Az alábbiakban tíz különleges épületet mutatunk be Angliától Indiáig: olyan, évszázadokkal ezelőtt épült zsinagógákat, melyek kisebb-nagyobb megszakítással a mai napig betöltik eredeti funkciójukat.

Jew’s Court, Lincoln, Anglia (1150-1180)

A normann alapokra épült zsinagóga jelenleg a területi történelmi és régészeti egyesület székháza, de egy zsidó közösség minden második szombaton és nagyünnepeken istentiszteletet tart az épületben. Érdekesség, hogy egykori tulajdonosa 1910-ben azt állította, hogy a pincében megtalálta egy katolikus „szent”, Lincolni Kis Szent Hugh földi maradványait. Hugh egy 1255-ben, 9 éves korában meggyilkolt kisfiú volt, haláláért a zsidókat tették felelőssé. 90 zsidót bebörtönöztek, és egy kicsikart vallomás alapján 18-at felakasztottak közülük. A katolikus egyház sohasem kanonizálta Hugh-t, az anglikánok pedig egy bocsánatkérő emléktáblát helyeztek el templomukban.

Scolanova zsinagóga, Trani, Olaszország (1201-1300)

A zsinagógát a XIII. században építették, és egyike volt annak a négy zsinagógának a városban, melyeket a katolikus egyház elkobzott a zsidó közösségtől 1380 körül.  A zsinagógát ekkor templommá alakították, és a Santa Maria nevet kapta, a városban maradt 310 zsidót pedig erőszakkal megkeresztelték. 2006-ban az egyház visszaszolgáltatta az épületet, amely azóta ismét zsinagógaként funkcionál. Az egyháznak azonban volt egy kikötése: a tóraszekrény fülkéje előtt egy ősi Mária-ábrázolás függött, melyet nem engedtek eltávolítani. Mivel az épület műemléki védelmet is élvez, a városi hatóságok sem engedélyezték, hogy a festményt egy másik templomba vagy múzeumba szállítsák át. A zsinagóga vezetése ekkor úgy döntött, hogy áthidaló megoldásként egy nagyméretű, menórát ábrázoló képet helyeznek a Mária-ábrázolás elé.

Régi zsinagóga, Barcelona, Katalónia (1201-1300)

A barcelonai régi zsinagóga épületét még a III-IV. században emelték. Zsinagógaként a XIII. században kezdték használni. Működésének az 1391-ben zajlott, véres pogrom vetett véget. Az uszító egyházi szónoklatoktól feltüzelt tömeg több száz zsidót gyilkolt meg a városban, a zsidónegyedet pedig feldúlták. 1990-ben tárták fel a zsinagóga maradványait, majd a helyreállítást követően, 2002-ben imaházként és múzeumként nyitották meg. Állandó közössége nincs a zsinagógának, de időnként tartanak benne ünnepségeket.

Régi-új zsinagóga (Altneuschul), Prága, Csehország (1270)

Ez a zsinagóga Prága egyik első gótikus épülete. A legendák szerint angyalok hoztak köveket a lerombolt jeruzsálemi szentélyből a zsinagóga építéséhez, azzal a feltétellel, hogy a messiás eljövetelekor visszaszolgáltatják azokat. Egy másik történet szerint a zsinagóga padlásán pihen a Lőw rabbi által létrehozott gólem. A zsinagóga megépítése óta folyamatosan üzemel, csupán a náci megszállás alatt, 1941 és 1945 között tartott zárva. A mai napig rendszeres használatban van.

Dubrovniki zsinagóga, Horvátország (1352)

A régi zsinagógaként is ismert épület a világ legrégebben üzemelő szfárádi zsinagógája. 1352-ben építették, de hivatalos státuszt csak 1408-ban kapott a várostól. A holokauszt előtt 250 zsidó élt a városban. Őket a közeli Lopud-szigetre deportálták, sok más dalmáciai zsidóval együtt. Innen a rabi koncentrációs táborba kerültek. A háború után a túlélők többsége Izraelben telepedett le. Ennek ellenére ma is működik egy apró közösség Dubrovnikban, és a nagyünnepek alkalmával összegyűlnek a zsinagógában, mely múzeumként is funkcionál.

Spliti zsinagóga, Horvátország (1500)

A zsinagóga egy római kori palota fala mellett épült az egykori zsidó negyedben. Az inkvizíció elől menekülő spanyol és portugál zsidók alapították. A város ma a dalmáciai zsidó élet központja, jelentős judaika gyűjteménnyel. A várossal szemben álló Marjan-hegyen található az ősi zsidó temető, és Splitben található Európa egyik legrégebben működő könyvesboltja Morpurgo néven, melyet zsidók alapítottak. Az egykori gettó utcáin sétálva a mai napig felfedezhetjük a zsidó házak bejáratainál a hanukai menóráknak kialakított helyet.

Pardeszi zsinagóga, Kochin, India (1568)

A pardeszi szó idegent jelent, mert a zsinagógát a Közel-Keletről érkezett, ún. fehér zsidók alapították, akik bőre világosabb árnyalatú volt az ősi idők óta Dél-Indiában élő, helyi zsidókénál. Az épület az óvárosban, a zsidónegyedben található, a rádzsa palotájának közelében. 1662-ben a portugál hódítók lerombolták, majd két évvel később, a holland fennhatóság ideje alatt újjáépülhetett. A gazdagon díszített zsinagóga az egyetlen működő zsidó imaház a térségben.

Spanyol zsinagóga, Velence, Olaszország (1575)

A spanyol zsinagóga Velence legnagyobb és legismertebb zsinagógája. A négyemeletes, sárga kövekből emelt épületet Baldassarre Longhena tervezte. Alapítói Spanyolországból menekülő zsidók voltak. A város azzal a feltétellel engedélyezte a zsinagóga építését, hogy az épület külsején semmi sem utalhat arra, hogy zsidó imaháznak ad otthont. A belső tér megjelenését nem szabályozták, így azt rendkívül díszesen alakították ki.  A zsinagóga a mai napig rendszeresen üzemel.

Káhál Sálom zsinagóga, Rhodosz, Görögország (1577)

Ez Görögország legrégebbi zsinagógája, és az egyetlen Rhodosz szigetén, mely a mai napig használatban van. A közösség akkor indult gyors fejlődésnek, amikor nagy számban telepedtek le Spanyolországból elűzött zsidók. A múlt század 30-as éveiben még 4000 főt számlált a közösség, a holokausztot azonban nagyon kevesen élték túl. A hazatértek közül sokan Izraelbe vándoroltak, mások Athénbe költöztek. A zsinagógában csak ritkán tartanak istentisztelteket. Ekkor a szigetre visszalátogató leszármazottak és zsidó turisták imádkoznak együtt.

Páduai zsinagóga, Olaszország (1584)

Ez a zsinagóga az egyetlen működő zsidó imaház az egykor nagy létszámú hitközségnek otthont adó városban. A Páduai Egyetem volt az egyetlen Európában, mely már a XV. században is felvett zsidó hallgatókat. 1892-ig állt folyamatos használatban, majd bezárták, mert a közösség új zsinagógát emelt magának. A háború alatt az új épületet felgyújtották, így ismét megnyitott a régi zsinagóga. A barokk stílusú épület ékessége a tóraszekrény és a tóraolvasó asztal feletti, rozettákkal díszített kazettás boltozat.

Forrás: breakingmatzo.com

 

 

Megszakítás