A Hamász négy izraeli katonanőt adott át a Vöröskeresztnek a tűzszüneti megállapodás első szakaszának második túsz- és fogolycsere lépése során. A katonalányok az IDF és a Sin Bét erőihez tartoznak. Az eseményről készült felvételek megdöbbentő módon mutatják, ahogy a túszokat színpadra terelik katonai egyenruhában és cinikus „ajándéktáskákkal” a kezükben kellett mosolyogniuk a kamerába.
Az élőben közvetített felvételeken látható, ahogyan a négy túszt szabadon bocsátásuk előtt a Hamász által felállított színpadra terelték a terroristák, írja a Neokohn.
A felvételeken mind a négyen katonai egyenruhát viselnek. Kezükben tartják a Hamász által cinikusan nekik adott „ajándéktáskákat”, miközben arra kényszerítik őket, hogy mosolyogjanak és integessenek.
Az IDF szerint a Vöröskereszt értesítette őket, hogy Karina Ariev, Daniella Gilboa, Naama Levy és Liri Albag túszul ejtett izraeli katonákat a Hamász átadta nekik.
A Vöröskereszt most a túszokat a Gázai övezeten belül az IDF és a Sin Bét erőihez szállítja – tette hozzá a hadsereg.
A Hamász túszai voltak Gázában, most összeházasodtak
Négy hónappal azután, hogy kiszabadultak a Hamász fogságából, összeházasodott Nutthawaree Munkan és Boonthom Pankhong. A zárt körű szertartás Thaiföldön volt. A két thaiföldi állampolgár korábban a dél-izraeli Moshav Yeshában dolgozott a mezőgazdaságban. A Hamász külön-külön rabolta el őket Gázába, ahol fogva tartották őket. Ötven nap fogság után azonban együtt tértek vissza szülőhazájukba. Szabadon bocsátásuk egyike volt annak a műveletnek, amely során több mint 20 thaiföldi állampolgárt engedett el a Hamász. Hazatérésük után Nutthawaree és Boonthom az ország északkeleti részén, Khon Kaen tartományban telepedett le.