91 éves korában elhunyt ráv Jehuda Sharabi rabbi, a rechasimi Tóra-közösség egyik alapító alakja, aki egész életét a Tóra tanulásának és tanítványai nevelésének szentelte.
A rechasimi zsidó közösséget mély gyászba borult ráv Jehuda Sharabi halálának hírére. A 91 éves korában eltávozott rabbi azok közé tartozott, akik megalapozták a Tóra-életet ebben az északi településen – emelte ki a Matzav.com.
A rabbi már fiatal korában kitűnt tudásával
Ráv Sharabi zt”l a korábbi nemzedékek nagy rosé jesiváinak és muszár-mestereinek elkötelezett tanítványai közé tartozott.
Már fiatal korától erős Tóra-szeretet égett benne. Ráv Ávrahám Tzadok útmutatására a haifai Tiferet Jiszráél jesivába került, ahol Tórában és Isten-félelemben egyaránt gyarapodott, és szoros kapcsolatot alakított ki tanáraival. Később mestere, ráv Élijáhu Meiselsky tanácsára a Zichron Jákov városában lévő Kneszet Chizkijáhu jesivába ment, hogy ráv Noach Shimonowitz mellett tanuljon. Itt formálódott személyisége elmélyült tanulóvá, gondolkodó emberré és kifinomult muszár-emberré.
A „jesivában ülő aggastyán” megvalósítója volt
Házassága után otthonát a jesiva közelében alapította meg, és élete végéig ott maradt, szó szerint megvalósítva a „jesivában ülő aggastyán” eszményét. Imájának helyét a jesiva bét midrásában jelölte ki, és rendkívüli pontossággal vett részt a muszár-tanulásokon és beszélgetéseken. Idős korában is tartott chavruszákat fiatal jesiva-növendékekkel, akikkel muszár- és ávodát HáSém-kérdéseket tanult.
Ismert volt rabijai iránti mély tiszteletéről, a háláchikus pontosságról és a beszéd tisztaságáról. Ajkáról soha nem hangzott el rossz szó más emberről.
Évtizedeken át tanított a Jesivát Or Chádásban ráv Mose Tanaami rabbi vezetése alatt, közeli barátjával, ráv Jákov ben Sosán társaságában. Teljes szívvel és odaadással vezette tanítványait a Tóra világába, nagy önfeláldozással nevelve sok tanítványt, mély felelősséget érezve szellemi jövőjükért.
Tanítványai felidézték, hogy határozottsága és szigora mindig melegséggel és derűs arccal párosult, és minden követelményét kizárólag az Ég nevében támasztotta.
Sharabi rabbi a rechasimi közösség alapítói közé tartozott, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a település erős Tóra-jelleget kapjon. Feleségével, a rebecennel együtt hűséges Tóra-otthont épített, amelyet mély kölcsönös tisztelet hatott át. Megérhette, hogy fiai és vejei a Tóra tanítói lettek, és leszármazottai mind a Tóra és az Isten-félelem útján járnak.
Emlékéből fakadjon áldás!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.