A „vörös aranynak” is nevezett sáfrány a világ legdrágább fűszere, melynek grammjáért akár nyolcezer forintot is elkérhetnek, de a legkiválóbb minőségért ennek ötszörösét kell kifizetni. Egy izraeli start-up cég olyan technológiával rukkolt elő, mely jelentősen csökkenti az árat és biztosítani tudja az egyenletes ellátást is – írja a NoCamels.

A sáfrány magas árának legfőbb oka, hogy nagyon sok kézi munkát igényel, továbbá évente csak egyszer szüretelhető, egy háromhetes időszak során, novemberben. A munkások kézzel gyűjtik be a virágokat, majd csipesszel távolítják el a virág belsejében lévő három karmazsinvörös szálat. Ebből nyerik ki a sáfrányt, melynek minden egyes grammjához száz darab virág szükséges. Jelenleg a világ sáfránytermelésének nyolcvan százaléka Iránban zajlik, s mire a termék eljut a fogyasztókhoz, igen rögös utat jár be. Jelentős mennyiségben hamisítják, keverik más anyagokkal, csempészik, tehát a piac működése nem igazán átlátható.

A 2020-ban alapított izraeli Saffron-Tech cég olyan eljárást fejlesztett ki, mely évente négy szüretet és zárt térben való, mesterséges intelligencia által szabályozott termesztést tesz lehetővé. E megoldás révén ötvenszer annyi sáfrány állítható elő, mint a hagyományos módszerrel.

Kevéssé közismert, de a sáfránynak számtalan jótékony egészségügyi hatása van, ám a bizonytalan ellátási lánc miatt a termés hetven százalékát még mindig az élelmiszeriparban vagy a szépségiparban használják fel.

„A nagy egészségügyi vállalatok azért nem gyártanak gyógyszereket sáfrányból, mert egyenetlen a termelés és nehéz megbízható forrást találni. A mi megoldásunk segítségével azonban kontrollált környezetben, zárt térben és gyorsan termelhető a sáfrány, ráadásul évente négyszer takarítjuk be a virágokat. Mindezt anélkül, hogy genetikailag módosítanánk a növényt. A titok agronómusaink szakértelmében és a modern technológiában rejlik” – mondta Tál Wilk-Glazer, a cég igazgatója.

A termelés egyelőre kísérleti üzemmódban zajlik, tízezer tő termesztésével. A cél, hogy 2023-ban mát nagyüzemi módon folyjon a termelés az Askelon mellett fekvő Mávkiim mosávban. A termés feldolgozása eleinte még itt is kézzel zajlik majd, de már fejlesztik a robotokat, melyek gyorsabban és hatékonyabban tudják kinyerni a vörös szálakat a virágból.

Fotó: marlik saffron on Unsplash

Megszakítás