A japán kormány háromszor is nemet mondott, Chiune Sugihara mégis ezrével állította ki a vízumokat, és ezzel zsidók ezreinek adott esélyt a túlélésre.
1940 nyarán több ezer zsidó menekült rekedt Litvániában, miközben a náci Németország egyre közelebb került. A menekülés egyik utolsó lehetőségét a japán tranzitvízum jelentette. Chiune Sugihara japán diplomata tudta, hogy ha kiadja ezeket, szembekerülhet saját kormányával, mégis folytatta a vízumok kézzel írását.
1940 nyarán a litvániai Kaunasban zsidó menekültek százai kerestek kiutat Európából. Sokan Lengyelországból menekültek a szovjetek által megszállt Litvániába, de ott sem voltak biztonságban. A nyugati országokba való eljutást szigorú bevándorlási szabályok nehezítették, miközben a szovjet hatóságok is egyre szűkebbre zárták a menekülés lehetőségét.
Ekkor vált kulcsfontosságúvá két diplomata különös együttműködése. A holland tiszteletbeli konzul, Jan Zwartendijk olyan igazolásokat adott ki, amelyek lehetővé tették, hogy a menekültek a holland gyarmatok egyikét, Curaçaót jelöljék meg úti célként. Ehhez azonban szükség volt egy japán tranzitvízumra is, amely lehetővé tette az utazást a Szovjetunión és Japánon keresztül. Ezeket a vízumokat a japán konzul, Chiune Sugihara állíthatta ki.
A szabályok és az emberi élet kerültek szembe egymással
Sugihara pontosan tudta, hogy döntésének következményei lehetnek. A japán külügyminisztérium nem adott neki szabad kezet
arra, hogy minden kérelmező számára vízumot állítson ki. A japán hatóságok elvárták, hogy a menekültek rendelkezzenek a továbbutazáshoz szükséges engedélyekkel és anyagi fedezettel is. Sugihara azonban látta a konzulátusa előtt gyülekező embereket. Tudta, hogy sokuk számára ez lehet az utolsó esély. Így elkezdte kiállítani a vízumokat. Nem néhányat, hanem ezrével.
Heteken keresztül reggeltől késő estig dolgozott. A vízumokat kézzel írta, egyik után a másikat, miközben a konzulátus előtt egyre újabb menekültek várakoztak. Még akkor sem hagyta abba, amikor a konzulátus bezárása miatt el kellett hagynia Kaunast.
Az amerikai Holokauszt Múzeum adatai szerint Sugihara 1940 júliusa és augusztusa között több mint kétezer japán tranzitvízumot adott ki. A japán külügyminisztériumnak később küldött jelentésében 2140 személyt sorolt fel, a vízumok pedig további 300 embert – többségükben gyermekeket – is magukban foglaltak.
A vonat ablakán át is vízumokat adott
A történet egyik legmegrendítőbb részlete, hogy Sugihara még a konzulátus bezárása után sem hagyta abba a segítségnyújtást. A szállodából, majd a vasútállomásról is folytatta a dokumentumok kiállítását. Amikor már a vonaton ült és elhagyta Kaunast, még akkor is vízumokat adott át a peronon várakozó embereknek.
A papírok birtokában a menekültek a Szovjetunión keresztül, a transzszibériai vasútvonalon utazhattak tovább Japánba. 1940 októbere és 1941 augusztusa között 2178 lengyel zsidó menekült érkezett Japánba. Sokan később Sanghajban találtak menedéket, ahol a háború végéig maradtak.
„Ha nem segítek, emberek fognak meghalni”
Sugihara 1986-ban halt meg. Élete végén sem felejtette el azt a nyarat, amikor több ezer kétségbeesett ember állt a konzulátusa előtt. Izrael 1984-ben a Világ Igaza címmel tüntette ki, elismerve a zsidó menekültek megmentésében játszott szerepét.
A történészek és emlékezetintézmények eltérő módszerekkel számolják, hány ember életéhez járult hozzá Sugihara és az általa kiállított vízumok története. Gyakran szerepel a 6000 megmentett zsidó és a 40 ezer leszármazott becslése is.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.