Feldman Mussie rebbecen a napokban indította útjára az online térben a zsidó nőkről szóló sorozatát. Az első bejelentkezése rengeteg embert vonzott, ez nemcsak bátorítja a rebbecent, de motivációt is ad neki a mindennapokra. Ennek kapcsán beszélgettünk.

Feldman Mussie

1989-ben költözött Oberlander Báruch rabbi és Oberlander Batsheva rebbecen Magyarországra, majd három évvel később megszületett Mussie lányuk, 1992-ben.

Mennyire emlékszel a gyerekkorodra? 

FM: Aktívan része voltam annak, hogy útjára indult a hazai közösség építése Magyarországon. Ebben a térben nőttem fel, egészen sok minden megmaradt bennem. Emlékszem például, hogy mindig mozgalmasak voltak az ünnepek, ezek közül a lág báomeri a legkedvesebb emlék számomra. Ilyenkor mindig rengeteg játék volt és versenyek is. Aztán a Goldmark Teremben rendezett sábeszek is fantasztikusak voltak, mindig jó volt a hangulat, olyan élettel teli volt minden. Sábeszkor mindig voltak gyerekek a zsinagógában akikkel tudtam játszani, ez mind, mind meghatározó élmény volt a gyerekkoromban és kedves emlékként őrzöm őket.

Emiatt is nagyon közel áll a szívemhez az itteni zsidó élet, illetve abban is biztos voltam miután összeházasodtunk a férjemmel, hogy előbb, vagy utóbb, Magyarországon fogunk kikötni, hogy az itteni közösséget segítsük, építsük – ugyanis másfél évig New Yorkban életünk, de erről később mesélek.

Tizenkét évig éltem Magyarországon, majd külföldre költöztem a tanulmányaimat folytatni. Mondhatom azt, hogy a tanulmányaim alatt fedeztem fel a világot, ugyanis tanultam New Yorkban,  Moszkvában, Jeruzsálemben és Cfáton is. Ez alatt az idő alatt sok mindent láttam és legalább annyi tapasztalatot is szereztem. Diplomaosztás után, Moszkvából költöztem haza Magyarországra és a Bét Menáchemben kezdtem tanítani a zsidóságról, illetve hébert is tanítottam elsősöknek.

Hazaköltözésem után másfél évvel volt az esküvőm, majd itt hagytam mindent és New Yorkban kezdtük meg közös életünket a férjemmel. Az első egy évben a közösség mellett magunkra is koncentráltunk, felépítettük közös életünk alapjait, összecsiszolódtunk, megismertük egymást. Közben nekem nagyon hiányzott a hazai élet, a családom és a közösség és mivel a férjem ezeket látta rajtam, illetve neki is nagyon fontos volt az itteni közösség, közösen elhatároztuk, hogy visszajövünk Budapestre. Visszatértem az iskolába dolgozni és elkezdtük kialakítani itteni életünket.

Mikor jött a gondolat, hogy ne csak gyerekeknek tarts órákat?

FM: Amikor a nagyfiam körülbelül két éves volt (a rebbecen három gyermek édesanyja – a szerk.), azon gondolkodtam, hogy jó lenne indítani egy női csoportot. Izgultam és egyáltalán nem voltam magabiztos, emiatt ezt az ötletemet csak egy nagyon szűk csoporton belül kezdtem hirdetni, azonban a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, így végül Zalmanov Chayával közösen kezdtük szervezni ezeket az összejöveteleket. Chayával felosztottuk a munkát, ő adott otthont az eseménynek, illetve mindig nagyon finom vacsorával készült nekünk, én pedig a tanulás részét vittem. Három évig minden héten összejöttünk a csoporttal, míg végül a koronavírus miatt online térbe költöztettük a találkozókat.

A két rebbecen a Facebookon nyitott egy zárt csoportot a tanulásoknak, melynek a „Közepesek a konyhában” nevet adták, szabadon a Tánjá után. 

 

Köves Slomó: Tánjá, a Közepesek könyve

   A Tánjá, avagy „A közepesek könyve” a Chábád hászidizmus klaszszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a hászidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a Chábád mozgalom megalapítója. A mű öt részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit … Olvass tovább

 

A pandémia alatt a zárt csoporton belül folytatódtak a tanulások, egészen nyárig

Amikor nemrég említettem apukámnak, hogy pár hónapja már nem tartom a női tanulásokat, megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem a zsido.com Facebook-oldalán ismét belekezdeni az előadásokkal. Akkor még voltak kétségeim ezzel kapcsolatban, nem gondoltam, hogy ennyi embert érdekel ez a téma.

Egy darabig gondolkoztam a felvetésen, aztán eldöntöttem, hogy belevágok. Nem számítottam rá, hogy ennyien kíváncsiak lesznek az órára, azt hittem, hogy majd körülbelül százan csatlakoznak, de ez nem így lett: minden várakozásomat felülmúlta a több mint nyolcszázas nézettség. Ez egy óriási dolog számomra és természetesen motivációs erő. Hiába ez egy plusz feladat az életemben, óriási energiát ad a mindennapokra és persze nemcsak az, hogy a zsidóságról taníthatok, hanem a rengeteg szeretet amit visszakapok. 

A 22 részből álló sorozat amelyet Feldman Mussie rebbecen követ saját ízlésvilágát is beleépítve, egy izraeli rabbi, Chaim Heber írása nyomán épül fel. Egyelőre nem tudja a rebbecen, hogy lesz-e folytatása a tanulásnak, de bízik benne, hogy gyarapodni fog a tábor és lesz igény az új bejelentkezésekre is a sorozat végén. 

 

Mostantól rebbecen is tart online előadást a zsidóságról

Feldman Mussie rebbecen egy új, nagyon izgalmas előadássorozatot indít a mai napon 20:30-tól.

 

 

 

Megszakítás