Hatalmas, legalább kilenc méter mély és harminc méter széles sáncárkot fedeztek fel a régészek Jeruzsálem szent városában, a Dávid Városa Régészeti Parkban, a Giváti parkolóban, adja hírül az Izraeli Régészeti Hatóság Facebook-oldala. Eredetileg ez az árok védte a Jeruzsálemben uralkodó királyokat.
Ez az óriási munkával a sziklába vájt árok választotta el Jeruzsálem legrégebbi, lakott részét, Dávid városát a Templom-hegytől és az Ofelnek nevezett területtől. A két oldalán magasodó, függőleges sziklák megmászhatatlanná tették az árkot. Olvassa el, mi derült ki eddig a felfedezésről.
A feltárást vezető Juvál Gádot professzor és dr. Jiftách Sálev elmondta: „Nem tudjuk, hogy mikor vágták ki az árkot, de a leletek alapján úgy tűnik, hogy azon évszázadokban használták, amikor Jeruzsálem volt Júda királyságának fővárosa majdnem háromezer évvel ezelőtt, Josijáhu király idején. Azokban az években az árok választotta el a város déli, lakóövezeti részét az északon uralkodó Akropolisztól, vagyis felsővárostól, ahol a palota és a Szentély állt”.
Az árok létrehozása hatalmas, monumentális munka volt, jelentős mérnöki tudást és anyagi befektetést igényelt.
Az árok célja az volt, hogy megváltoztassák a természetes topográfiát. Ezzel megmutassák Jeruzsálem hatalmát a város kapuihoz érkező uralkodóknak.
Már rég óta keresték Jeruzsálem védőárkát
Ezt az északi védvonalat kutatók és a régészek másfél évszázada keresik. Juvál Gadot professzor azt is elmondta, hogy „a drámai jelentőségű felfedezést követően újfent megvizsgáltuk az 1960-es években a Dávid városát a Giváti parkolótól enyhén keletre ásató brit régész, Kathleen Kenyon eredményeit. Rájöttünk, hogy Kenyon észrevette az észak felé mutató lejtőket a sziklában, ott, ahol a természetes iránya az emelkedés lett volna. Úgy vélte, hogy természetes völgyről van szó, de kiderült, hogy amit ő talált, az nem más, mint az árok nyugati irányú folytatása. A két feltárt szakasz kapcsolata mély és széles várárkot alkot, mely nyugat-keleti irányban legalább hetven méter hosszú”.
I. e. második évezredben készíthették az árkot
Jeruzsálem bibliai topográfiáját illetően „drámai jelentőségű felfedezésről van szó” – mondta. Dr. Jiftách Sálev hozzátette: „Nem tudjuk, mikor vágták az árkot.
Az ilyen nagy léptékű építkezéseket és kőfejtő munkát Jeruzsálem városában többnyire a bronzkor középső szakaszára, mintegy 3800 évvel ezelőttre (az i. e. második évezred kezdete) datáljuk.
Amennyiben ebben a korszakban vágták ki az árkot, akkor azzal a céllal tették, hogy az védje a várost észak felől. A később emelt Dávid városának egyetlen gyenge pontja északon volt. Akárhogy is történt, abban biztosak vagyunk, hogy a első Szentély és Júda királyságának korában (IX. század) használatban volt. A sánc világosan elkülönítette egymástól a déli lakóövezetet és az északi felsővárost.”
Az ősi Jeruzsálem egy keskeny és meredek gerincen épült, és több hegyre, illetve völgyre is kiterjeszkedett. Ez az elrendezés megnehezítette a városrészek közti mozgást, nem csoda hát, hogy a jeruzsálemi királyi építkezések jelentős része a város topográfiájának átformálására irányult. A Királyok első könyvében például ezt olvassuk: „Salamon építette a Milót és elzárta Dávid, atyja városának rését.” (I. Királyok 11:27.)
Mára már világos, hogy a vaskorban, vagyis az első Szentély időszakában a város legalább két elkülöníthető részből állt. Ez az elrendezés pedig fennmaradt a perzsa és a hellenisztikus korban is.
Jeruzsálem tele van meglepetésekkel
Eli Escusido, az Izraeli Régészeti Hatóság vezetője kijelentette: „A Dávid városában végzett ásatások mindig szolgálnak valami meglepetéssel. Ismét olyan felfedezésekkel állunk szemben, melyek új és életteli fényt vetnek a bibliai irodalomra. Amikor az ember egy nagyszabású feltárás alján áll, gigantikus méretű, sziklába vájt falak között, lehetetlen, hogy ne ámuljon el azokon a régi embereken, akik mintegy 3800 évvel ezelőtt szó szerint hegyeket mozgattak meg.”