Az izraeli katasztrófa-elhárítási csapat érheti el először a WHO legmagasabb fokozatát.

Izrael katonai tábori kórháza, mely katasztrófa sújtotta övezetekben rendszeresen nyújt humanitárius segélyt, hamarosan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legmagasabb, hármas besorolású tábori kórházává válhat, a világon elsőként érve el ezt a magas rangot. Az izraeli katasztrófa-elhárítási csapat, amely világszerte az egyik leggyorsabbnak és legnagyobbnak számít, részt vett az 1999-es törökországi, a 2010-es haiti és a tavalyi nepáli földrengést, illetve a 2013-as fülöp-szigeteki tájfunt követő mentőakcióban.

A sürgősségi egészségügyi segélycsapatok rendszerezése azért fontos, hogy az érintett ország vezetősége tudja, melyik csoportra milyen szempontból lehet számítani, mely csapat önellátó és önfenntartó, vagyis melyik tud katasztrófa-helyzetben a leghatékonyabban segíteni. „Nem jelenthetnek terhet az érintett ország számára. Korábban megtörtént, hogy egyes csapatok felszerelés nélkül érkeztek, és a helyi hatóságoknak kellett ellátni őket” – indokolta a rendszer atyja, Ian Norton a besorolás szükségességét. Az új rendszert 2013-ban dolgozták ki, az egyes segélycsapatok besorolása folyamatban van.

yeh_0087

Az első típusba tartozó csapatok elsősegélyt és más sürgősségi ellátást nyújtanak, de csak járóbeteg ellátást végeznek, nincsenek kórházi ágyaik. A második típusú csoport tagjainak legalább 20 fekvőbeteg ágya van, és naponta 7-15 műtét elvégzésére alkalmas műtővel rendelkeznek. A harmadik típusú tábori kórház legalább 40 fekvőbeteg ággyal rendelkezik, tartozik hozzá intenzív osztály, és napi 15-30 műtétet tud elvégezni, emellett egyéb szolgáltatásokat, például rehabilitációt is nyújt. Az izraeli tábori kórháznak 86 fekvőbeteg ággyal és négy műtővel rendelkezik. A további előírások közé tartoznak egyéb faktorok is, például az egészségügyi dolgozók oltásai, vagy a szükséges felszerelés szállításának körülményei. A csapatnak természetesen etikusan kell működnie, és bőrszínre, vallásra, stb. való tekintet nélkül mindenkit el kell látnia, és késznek kell lennie arra, hogy a katasztrófa által sújtott terület lakosai számára a lehető legjobbat nyújtsa egy koordinált akció keretében. Ennek biztosítására a WHO megfigyeli a kiképzési módszereket is.

Az előző hónapban a WHO delegációja egy Észak-Izraelben tartott szimulációs gyakorlat keretében érkezett Izraelbe, hogy megállapítsák, valóban Izrael lehet-e az első a világon, amely hármas besorolást kaphat – mondta el dr. Ofer Merin, ezredes, a tábori kórház parancsnoka, aki civilben a jeruzsálemi Sááréj Cedek kórház egyik osztályának igazgatója. Ez tovább erősítené Izrael vezető szerepét a katasztrófa elhárításban, ami az ország nemzetközi megítélésének javulását is szolgálják. A diplomaták szerint azonban inkább altruisztikus a cél: „Ha Haitira, a Fülöp-szigetekre, vagy Nepálba küldünk segítséget, semmiképpen nem diplomáciai előnyökhöz szeretnénk jutni ezekben az országokban, melyeket igazán nem nevezhetünk szuperhatalmaknak” – mondta egy korábban magas rangot viselő diplomata 2015-ben.

f151011hp18-305x172Dr. Merin számára elsődleges fontosságú, hogy egy esetleges izraeli katasztrófa esetén is készenlétben álljanak. „Különféle országok több tucat tábori kórházát láttam már. Különleges képességünk van arra, hogy nagyon gyorsan érkezzünk meg, és függetlenek is vagyunk. A mi világnézetünk szerint ez alapvető fontosságú.” A hármas típusú besorolás nemcsak annak a bizonyítéka lesz, hogy Izrael képes más országokban segítséget nyújtani katasztrófa esetén, hanem annak is, hogy saját magán is segíteni tud, ha a szükség úgy hozza.

Forrás: TOI

 

Megszakítás