A ZAKA kutató és mentőszolgálat alapítója és vezetője a díjat társadalmi hozzájárulásáért és szervezetének életmentő munkájáért kapja – áll Joáv Gálánt, oktatási miniszter bejelentésében. Az életmű és különleges társadalmi és állami hozzájárulás kategóriában Mesi-Záháv mellett a másik díjazott a Külügyminisztérium egykori vezérigazgatója, Joszef Csechnover.

A díj odaítéléséért felelős bizottság indoklásában többek között ez áll Jehuda Mesi-Záhávval kapcsolatban: „Különleges hozzájárulásáért mind a katasztrófákat követően nyújtott segítségnyújtás, mind pedig az izraeli társadalmon belüli egység és az emberek egymáshoz közelebb hozása terén. Jehuda Mesi-Záháv három évtizeden keresztül vezette a ZAKA Kutató- és Mentőalakulatot, ami a mentések során nélkülözhetetlen erővé vált, életeket mentve és az tömegkatasztrófák áldozatait azonosítva mind Izraelben, mind pedig a világ minden táján. Példaként és mintaképül szolgál az izraeli társadalom önkénteseinek számára, az önkéntesség minden formáját tekintve. Jehuda Mesi-Záháv küldetéstudatból és a társadalmi szektorok közti hidak építésének szükségességébe vetett, igaz hitből fakadóan az izraeli társadalom egységének szentelte az életét. Számára fontos, hogy a társadalom különféle csoportjai között létrejöhessen a párbeszéd, mert ez az alapja annak, hogy Izrael Államban együtt élhessenek.”

Jehuda Mesi-Záháv nemrégiben néhány nap leforgása alatt veszítette el a testvérét és a szüleit is koronavírus-fertőzés következtében. Az Izrael-díj odaítélésének hallatán így nyilatkozott: „A hármas családi tragédiát követő, fájdalom és szomorúság könnyeivel teli hónapban végre örömkönnyeket hullathatok most, hogy Joáv Gálánt, oktatási miniszter közölte velem az örömteli hírt, hogy nekem ítélték az Izrael-díjat. Még ma felmegyek elhunyt szüleim sírjához, hogy elmondjam a jó hírt, és örömöt okozzak nekik.

„A díj nemcsak az enyém, hanem több ezer ZAKA-önkéntesnek jár Izraelben és a világ körül. Ők mások segítésének, életmentésnek és a halottak megtisztelésének szentelik az életüket. Több ezer Zaka önkéntes tudja, hogy mindenkinek helye és lehetősége van arra, hogy adjon valamit, önkénteskedjen, segítsen és támogasson másokat vallástól, fajtól, vagy nemtől függetlenül. Mi az ország polgáraiért végezzük önkéntes munkánkat, és a nemzet minden szektorát összekapcsoljuk.

„Köszönetet mondok Joáv Gálánt oktatási miniszternek, valamint a bizottság tagjainak ezért az örömteli döntésért. A díjat elkötelezettségnek látom, hogy még jobban kiterjesszük a tevékenységünket annak érdekében, hogy megszenteljük Isten Nevét, egymáshoz közelebb hozzuk az embereket, és terjesszük az önzetlen szeretetet, az Izraelen belüli egységet, valamint a kölcsönös támogatást és segítségnyújtást.”

Az izraeli ZAKA civil mentőegységet Jehuda Mesi-Záháv hívta életre 1995-ben. Önkéntesei szerte az egész országban a nap 24 órájában rendelkezésre állnak, szoros együttműködésben az egyéb, sürgősségi ellátást nyújtó szervezetekkel, illetve a biztonsági erőkkel. A ZAKA egyik legfontosabb vállalása a cheszed sel emet, a halottak eltemetésének micvája a legszigorúbb háláchikus (zsidó törvénykezés) előírások betartásával. A ZAKA önkéntesei emellett a sürgősségi segítségnyújtás számos területén is tevékenykednek, legyen szó kutatási és mentőmunkáról, baleset-megelőzésről, vagy nemzetközi katasztrófák következményeinek elhárításáról. A szervezet elsősorban ortodox zsidókból álló önkénteseit – maga az alapító elnök is a háredi közösség tagja – az Örökkévalóba vetett hitük vezérli. A ZAKA és más izraeli mentőegységek tevékenységéről részletesen ebben a cikkünkben olvashatnak.

zsido.com

 

Forrás: Arutz7