Istennek tetsző „páváskodás” – A Páva utcai zsinagóga centenáriumára 2. rész

Száz évvel ezelőtt, egykori üzemeket és kisebb gyárakat befogadó, jobbára földszintes házak fölé egy ékszerdoboz emelkedett, 1924. január elején ott avatták fel a kerület máig aktív zsinagógáját, a Páva utcait. A csodálatos, Baumhorn Lipót által megálmodott épület centenáriuma kapcsán a zsinagóga múltjának, felépítőinek, s így a ferencvárosi zsidók nagyobb részének a nyomába eredünk. Tartsanak velünk a Judapest anno legújabb, háromrészes sorozatában is!

 

Örökmécses Móricz kedvére

A ferencvárosi zsidók egyik legmagasztosabb napja, egyben a látványos Páva utcai zsinagóga felavatása 1924. január 6-án volt. A nevezetes vasárnap délután kezdetén Baumhorn Lipót (1860–1932) a templom kulcsát átnyújtotta dr. Lederer Sándornak (1852–1927), a pesti neológ hitközség elnökének, aki élénken támogatta az építkezést. Lederer a beszédében kiemelte, hogy bár „Üldöznek, jogainktól fosztanak meg bennünket: mi a Tóra, az örök szent Igazság oszlopánál imádkozunk hazánk feltámadásáért” – így, a hazaszeretet és hűség jegyében adta át a „Béketemplomot”¹.

Az ünneplő közönség tömegében nem csupán a kerületi és fővárosi zsidó prominensek, de Budapest krémje, vallásra való tekintet nélkül megtalálható volt. Az első sorban ült a hazai irodalmi élet egyik ismert arca, – Zahler Emil doktor egy régi páciense – Móricz Zsigmond (1879–1942) is, aki szemmel láthatólag nagy érdeklődéssel kísérte végig az ünnepséget. Amikor az esemény után megkérdezték tőle, hogy mi ragadta meg leginkább a figyelmét, a következőt válaszolta: „Az a momentum, amikor az örökmécsest meg-

gyújtották. Meg is kérdeztem, mi a héber neve. »Nér tómid.« Megjegyzem magamnak.”²

 

A Páva utcai zsinagóga megkoronázása

A sok szempontból a IX. kerület ékkövének számító zsinagógát csúcsteljesítménynek beillő gyorsasággal építették fel, azonban az avató ünnepség még nem jelentette a „páva” tollainak teljes pompájában való megmutatkozását, hiszen hiányozott még a belső díszítés és több kiegészítő elem is.

Az épület belső szépségének kibontakozását sokak segítették. Például a zsinagóga „emlékszekrényét”, vagyis azt a bútort, melyen az elhunyta­kért lehetett mécseseket gyújtani, Szabó Rezső ajándékozta elhunyt édesapja, Schwarcz Ignác H. (1850–1924)³ egykori újpesti rabbi emlékére. A vit­rinben az első lángocskát pedig az avatás évében, jom kipur előestéjén lob­bantotta fel Farkas rabbi az első világháborús hősi halottak emlékére.⁴

Mindeközben pedig, a belső tér a hétköznapok szürkeségében színesedett, méghozzá Baumhorn saját kezű irányítása mellett. A teljességében elkészült, pazar díszítőfestésű zsinagógában az első Istentiszteletet 1926. március 19-én, péntek este tartották.⁵

A templomtér világosságát tovább hangsúlyozta a fehér, kék és sárga festés, illetve a visszafogott aranyozás. Baumhorn felújította a barokk zsinagógáknál alkalmazott trompe-l’œil technikát, s súlyos drapériákat utánzó festés helyett légies, finoman eső táliszrészletekkel ölelte körbe a frigyszekrény falát. A női karzat mellvédjére makkabeusi liliomok kerültek. A keleti fal előtti ívre a Tóra jelmondata került héber és magyar nyelven: „Szeresd felebarátodat mint tenmagadat.” (3Mózes 19:18.), a tóraszekrény jobb és bal oldalán szintén egy bibliai idézet, mely magyarul így hangzik: „Akkor hallgass szolgádnak és Izraél népednek könyörgésére, mellyel majd imádkoznak e hely felé […]” (1Királyok 8:30.).

Az alkotást peszách hetedik napján megszemlélte Lederer Sándor is, s ünnep után az alábbi levelet küldte el a zsinagóga tervezőjének: „Igen tisztelt műépítész Úr! Páva utcai új templomunk kifestése is befejeztetvén, ezzel az Ön művészi alkotása immár teljes szépségében áll előttünk és örök időkre büszkén hirdeti hittestvéreink páratlan áldozatkészsége mellett az Ön nemes, nagy művészetét. Peszách ünnepén megtelt lelkünk e templom szépségének magasztos áhítatával és így mondunk Önnek meleg köszönetet e remek alkotásért, amely oly méltó szent helye lesz az igaz vallásosságnak. Fogadja igen tisztelt műépítész Úr ismételt meleg elismerésem mellett, igaz tiszteletem kifejezését.”⁶

A ferencvárosi hitélet első őrlángja

A IX. kerületi zsidók első rabbija a munkácsi születésű dr. Farkas József (1866–1945) volt, aki vallási tanulmányait szülővárosában kezdte meg a Ráv Chájim Szófer („Máchne Chájim”, 1821–1886) mellett, majd a huszti jesivában Ráv Schick Mózes („MáHáRáM Schick”, 1807–1879) irányításával tanult Tórát, utána pedig bécsi és kecskeméti állomásokat követve a pesti Rabbiképző Intézetben avatták rabbivá. 1898-ban a fiumei hitközségben lett hitoktató, mely pályáját Szabadkán folytatta. 1902-ben a pesti neológ hitközség közkedvelt vallástanára lett,⁷ majd a ferencvárosi zsinagóga Páva utcába való költözésétől fogva az imaház hitszónokának választották.⁸

Az első világháború idején kórházi lelkészi funkciót is vállalt, ahol az Istentiszteleteket az ismert karvezetővel, a Páva utcai kántorral Frey Izraellel (1861–1921) tartotta.⁹ 1920-ban egyöntetű szavazással a IX. kerületi templomkörzet első körzeti rabbijává választották.¹⁰ 1923-tól a Timót utcai hadirokkant otthon zsidó vallású gondozottainak is ő lett a rabbija, 1927-ben pedig beválasztották a Pesti Izraelita Hitközség Rabbinátusába is.¹¹

A rabbi kiváló pedagógiai érzékét mutatja, hogy már a Páva utcai átmeneti zsinagógában, gyakorlatilag az imahely megnyitásának pillanatától szervezett úgynevezett ifjúsági Istentiszteleteket, a környéken lévő öt polgári fiú- és leányiskola tanulói számára,¹² hogy a fiatalságban minél inkább megerősítse a vallásos érzetet. 1919-ben pedig, amikor a kommunisták betiltották az iskolai hittanoktatást, akkor Farkas rabbi vezetésével megalapították a Páva utcai Talmud-Tórát.¹³

Farkas rabbi irigylésre méltó életfelfogásáról egyik előadásának következő leirata tanúskodik: „Szép, nagyon szép a világ annak számára, aki szépnek látja és élvezni tudja. Örömet az élet forrásából csak az meríthet, aki gazdag kedéllyel van megáldva. A jó embereket is csupán a jó ember képes megtalálni. És ez az a három dolog tulajdonképpen, amiért az embernek élni érdemes. Mindez a három dolog megvan a Talmud és a Midrás humorában. […]

A vallásos irodalomba beékelt humor és a hit édes testvérei egymásnak. A humor jótékony és üdvös hatást gyakorol a hívőre, miként a lélekre a hit hatalma. Felüdíti a hívő szívét és megnyugtatja háborgó lelkét. […] Valóban, bölcseink humora az élet tanítómestere.”¹⁴

Farkas rabbi idős korára való tekintettel 1942-től segédrabbi is működött a Pávában, dr. Rosenblum Manó (1903–1981)¹⁵, a pesti neológ hitközség egyik kiváló vallástanára személyében, aki főrabbi társához hasonlóan – jóllehet – a Rabbiképző Intézetben nyerte képesítését, előtte ő is több jesivában nyert mély talmudikus tudást.

 

Nem mindennapi emberek az omed előtt

A zsinagóga egyik kiváló kántora dr. Pollák Gyula (1886–1934) volt, kinek 1929-es kinevezése igencsak nagy feltűnést keltett, ugyanis Pollák eredetileg ügyvédként működött a belvárosi Akadémia utcában, miközben énekes ambíciókat is pengetett. Kiváló hangjának és liturgiai ismereteinek köszönhetően – az Ügyvédi Kamara engedélyével – először a Csáky (ma: Hegedűs Gyula) utcai zsinagógában, majd egy évvel később, 1930-tól, a Páva utcai zsinagógában nevezték ki kántorrá.¹⁶

Pollák pálya párosítása olyan nagy szenzációt gerjesztett, hogy az egyik legnagyobb napilap még egy viccet is költött róla, mely így hangzik: „A nap hőse: Pollák Gyula pesti ügyvéd, aki felcsap főkántornak. Ő azon kisszámú pesti ügyvédek közé tartozik, akinek még lehet hallani a hangját.”¹⁷

Az ügyvéd úr után Reich Lázár lett a zsinagóga kántora, aki túlélte a bori munkatábort, s a vészkorszak után egy ideig Párizsban, később New Yorkban folytatta kántori pályáját.¹⁸ 1937-től pedig a Páva új főkántora Tennenbaum Dávid (1881–1950), addig a debreceni status quo ante hitközség kiváló cházánja lett; hirtelen bekövetkezett haláláig szolgálta az itteni közösséget, testét 1965-ben a családja a Szentföldön temette újra.¹⁹

Pillanatfelvételek a Nőegylet életéből

A VIII. és IX. Kerületi Izraelita Nőegyletet a millennium évében, 1896-ban szervezte meg néhány lelkes asszony, kiket hamarosan még számos új tag követett. A megalakulás utáni évekről egy 1928-as interjúban a következőket mondta el Schneider Dávidné akkori társelnök:

„Ezelőtt 32 évvel alakult meg az Üllői úton [89/c. szám alatt – Cs.V.], Schiffer Mórné házában egy kis társaságnak mondható egyesület, amely aztán 8 év múlva Ehrlich Manó likőrgyáros házában kapott egy kis helyiséget. Ebben a helyiségben 40 gyerek részére létesült először népkonyha. Ennek a népkonyhának a lelke Erdélyi Józsefné, a mostani titkárnőnknek, Ibolykának az édesanyja volt, aki maga főzött és vezette ezt az intézményt.”²⁰

A nőegylet tagjainak száma már alig fél éves fennállás után meghaladta a 400 főt, akik megalakulásuk első télen már mintegy száz gyermeknek juttattak meleg ruhát.²¹ 1898-ban, a királyné tragikus elhunyta után elhatározták, hogy annak halálozási évfordulóján évről évre két asszony fognak (vallási különbségre való tekintet nélkül) segélyezni 20-20 forinttal, akik aznap szülnek gyermeket, kikötésül pedig csak annyit adtak, hogy az újszülöttet ha leány, akkor Erzsébetnek, ha pedig fiú, akkor Rudolfnak kell elnevezni.²²

Mint a fent említett kezdeményezések is mutatja, a nőegylet rengeteg nélkülöző életét tette jobbá. A lelkes tagok 1903. január 19-én az egylet odaadó pénztárosának, Ehrlich Manó (1843–1926) likőrgyáros – később Ferenc József-rend lovagja, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag –²³ Liliom utca 34. szám alatti házában nyitották meg a népkonyhájukat, ahol szegény gyermekeket élelmeztek,²⁴ s a későbbiekben októbertől márciusig működött, ahogy egy későbbi évben fogalmazták: „Különösen azoknak a gyermekeknek érdekében rendezték be, kik zsidó koszt hiányában egyáltalában nem ehettek a téli hónapok alatt meleg ételt.”²⁵ Idővel pedig, miután a népkonyha a Páva utcába költözött, már a nyári időszakban is üzemelt a melegétel-osztó.

A nőegylet élén a legkiválóbb asszonyok álltak, egyik emblematikus alelnöke Szabolcsi Miksáné (szül.: Boskovitz Malvina, 1865–1910) volt, az Egyenlőség főszerkesztőjének felesége, akiről a következőket írták nekrológjában: „Arról a hatásról, amit a nő képvisel a férfi sorsában, sokat énekeltek a költők; de a munkában osztozó hitvesről még nem hangzott föl himnusz. Ehhez róla lehetett volna mintát venni. […] Sok teendői közepette, amit önként vállalt, amit kötelességének ismert, amit szeretettel, szenvedéllyel teljesített, amivel részesévé vált férje munkájának, amivel létrejönni és megvalósulni segítette férje gondolatait: arra is tudott időt szakítani, hogy a házon kívül is jót tegyen. […] Csupa szív volt – ezért a szíve ölte meg. Sokat szenvedett, de még több fájdalmat enyhített: ezt mondhatjuk el róla akkor, amikor szelíd, szép, fájdalommentes elmúlásával a legnagyobb fájdalmat ütötte azok szívén, akiket legjobban szeretett.”²⁶

A gyászhónap elmúltával a hölgyközösség rendkívüli választmányi gyűlést tartott Szabolcsiné emlékére, melyen elhatározták, hogy kegyeletből egy évig nem is töltik be a korán elhunyt alelnöknő helyét, s egyúttal örömmel számoltak be arról, hogy a megboldogult emlékére létrehozott alapítvány napról napra gyarapodik, így a jorcájtjakor majd még több rászoruló asszonyt fognak tudnak támogatni.²⁷

A VIII–IX. Kerületi Izraelita Nőegylet nagy áldozatok árán két szeretetotthont is fenntartott a Baross utca 129. szám alatti bérházban, melynek első emeletén idős asszonyok, míg a második emeleten agg férfiak kaptak elhelyezést – átlagosan mintegy negyven ember, a középosztály tönkrement tagjai, akik öregségüknél vagy betegségüknél fogva szorultak ápolásra.²⁸

Egy évzáró ülésén 1934 kora nyarán hatalmas ovációt váltott ki Rosenberg Sándorné – akkori – elnök asszony bejelentése, hogy az ősszel a Baross utca 133. szám alatt megnyitják a Hevesi Simon Tanonc­otthont, ahol árvák – a megnyitáskor 20 fiatal – kaptak otthont és vallási neveltetést.²⁹ Az otthon később a Lónyai utca 18/b-s bérház ötödik emeletére költözött, ahol 1940-ben, az emeletes ágyakon harminc tanonc tért nyugovóra, szabadidejükben pedig egy 600 kötetes könyvtárból válogathattak olvasnivalót.³⁰

 

 

¹ „Hirek – A páva-utcai zsidótemplom felavatása.”, Az Ujság, 1924. 22. évf. 7. szám, 6. old.; ² „»Nér tómid«”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 4. szám, 4. old.; ³ „Hirek – Halálozás.”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 7. szám, 12. old.; ⁴ „Hirek – Emlékszekrény-avatás a páva-utcai templomban.”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 41. szám, 13. old.; ⁵ „Hirek – A páva-utcai templom kifestése”, Egyenlőség, 1926. 45. évf. 12. szám, 14. old.; ⁶ „Hirek – Kész a páva-utcai templom.”, Egyenlőség, 1926. 45. évf. 16. szám, 15. old.; ⁷ „A pesti rabbiság két uj tagja”, Egyenlőség, 1927. 46. évf. 23–24. szám, 12. old.; ⁸ „Hirek – Még egy templom.”, Egyenlőség, 1916. 35. évf. 45. szám, 13. old.; ⁹ „Hirek – Istentiszteletek – Dr. Farkas József”, Egyenlőség, 1915. 34. évf. 40. szám, 11. old.; ¹⁰ „Hirek – Az első körzeti rabbi.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 16. szám, 14. old.; ¹¹ A pesti rabbiság két uj tagja”, Egyenlőség, 1927. 46. évf. 23–24. szám, 12. old.; ¹² „A pesti hitközség beszámol. Oktatásügy. Szertartás. II.”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 20. szám, 3. old.; ¹³ „Hirek – Jubileum.”, A Magyar Zsidók Lapja, 1939. 1. évf. 23. szám, 15. old.; ¹⁴ Farkas József dr., „Humor és elmésség a Talmudban és a Midrásban”, Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve, 1917. 194–195. old.; ¹⁵ „Látogatás a pávautcai templomkörzet intézményeiben, ahol méltóan folyik a vallási és karitatív tevékenység”, A Magyar Zsidók Lapja, 1942. 4. évf. 40. szám, 5–6. old.; ¹⁶ „Halálozás – Dr. Pollák Gyula”, Egyenlőség, 1934. 54. évf. 48. szám, 20. old.; „Napi Hírek – Zsidó kántor lesz egy fiatal ügyvéd.”, Pesti Napló, 1929. 80. évf. 54. szám, 10. old.; ¹⁷ „Napi Hírek – Jó reggelt!”, Pesti Napló, 1929. 80. évf. 54. szám, 10. old.; ¹⁸ „Megérkezett New Yorkból a Páva-utcai templom volt főkántora”, Uj Kelet, 1958. 39. szám, 3004. szám, 7. old.; ¹⁹ „Hazahozták Tennenbaum Dávid főkántor hamvait”, Uj Kelet, 1965. 47. évf. 5215. szám, 2. old.; ²⁰ „Hirek – A budapesti VIII. és IX. kerületi izraelita nőegylet”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 13. szám, 11. old.; „Három évtized zsidó női munka”, Egyenlőség, 1928. 48. évf. 24. szám, 14. old.; ²¹ „Egyesületek – A Budapesti VIII–IX. kerületi Izraelita Nőegyesület”, Pesti Napló, 1897. 48. évf. 36. szám, 9. old.; ²² „Nemzeti gyász.”, Egyenlőség, 1898. 17. évf. 40. szám, 12. old.; ²³ „Halálozás: Ehrlich Manó”, Egyenlőség, 1926. 45. évf. 6. szám, 18. old.; ²⁴ „A VIII–IX.”, Egyenlőség, 1903. 22. évf. 3. szám, 12. old.; ²⁵ „Hirek – Uj zsidó népkonyha a fővárosban.”, Egyenlőség, 1909. 28. évf. 36–37. szám, III. melléklet, 6. old.; ²⁶ „Szabolcsi Miksáné.”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 10. szám, 7. old.; ²⁷ „Hirek – Szabolcsi Miksáné emlékére.”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 15. szám, 11. old.; ²⁸ „Hirek – A VIII–IX. ker. Izr. Nőegylet”, Egyenlőség, 1934. 54. évf. 38. szám, 15. old.; ²⁹ „Magyar zsidó intézmények hete – Női munka”, Egyenlőség, 1934. 54. évf. 29. szám, 6. old.; „Vegyesek – Uj zsidó tanoncotthon.”, Izraelita Tanügyi Értesítő, 1935. 60. évf. 2. szám, 36. old.; ³⁰ „D) Izraelita tanoncotthonok – e) Dr. Hevesi Simon…”, Munkaügyi Szemle, 1940. 14. évf. 11. szám, 444. old.

 

Egy esküvő a Páva utcából

„Schwarcz Viktornak, a Remete utcai templomegyesületnek nemes lelkű jótékony elnökének és nejének szül. Binéter Júliának fiai tartották f. hó [május – Cs.V.] 20-án egybekelési ünnepélyüket a régi tradíciók szerint a Páva utcai templom délszaki növényekkel díszített udvarán. A tisztelők és barátok oly hatalmas tábora jelent meg, a pompás ünnepélyen, hogy a különben tekintélyes méretű templomudvar teljesen elégtelennek bizonyult az egybegyűltek befogadására. Megjelent az ünnepélyen a főváros zsidóságának színe-java, a pesti chevra kadisa három elnökségi tagja. Képviselve voltak: hitközségünk elnöke, választmánya és képviselő-testülete, a Lónyai utcai, Remete utcai, Tompa utcai és Soroksári utcai templomegyesület, a VI. és VII. ker. templomkörzet elnöksége és választmánya teljes számban, a VIII–IX. ker. izr. nőegylet stb.

A szertartást a IX. ker. és Remete utcai templomegyesület széphangú és kiváló kántorainak Takácsnak és Münznek a közreműködése mellett dr. Farkas József rabbi végezte nemesen szárnyaló és tartalmasan mély ünnepi szónoklattal. A szertartás befejezése után dr. Zahler Emil elöljáró úgy hitközségünk elnökének Kaszab Aladárnak, mint saját körzetének képviseletében magas színvonalú, lendületesen szárnyaló beszédet intézett az ifjú párokhoz és megkapóan méltatta Schwarcz Viktornak a hitélet terén kifejtett ügybuzgó munkálkodását és nemes jótékonysági cselekedeteit, majd végül az árva gyermekek közül mondott az egyik, minden jelenlévőt a könnyekig megindító köszönetet, nagylelkű adakozó jótevőjüknek, Schwarcz Viktornak és egész családjának. Ezután a násznép a VIII. és IX. ker. izr. nőegylet által élelmezett szegénygyermekek sorfala között, a gyermekek által hullatott virágesőben távozott.”

(„Házasság – Schwarcz Viktornak…”,

Egyenlőség, 1928. 48. évf. 20. szám, 22. old.)

 

Tanoncotthoni képeslap 1938-ból

„A Budapesti VIII. és IX. ker. Izr. Nőegylet Baross u. 133. sz. alatt lévő »Dr. Hevesi Simon Tanoncotthon«-a, vasárnap, március 20-án szép ünnepség színhelye volt. Tanoncéveit az otthonban töltött, immár segéddé avatott négy fiatal fiút búcsúztattak. Az ünnepséget a fiúk nyitották meg a »Hiszek egy Istenben…« eléneklésével, amit követtek Landesmann Lászlóné elnökasszony búcsúszavai; ezekből kicsengett az a teljesen átérzett, igaz őszinteség, amellyel azt a fogadalmat tette, hogyha az élet útjain majd nehézségek gördülnek eléjük, forduljanak hozzá és ő megfogadja úgy maga, mint ittlévő munkatársai nevében, hogy tanáccsal és tőlük telhetőleg anyagiakkal is, mindenkor segítségükre lesznek. Ezután Fried Róbert, a tanoncotthon védnöke, majd Ripper Frigyes frontharcos intézett meleg és buzdító szavakat a fiúkhoz. Végül dr. Farkas József főtisztelendő kérte Isten áldását a távozókra és a nőegylet vezetőségére, akik ezt a gyönyörű intézményt fenntartják.”

(„A Budapesti VIII. és IX. ker. Izr. Nőegylet…”,

Egyenlőség, 1938. 58. évf. 12. szám, 13. old.)