonukba. Olyan otthonba, mely kívülről és belülről is békés.”

Végül így zárta szavait: „Az előttünk álló kihívások ellenére kétségtelen, hogy minden korábbinál erősebben és eltökéltebben emelkedünk ki e háborúból.

Együtt győzzük le a sötétséget, egy nemzetként emelkedünk fel újra a hamvainkból, újjáépítünk, ültetünk, vetünk, mezuzákat erősítünk fel az új házakra, és paradicsommá változtatjuk a poklot – ahogy azt mindig is tettük.

Reményt és bőséget teremtünk a jövőnk, az országunk és az egész régió számára… Ellenségünk hibázott. Izrael népének szelleme mindig felülkerekedik.”

 

Megszakítás