„Izrael Földjét nehézségek útján kapjuk meg” – mondják bölcseink, és ezt mi sem mutatja jobban, mint a függetlenség napját közvetlenül megelőző emlékezés napja. A függetlenség napja a modern kori Izrael Állam kikiáltásának napja.

Zsidók mindig is éltek a Szentföldön, és az államalapítás előtti évszázadokban is voltak olyan egyének vagy csoportok, akik a Szentföldön lakás micvájának teljesítése miatt költöztek Izraelbe. Ilyen volt a vityebszki Menachem Mendel rabbi is, aki hászidjai élén költözött Izraelbe 1777-ben. Motívumai, céljai, problémái és az alijával kapcsolatos nehézségei, bár majdnem 250 évvel ezelőtt élte át őket, a mai napig érvényesek, és napjaink alijázói számára is fontos példát mutatnak.

Amikor Menáchem Mendel még gyerek volt, mestere, a mezricsi mágid elvitte a hászidizmus alapítója, a Báál Sém Tov udvarába. Szombat délután a Báál Sém Tov egy történetet mondott el, melyben utalásokat tett a fiú előtt álló életút állomásaira. Ebben szerepelt az is, hogy felnőtt korában Izraelbe költözik majd. Évekkel később a rabbi nagyon beteg lett. Környezete rettenetesen aggódott érte, attól tartottak, hogy a végét járja. Azt mondta nekik a rebbe: „Nem kell aggódnotok. Szent életű mesterünk, a Báál Sém Tov évekkel ezelőtt elmondott nekem egy történetet. Abból tudom, hogy még előttem áll egy olyan periódus, amikor Izrael Földjén élek majd.”

Hogy végül is mi indította el a sikeres, befolyásos, hatalmas udvarral rendelkező Menáchem Mendel rabbit az útra, nem lehet világosan tudni. Vannak, akik azt mondják, hogy a hászidizmust ellenző mitnáged mozgalommal, illetve annak vezetőjével, a vilnai Gáonnal való viták elkerülése érdekében, valamint a többszöri kiátkozás miatt választotta a költözést. Valószínűbb azonban, hogy ennél sokkal inkább motiválta őt az Istenhez való közelség és a Szentföldön való letelepedés vágya, hiszen ez az az ország, ahol az Örökkévaló Jelenléte is nyugszik. Számára semmi nem jelenthetett nagyobb boldogságot, mint az Izrael Földjén való letelepedés. Ha másként is, végeredményben ugyanaz motiválta őt, mint előtte és utána oly sokakat: Izrael a zsidók földje, jogos, Istentől kapott öröksége, az embernek, ha csak teheti, kötelessége Izraelben laknia.

Hiába volt azonban a szilárd elhatározás, a költözés még így sem volt könnyű. Menáchem Mendel rabbi 300 követőjét vette magához, és így indult útnak. Azonban újabb és újabb akadályok gördültek eléjük, harmincan a tengeri utazás során vesztek oda, és érkezésük után a törökök és a helyi arab lakosság egyaránt üldözte őket. Végül Cfátból, ahol eredetileg letelepedtek, Tverjára (Tibériás) költöztek. De még itt sem tudtak nyugodtan megtelepedni, ráadásul a közösség legnagyobb részének nem volt tudása, vagy képesítése, hogy biztosítsa a megélhetését. Így kénytelenek voltak az Oroszországban maradtaktól kapott adományokra alapozni a megélhetésüket. Ha ez még nem lett volna elég, a sokat üldözött és nélkülöző közösségben nem voltak ritkák a járványok, melyek jó néhány áldozatot szedtek a csoport tagjai közül.

Mindezek ellenére azonban Menáchem Mendel rabbi kitartott. Bár szülőföldjén maradt követői tárt karokkal várták volna vissza, elképzelhetetlen volt a számára, hogy meghátráljon. Ugyanígy a követői közt található, különlegesen tehetséges tóratudósok is inkább a nehéz életkörülményeket választották, csak hogy Izrael Földjén élhessenek.

Mesélik, hogy egyszer, amikor a zsinagóga már megtelt zsidókkal, és arra vártak, hogy elkezdjék a szombatot köszöntő imát, a rebbe az ablakhoz ment, és hosszasan nézte a Kineretet (Tibériási-tó). Amikor a nap teljesen eltűnt a láthatáron, akkor kezdett csak hozzá az imádkozáshoz. A szombat kimenetelekor a rebbe magyarázatot adott híveinek: péntek délutánonként az Izraelen kívül elmondott imák mind összegyűlnek a Kineret vize fölött és felmennek az Égbe. Azon a péntek délutánon azonban az imákat nem fogadták az Égben, mert azzal vádolták a diaszpórában élő zsidóságot, hogy nem támogatják eléggé az Erec Jiszráelben élőket. Csak akkor szállhattak fel a tó vizéről az imák, amikor a zsidók magukra vették, hogy a korábbiaknál nagyobb mértékben támogatják majd nehezen tengődő testvéreiket.

Az Izraelben való letelepedés mellett fontos volt számára az egység, a különböző zsidó csoportok közti különbségek áthidalása és egyesítése, és ebbe azokat is beleértette, akik nem a Tóra útját járják. Ugyanígy nemcsak az askenáz közösségekkel volt kapcsolatban, hanem szfárádi zsidókkal is, akik nagyra tartották őt, ő pedig propagálta az összefogást és az együttélést. Egyetlen és szeretett fiának is szfárádi családból választott menyasszonyt, ami akkoriban egyáltalán nem volt elfogadott.

Menáchem Mendel rabbi végül az általa oly nagyon szeretett földön hunyt el. Izraelbe költözésével és a Földhöz való ragaszkodásával az utána jövő évszázadok nemzedékeinek is utat mutatott és példával szolgál a számunkra. Megmutatja, hogy a valódi zsidó függetlenség eléréséhez gyakran ki kell lépnünk a komfortzónánkból, el kell hagynunk kényelmes otthonunkat, a biztonságos és megszokott környezetet, ahogyan az elkötelezett rabbi és hívei tették, hogy szabadon élhessünk a saját földünkön.

zsido.com