Mariya Blyshchik és családja az életét kockáztatta a soá idején azzal, hogy zsidó embereket mentett meg Ukrajnában. Előző héten az egyik megmentett család unokája segített az asszony unokáinak abban, hogy elmenekülhessenek a megtámadott Ukrajnából, és békére leljenek Izraelben. Sáron Bass kötelességének érezte, hogy viszonozza a segítséget. Úgy érzi: most bezárult a kör – számolt be az aish.com.
„Mi, zsidók, azt mondjuk, hogy ha valakik jót cselekednek, ahogyan az ő nagyszülei tették, akkor az visszahat rájuk. Úgy érzem, kötelességem megfizetni nekik a tartozásunkat”
– magyarázta a 46 éves Sáron. Nagymamáját, Fányát bújtatta a Blyshchik család, amelynek tagjaival a mai napig kapcsolatot ápolnak. A háború megkezdésekor Sáron úgy érezte, hogy tennie kell valamit értük.
„Beszéltünk, hatalmas stresszben voltak és rettegtek. Ide akartak jönni, hogy biztonságban legyenek. Folyamatosan szóltak a szirénák, hol volt áram, hol elment, és a távolból folyamatosan lehetett hallani a bombázást… Igazán át tudom érezni ezt a helyzetet, hiszen Izraelben is megtörtént már. De ez mégis nagyon más. Megígértük nekik, hogy mindent megteszünk, hogy segítsünk nekik.”
Az asszony felvette a kapcsolatot az izraeli külügyminisztériummal, és Mariya Blyshchik két felnőtt unokája részére sürgősségi vízumért folyamodott. A két nő március 6-án érkezett Izraelbe, ahol Sáron és családja fogadta őket a repülőtéren.
„Örültünk és izgatottak voltunk, amikor végre megláttuk őket a repülőtéren. Sírtunk, nevettünk, de azért a feszültség is ott volt. A családtagjaikra gondoltunk, akiket hátrahagytak.”
Fányá Rosenfeld és a Kaluta-család
A második világháború kitörésekor a nyugat-ukrajnai Rafalowkában nagyjából 600 zsidó lakott, vagyis a kis falu népességének harmadát zsidók tették ki. A háború kezdetén a szovjet haderők foglalták el a települést, a helyi zsidók így viszonylagos biztonságban voltak. A már német megszállás alatt lévő, közeli Lengyelországból sok zsidó menekült Rafalowkába, amelynek zsidó lakossága ezáltal nagy mértékben megnőtt.
1941 júliusában náci csapatok foglalták el a falut, és néhány hónapon belül felállították a gettót, ahova nemcsak a település, hanem a környező városok zsidó lakóit is bezsúfolták. Mintegy 2500 embert kényszerítettek ide, nyomorúságos és rendkívül egészségtelen körülmények közé. A gettó nagyjából egy évig állt fenn: 1942 augusztusában a nácik kiürítették, és a zsidókat erőltetett menetben vezették ki a faluból, majd meggyilkolták őket. A holttesteket tömegsírokba dobták. Mindössze néhány tucat embernek sikerült elmenekülnie a környező erdőkbe, közülük voltak, akik csatlakoztak a szovjet partizánokhoz.
Rafalowkából kevesebb, mint harminc zsidó élte túl a háborút.
A rafalowkai zsidók sorsa kicsiben az egész ukrajnai zsidóság sorsát megmutatja. 1939-ben, a második világháború hajnalán Ukrajnában élt a világon a legnagyobb zsidó közösség. Másfél millió ukrajnai zsidót gyilkoltak meg a soában. Legtöbbjüket a náci Einsatzgruppen egységei ölték meg. E csapatokba helyi kollaboránsokat szerveztek be, hogy részt vegyenek a civil lakosság azon tagjainak elpusztításában, akiket a náci rezsim ellenségnek tartott.
A gettó likvidálásának egyik túlélője az akkor húsz éves Fányá Rosenfeld volt. Ő volt a család egyetlen életben maradt tagja. Az erdőben bujkált, nehogy megtalálják, faluról falura járt, hogy élelmet találjon magának. Végül Filip és Teklya Konyukh fogadta be egy éjszakára.
A mélyen vallásos házaspár az ukrajnai Mulczyce faluban élt. Másnap reggel Fányá elmesélte nekik, hogy álmában, amely igencsak valóságosnak tűnt, egy közösség előtt olvasott fel Jesája próféta könyvéből. A Konyukh család, mint a helyiség lakosságának jelentős része, baptista volt és nagyon megindította őket a fiatal lány álma. Elvitték magukkal a hetenként megrendezett közösségi találkozójukra, ahol a menekülő zsidó lány találkozott a helyi baptista prédikátorral, Konon Kalutával.
A közösséget lenyűgözte Fányá bibliaismerete és kedveskedve „szent Feodoszijának” nevezték. Egy ideig a Konyukh családdal élt. Hamarosan csatlakozott hozzájuk még két zsidó ember, Slomó Appelboim és fia, Szender, akik Wlodzimierzec gettójából menekültek el. Filip Konyukh azt mondta a három, általa bújtatott zsidónak:
„Isten küldött titeket hozzám és nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy zsidókat menthetek meg.”
Néhány hónappal később azonban túlságosan veszélyessé vált a maradás, apa és fia egy másik nem-zsidó családhoz költözött, Fanya pedig a baptista lelkészhez, akinek népes családja – felesége, Anna, négy gyermekük, valamint az apa, Konon korábbi házasságából származó két lány – szintén erkölcsi kötelességének tartotta a zsidók megmentését.
Konon Kaluta ezt a meggyőződését tanította falubeli közösségének is. Ennek megfelelően két másik lányt is befogadtak. A 13 éves Rivka Bass apja, Jáákov és testvére, Dávid a környező erdőben bujkált, a 11 éves Mása Dreisen-Wolfstal pedig rafalowkai menekült volt. Fanya az erdőben találta őt, a földön fekve, teljesen kimerülten, kiéhezetten és rettegve.
„Valaki, aki egy angyalra hasonlított és gyönyörű, meleg ruhába volt öltözve, akárcsak a nem-zsidók, lehajolt és bársonyos, kellemes hangon szólt hozzám… Azt hittem Fanya talán egy angyal. Olyan gyönyörű volt és olyan jó”
– írta később. A lány kézben vitte Mását a Kaluta-család otthonába.
Fanyának 1943-ban ismét költöznie kellett, amikor antiszemita ukrán partizánok törtek be a területre. A közeli Sudcze faluban talált menedékre, egy másik baptista prédikátor, Andrey Kuyava otthonában. 1944 elején szabadította fel a szovjet hadsereg, ettől fogva nem kellett bujkálnia. A holokauszt után hozzáment Jáákov Basshoz, akinek a lányát megmentette az erdőben.
Rivka és Dávid számára anyjuk helyett anyjuk volt, és az egész család Izraelbe költözött. Mindannyian számos helyen végeztek önkéntes segítő tevékenységet. Az évek során nem vesztették el a kapcsolatot a Kaluta-családdal. Kolon lánya, Mariya férjhez ment. Unokái, Alona és Lasia, akik ismerték családjuk hősies embermentő tevékenységét, fenntartották a kapcsolatot Fanya unokáival.
Mariya Blyshchik és testvére, Anna Chugay, valamint szüleik, Konon és Anna Kaluta 1995-ben mindannyian megkapták a Világ Igazai címet a jeruzsálemi Jád Vásem Holokauszt Emlékmúzeumtól.
Fanya korábbi megmentői, Filip és Teklya Konyukh, valamint két fiuk, Aleksander és Andrey, illetve a Kuyava-család mindhárom tagja, Andrey és Yarina, valamint a fiuk, Nikolay szintén megkapták a kitüntetést, mely azon nem-zsidó személyeknek jár, akik életük kockáztatásával mentettek meg zsidókat a holokauszt során. A most Izraelbe érkezett Alona és Lasia egyébként korábban már öt évet töltött a zsidó államban, annak a programnak a részeként, mely lehetővé teszi a világ igazai leszármazottai számára, hogy Izraelben éljenek és munkát vállaljanak.
Amikor az orosz katonák körbefogtak több ukrán várost, Sáron Bass tudta, hogy elérkezett az ő ideje. Alona és Lasia rettegett attól, hogy Ukrajnában kell maradniuk, otthonuk, a nyugat-ukrajnai Rovno ugyanis bombázásoknak volt kitéve. Sáron először az Izraelbe való beutazáshoz szerezte meg a szükséges engedélyeket, most pedig azon dolgozik, hogy a két asszony Izraelben maradhasson, ugyanis félő, hogy otthonukból hamarosan semmi nem marad. Lasia Sáron családjához költözött Tel-Avivba, míg Alona Sáron szüleihez, akik Petách Tikvá városában laknak.
„Beengedték őt [Fányát] az otthonukba és lányukként tekintettek rá, pedig az egész család halálos veszélyben volt emiatt. Ha a nácik rájöttek volna, hogy rejtegetik őt, az egész családot meggyilkolták volna…”
– mondta Sáron.
„Amit most teszek, az olyan, mintha egy picit visszaadnék abból, amit a nagyszüleim adtak másoknak, és ez a nagyszerű ukrán család adott nekik. Úgy érzem, hogy nekik köszönhetően vagyok ma itt.”
Címlapkép és további fotók: Aish