Izrael népe él – és joga van hozzá

Van egy kis park a Duna budai partján, a Lánchíd lábánál. Úgy hívják, Jeruzsálem park. Mi­közben rettegve-reménykedve Izrael felé szállnak a gondolataink, itt gyűltünk össze kedd este, a kék-fehérrel megvilágított híd lábánál, hogy de­monstráljuk: Izrael né­pe él és joga van élni.

Izraelt és a zsidó népet olyan támadás érte legvidámabb ünnepünk, szimchát torá reggelén, amire nem számítottunk. Elmondhatatlan rémtettekkel olyan iszony robbant be az életünkbe, amire nem lehet fölkészülni. Ahogy az összes zsidó szervezetet összefogó demonstráción Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija fogalmazott: „Nem hittük, hogy újra látnunk kell ezt a megaláztatást, hogy ártatlan emberek százait halomra gyilkolják kegyetlen gyilkosok.” – Hozzátette: ezek a képek joggal emlékeztetnek minket a holokauszt borzalmaira. Azonban van egy különbség: „A képek dacára nem ugyanazokat az időket éljük. Nem vagyunk olyanok, amilyenek voltunk. Nem hagyjuk, hogy kegyetlen gyilkosok vegyék kezükbe az életünket.” Amikor szavaira a közönség tapssal válaszolt, a vezető rabbi elcsukló hangon azt mondta, nem őt kell megtapsolni, hanem azokat, akik Izraelért harcolnak. Mint például a Kanadából érkezett uno­kaöccsét, aki sok száz társával a világ minden sarkából nekiindult, szabadságukat, tanulmányaikat, munkájukat félbeszakítva, hogy mielőbb csatlakozhassanak Izraelben és Izraelért harcoló testvéreikhez.

A rabbi megindult hangú, héberül és magyarul váltakozva mondott beszédét egy valódi hős történetével kezdte meg. Ávitáléval, akit szomszédasszonya két kisgyerekével raboltak el a terroristák, miután a gyerekek anyját megölték, és aki halált megvető bátorsággal megszökött és csodával határos módon hazagyalogolt Gázából egy cse­csemővel a karjában és egy kis­fiúval a hátán.

A keddi demonstráció példa nélkül álló összefogás volt. Együtt imádkoztak a három zsidó felekezet, az EMIH, a MAOIH és a MAZSIHISZ képviselői. Az összegyűltekhez épp­úgy szólt Grósz Andor, a MA­ZSIHISZ elnöke, mint Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija. Beszédet mondott az izraeli közösséget vezető Raskin rabbi éppúgy, mint a Bálint Házat képviselő Borbás Gergely. Vallási vagy politikai meg­győ­ző­déstől függetlenül együtt mondtuk Oberlander Báruch rabbival a 20. zsoltár szívbe markoló szavait. Közösen gyújtott gyertyát az összes if­júsági szervezet és még vagy húsz csatlakozó zsidó szervezet. Mit lehetett érezni a demonstráción? Az összefogást. Az egybe kapaszkodást. A feltétel nélküli szeretet. Mindazt, ami a féktelen gyűlölet, az embertelenség és a pusztítás ellentéte.

Az imával és beszédekkel teli békés demonstráción, melyen részt vett két olyan fiatal is, akik csodával határos módon túlélték a terrortámadást, újra meg újra felcsendült a dal: Ám Jiszráél Cháj – Izrael népe él. Élünk és jogunk van élni. Adja az Örökkévaló, hogy az ártatlan túszokat, csecsemőket és beteg, idős embereket, elárvult gyerekeket és teljes családokat mihamarabb biztonságban tudhassuk. Adjon az Örökkévaló erőt a civil lakosságnak és hozza vissza a katonákat épségben.