Kicsivé lettem mindama szeretettől és mindama hűségtől, melyet Te műveltél szolgáddal, mert pálcámmal vonultam át ezen a Jordánon és most lettem két táborrá. Ments meg, kérlek… (M.I. 32:11-12)

Hetiszakaszunk, a Vájislách tartalmazza ezt a híres mondatot Jáákov ősapától. Jót cselekedtél velem, Istenem, és ezáltal én szerényebb lettem – mondja Jáákov. Gyakran azt látjuk azonban, hogy szerénység helyett egyesek rettegéssel reagálnak az Istentől kapott jóra (mert majd biztosan valami rossz is követi azt), mások pedig dölyfös és arrogáns viselkedéssel (mert azt gondolják, hogy nekik mindehhez joguk van és jár nekik).

Amikor 220 évvel ezelőtt, 1798-ban jud-tet kiszlévkor (idén nov. 27.) az Álter Rebbe, a ljádi Sneur Zálmán rabbi, a Chábád mozgalom alapítója csodálatos módon kiszabadult a cári börtönből, levelet küldött a tanítványainak, arról, hogy hogyan fogadhatja el az ember megfelelő módon az Istentől kapott jót. Magyarázata szerint minél közelebb visz magához minket az Isten, és minél közelebb van valaki Hozzá, annál szerényebb és alázatosabb lesz, mert annál inkább látja az Örökkévaló nagyságát. Ennek alátámasztására Jáákov fent idézett szavait, mint az elfogadás archetípusát használta fel kiindulópontul.

Miután Jáákov elhagyja apósa, Láván Háránban levő otthonát, felkészül arra, hogy Kánaán földjére visszatérvén ikertestvérével, Észávval (Ézsau) találkozzon. Három előkészületet tesz: ajándékokat küld a követeivel a testvérének, imádkozik az Örökkévalóhoz, és kettéválasztja a táborát, hogy ha az egyiket megtámadják, a másik megmeneküljön. A második, az ima az, amely bevezetőként tartalmazza a fenti szavakat: kicsivé tett mindaz a jó, amit tettél a szolgáddal, mondja az Istennek, mielőtt a segítségét kéri. Éppen a Háránban szerzett vagyona miatt gondolta azt, hogy kicsi lett, és már nem érdemli meg, hogy Isten megvédje őt Ézsautól.

Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy Jáákov úgy érezte, hogy a jó rosszat hoz magával: mivel már kapott vagyont, elhasználta minden lehetőségét, minden esélyét a segítséghez jutásra. Közelebbről megvizsgálva azonban azt látjuk, hogy az ősapa azt mondja: „én lettem kisebb” – nem az érdemeim lettek kisebbek, hanem én magam.

Sneur Zálmán rabbi ezért azt mondja, hogy az isteni jóság és jóakarat minden egyes megnyilvánulásának még szerényebbé kell tennie az embert, mivel az ember közelebb kerül az Istenhez, és ezért annál inkább látja a saját kicsiségét. Jáákov megértette, hogy a Háránban töltött idő alatt Isten bőségesen elhalmozta őt az áldásaival és a szeretetével, hatalmas vagyont és nagy családot adott neki. Ahogy a szeretet melegsége közelebb viszi egymáshoz az embereket, úgy vonta magához közelebb az Örökkévaló Jáákovot szeretetteli jósága által, és Jáákov pontosan érezte ezt a közelséget. Ez az érzés okozta alázatosságát és szerénységét: minél közelebb van a Világ Királyához, annál kisebbnek érzi magát, annál jobban érződik a különbség az Örökkévaló hatalmassága és az ember halandósága közt. Így tehát, minél többet kapott az Istentől, annál szerényebb lett, és annál többet is várt el önmagától.

Így aztán, amikor a testvérével való találkozás előtt állt, Jáákov aggódott. Mivel Isten annyira közel vonta őt magához, mialatt Háránban volt, most már egészen másként tekintett önmagára, és ezen új mérce szerint, úgy gondolta, talán már nem is érdemes arra, hogy az Örökkévaló megmentse őt. Félelme azonban alaptalannak bizonyult: sértetlenül élte túl egész családjával a találkozást, és új nevet is szerzett: Jiszráel.

Így foglalhatjuk tehát össze az Álter Rebbe magyarázatát, tanulságul mind a hetiszakasz, mind pedig a közelgő jud-tet kiszlév kapcsán:

  1. Teljes szívvel el kell fogadni a jó szerencsét. Hálásnak kell lennünk az ajándékért és a mögötte meghúzódó szándékért. Ha Isten szeretettel magához ölel, akkor nyugodtan megengedhetjük magunknak, hogy élvezzük ezt a helyzetet és magunkba szívjuk annak jelentőségét.
  2. Ha megengedjük magunknak, hogy érezzük Isten szeretetét a tőle kapott jó dolgokon keresztül, akkor természetes módon érzékenyebbekké és alázatosabbakká válunk.
  3. Ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten különleges kapcsolatba lépett velünk, másként tekintünk önmagunkra, és magasabb elvárásokat támasztunk magunkkal szemben az Isten iránti elkötelezettségünk tekintetében, remélve, hogy minél inkább elköteleződünk Mellette, annál többször ölel minket magához a jövőben.

A hetiszakasz további témáiról ide kattintva hallhatnak magyarázatot olvasóink.

A fenti bibliai idézetet megzenésítve itt hallgathatják meg.

zsido.com